[arcOk]

Elköltözött A Kardos

2017. december 21.

Kevés szolnokibb szolnokit ismerek nála. Itt született, több évtizeden át itt dolgozott, fotók ezrein örökítette meg a várost és a helyieket, szolnoki fotósként tartják számon. Szeptember elején mégis az Alpokalján, új otthonában beszélgettünk. Egy életet élni tudó, boldog emberrel.

(Évzáró ismétlés: ez az írás 2017. szeptember 27-én jelent meg először.)

- Kardos Tamás 2017. január 2-a óta hivatalosan is kőszegszerdahelyi lakos. Ez hogy lehet?

- Nagyjából másfél évtizede beleszerettem a környékbe. Akkor vettünk Velem mellett egy üdülési jogot, úgyhogy minden évben kétszer-háromszor itt pihentünk. Aztán a lányomékat is elhoztuk párszor, akik meg úgy öt éve előbb Sopronba, aztán meg Kőszegre jöttek dolgozni. Három éve döntöttük el a feleségemmel, hogy mi is jövünk.

- Nem volt neked jó Szolnokon?

- Dehogynem. Volt egy szép házunk a Kaán Károly út környékén, ahonnan tízemeletes házakra láttam. Nézz ki itt! A Kőszegi-hegyeket meg a Szent Vid kápolnát látom. Nyugdíjas éveimre nyugodt körülmények közé vágytam. Ráadásul ugye eljöttek a lányomék, a szüleink meghaltak és barátból is egyre kevesebb maradt a városban, alig valaki kötött már Szolnokhoz. Kiszámoltam azt is, maradhatunk ott, egyedül abban a nagy házban, ami hátralévő életünkre fogságban tart bennünket. Vagy eladunk mindent, és kvázi új életet kezdünk.

- Bátor lépés.

- Lehet. De azt látom, hogy az ember gyarló, és inkább benne marad a mókuskerékben, mintsem változtasson. És éljen. Ne érts félre! Soha se vágytam nagy házra, jó kocsira, olyan is volt, hogy kölcsönfényképezővel dolgoztam, mégis mindig azt mondhattam, boldog vagyok a családommal, megvan mindenem. És arra is emlékszem, kölyökként mennyire vágytam arra, hogy a Magyar utcai Alföld étteremben egyszer azt rendelhessek, amit akarok, ne kelljen az árát nézni. Megvolt ez is, bejártam a fél világot, öt csillagos szállodákban laktam, kerek életem volt, és maradhatott volna minden a régiben az életem végéig. Csakhogy 48 év munka után már nem akarok korlátokat, muszáj dolgokat, csak élni. És például azt, hogy legyen időm a kapcsolatokra, a beszélgetésekre.

- Könnyen ment az új élet indítása? Még tegnap is láttam az autódat Szolnokon.

- Két évig csak húztuk, halasztottuk. Igaz, közben épült a ház, Szolnokon albérletbe laktunk, és ha tehettük, itt töltöttük az időnket. Aztán beláttam, vagy tényleg költözünk, vagy évekig tart az átmenet. Kati, a felségem tavaly nyárom átadta a szolnoki gyermekorvosi praxisát, amit kellet elrendeztünk, befejeztük ezt a házat, és télen hivatalosan is ide költöztünk. A negyedszázados szolnoki cégem még működik, de már csak havonta egyszer megyek, hogy a legfontosabbakat elintézzem.

- De mit csinálsz itt?

- Gyere, megmutatom! Most éppen egy borospincét építek. Nem lesz nagy, de megterveztem, lesz benne hely a boroknak, amiket csak pár éve tanultam meg élvezni, meg a beszélgetéseknek is, amikre most már tudok időt szakítani. Én fogom csinálni a palacktartó polcokat, mert elkezdtem asztaloskodni is. Nem tetszett ugyanis az előszobafal, amit az asztalos csinált. Úgyhogy szép lassan elkezdtem kialakítani a műhelyemet. Ezekhez a kétkezi dolgokhoz mindig volt érzékem. Meséltem már, hogy az eredeti végzettségem villanyszerelő.

- És mi lett Kardos Tamás fotóművésszel?

- Az én fotóim természetesek, ahogy látom, úgy láttatom, nem manipuláltam soha. Az idő elhaladt, és a mai fotósok a számítógép segítségével csodákra képesek. Ráadásul színtévesztő vagyok. Azaz nekem már nem megy ez a számítógépes utómunka, ami ma a fotókidolgozáshoz kell. Pár nap és hivatalosan is nyugdíjas leszek, nem vehetem fel a versenyt a maiakkal.

- Ne mondd, hogy nem fotózol?

- Nem mondom. A nyár elején például én voltam a hivatalos fotósa a velemi gesztenyevirágzási ünnepnek. Az előadásommal kezdődött a program, ahol előbb a fotópályázatot értékeltem, aztán meg a munkáimról meséltem. Két és fél órán keresztül. Ami miatt nemrég felhívott a kőszegi könyvtár igazgatója, hogy zsűrizzek nekik is egy pályázatot. Nem bírom megállni: nyüzsgök. Szombathelyen például a Savária napok keretében volt egy kiállításom, és valószínűleg egy képeslapos, várostörténeti könyvet is csinálunk majd. Ja, és persze a velemi falunapot is végigfotóztam. Kőszeg és Velem az új szerelem. De tudod, mit szeretnék még megvalósítani? Gyere, megmutatom, mi van az autóm csomagtartójában!

- Ezek valami régi fotós cuccok?

- Furkó Kálmántól kaptam őket. És gyere csak fel a padlásra! Nézd! Legalább háromszáz különböző fényképező és fotós eszköz várja a sorsát ezekben a dobozokban. Már Szolnokon is szerettem volna egy fényképezéstörténeti kiállítást csinálni, de nem kellett. A tárgyak persze csak gyűlnek, mert hol innen, hol onnan kapok valamit, meg hát olykor veszek is ezt-azt. Ezt a ritka Polaroid gépet például nemrég vettem odaát, Ausztriában a piacon. Gyönyörű nem?

- Gyönyörű. Ahogy a környék is. Meg a három szolnoki templom régi képe, amit ott lóg a hátad mögött.

- Örökre szolnoki maradtam. Rengeteg dolog köt oda. Elszakadni soha nem tudok, de elköszöntem. Elfogyott körülöttem a levegő. És én még élni akarok. Jókat enni, inni, beszélgetni. Kint fő bográcsban egy remek gulyás, holnap jönnek unokabátyámék, ha jó idő lesz kint a kertben, az általam ácsolt pergola alatt nagyot eszünk és dumálunk majd, háttérben a hegyekkel.

- Ha valaki tizenöt évvel ezelőtt azt mondja, hogy Kardos Tamás egyszer elköltözik Szolnokról, elhiszed neki?

- Biztos, hogy nem. Tíz vagy öt évvel ezelőtt viszont már nem biztos, hogy kinevetem.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Kádári konszolidáció
Hajlok rá, hogy a Magyar utcát a Kossuth tér felől lezáró, a hatvanas évek elején épült társasház a maga idejében és műfajában Szolnok egyik legszebb lakóépülete volt. Ezért sem lehetett véletlen, hogy viszonylag sok fotó készült róla az átadása után. A Fortepanon különösen szép, az épületet majdnem egészben mutató kép található. Sok apró érdekességgel.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Balkáni köz
A Tófenék és az Ady Endre utcák között, a Jókai utcai ügyészség mögött van egy név nélküli, csak gyalog és bringával járható kis köz, amit nyugodtan nevezhetnénk Balkáni köznek. Már, ha a balkániak nem kérnék ki maguknak. Áll ott egy kuka, aminek a környéke általában tragikus. Van ott egy fal, ami rettenetes. A város közepén, mondjuk 50 méterre a főterünktől egy olyan pont, ami mellett többnyire csak undorral lehet elmenni. Nem lehetne kreatív építészhallgatókat, leendő városüzemeltetőket megkérni, hogy ötleteljenek egy kicsit? Talán viszonylag olcsón vissza lehetne térni Európába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A szolnokivá lett Hild emlékére
Hild Viktor 47 évesen lett szolnoki az előző századfordulón, ám a rákövetkező bő negyedszázadban máig meghatározó személyisége lett a városnak. Emléktáblája egykori szolnoki otthonának falán található, az Arany János utca 19. szám alatt.

A Szoborpark további képei