[arcOk]

Aki 72 éve fotózik

2022. február 09.

Számvetés 80 címmel látható az Aba-Novák Agórában Csidér Bálint, fotóművész kiállítása, miközben a Szandaszőlősi Művelődési Házban Kedvenc képeim címmel is tárlata nyílt a Jászkun Fotóklub vezetőjének. E ritka együttállásról is beszélgettünk a nyolcvanéves alkotóval.

- Emlékszik még az első saját fényképezőgépére?

- Persze, 1950 karácsonyára édesapám nekem adta azt az AGFA Box fényképezőgépet, amit még az esküvőjük előtt vásárolt. Azzal kezdtem fotózni, ami persze akkoriban nem úgy ment, mint manapság, hiszen filmet kellett venni, elő kellett hívatni, és ezek nem voltak olcsó dolgok. Talán azért is érdekelt a fotózás, mert gyerekkoromban, Túrkevén, háromháznyira lakott tőlünk egy fényképész, akihez gyakran bejártunk.

- Már ekkor egyértelmű volt, hogy a fotózás lesz az a szenvedély, ami egész életében elkíséri?

- Azt hiszem, még nem. Mezőtúrra jártam középiskolába, kollégista voltam, ahonnan csak nagyon szigorú feltételekkel lehetett kijárni. Ha csinált valami olyat az ember, amit a kollégiumban nem lehetett, akkor kaphatott kimenőt. Hát én például sportoltam, tornászként még az ifjúsági válogatottba is bekerültem, de aztán egy baleset kettétörte a karrieremet. Tanultam hegedülni, mert azzal is ki lehetett menni a kollégiumból. Na meg jártam Csabai-Wágner József festőművészhez, akinél olyasmiket tanultam, amit aztán nagyon jól tudtam hasznosítani később a fotózás során. Igazán akkor kezdtem komolyabban fotózni, amikor egyik nyáron kombájn-segédvezetőként dolgoztam, és elég szép pénzt kerestem, amiből vettem egy Zenit fényképezőgépet.

- Miket fotózott?

- A mezőtúri mezőgazdasági főiskolán végeztem, ahol már fotózgattam, de igazán munka mellett kezdtem vele foglalkozni, mert sokfelé megfordultam. Jártam a vidéket és mindig nálam volta a gép. Meg eljutottam az országban és a világban is sok helyre, ahol szintén fotóztam. De ezek inkább még csak magamnak és a családnak készültek. Viszont nagyon inspirált, hogy miként lehet egyre jobb képet csinálni, miket lehet gyakorlott fotósoktól ellesni, megtanulni.

- Mikor fordult komolyabbra a dolog? Mikor kezdte versenyekre, pályázatokra nevezni a képeit?

- Amikor Szolnokra kerültem, elmentem a Jászkun Fotóklubba húsz-harminc képemmel, és felvettek. Ezután kezdtem pályázatokra nevezni, kiállításokon megjelenni. Akkor már egyértelműen nem a ládafiának akartam fotózni, hanem meg szerettem volna mutatni másoknak is, amit és ahogyan én látok. Ez nekem egyfajta önmegvalósítás. Izgat, hogy tudok-e olyan képet készíteni, ami szinte megszólal és megmozgatja a néző fantáziáját. Sokszor nemcsak az az eredmény, ha díjazzák az ember képeit, hanem az is, ha beválogatják egy kiállításra. Mivel mindig nálam volt a gépem, és mindig megláttam a témát, eltelt hat-hét év és megkaptam a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének a diplomáját arról, hogy a MAFOSZ fotóművésze vagyok.

- Akárhogy is vesszük, évtizedek óta van fényképező a kezében. Lett valami specialitása?

- Eleinte én is, mint sok fotós, mindenevő voltam. Aztán a munkámból adódóan nagyon sok természetfotót kezdtem készíteni, majd megszülettek az egészen közeli képeim. Egy bogár fejéről, egy virág bibéjéről, egy rózsa szirmainak a fodrozódásáról vagy éppen a pitypang apró részleteiről. Ehhez egyrészt egy speciális látásmód, másrészt különleges eszközök, objektívek is kellenek, de megszerettem és e beleástam magam.

- Sok fotós a mai napig esküszik a hagyományos technikákra, a filmre, az előhívásra, a nagyításra. Ön is sokáig dolgozott ezekkel. Mikor váltott digitális eszközökre?

- Már valamikor 1995 környékén lehetőségem volt egy digitális fényképezőgépet beszerezni, amit aztán alaposan megismertem. Egy pillanatig nem gondolkodtam a váltáson, megszerettem. A digitális technikánál kevésbé korlátozott, hogy hány képet készíthetünk, nem kell előhívni, ráadásul az elkészült fotókkal fantasztikus dolgokat csinálhatunk a számítógép segítségével. Írtam is két könyvet a digitális fotózásról.

- A fotózás mindig csak hobbi volt?

- Amíg dolgoztam, igen, hiszen csak a szabadidőmben tudtam vele foglalkozni. Aztán, amikor nyugdíjba mentem, átbillent a dolog amiatt, hogy több időm lett. Később pedig az a szerencse vagy szerencsétlenség ért, hogy Lafferton László barátom halálával én vettem át a Jászkun Fotóklub vezetését, ami rengeteg feladattal és kötelezettséggel is jár. Ráadásul nemcsak a szolnoki, de a törökszentmiklósi klubot is vezetem, ahol most szintén kiállításra készülünk.

- Számon tartja, hány pályázaton szerepelt eddig, hány képe lett kiállítva?

- Körülbelül ötven vagy hatvan pályázaton vehettem részt, nemcsak itthon, de a környező országokban is. De ezek a pályázatok sem egyformák, a zsűri összetétele, a feltételek, a válogatás szempontjai mind befolyásolják az eredményt. Ha jól számoltam, nagyjából száz képemet fogadták el eddig, ami azt jelenti, hogy ha nem is díjazták, de az adott pályázat kiállításán kihelyezték. Tíz díjat nyertem, legalább ötven önálló kiállításom volt, és a Jászkun Fotóklubbal is rendszeresen bemutatkozom, hiszen például tizenöt éve kollektív albumot adunk ki, vagy évek óta mi dokumentáljuk a nagybányai gesztenyefesztivál eseményeit.

- De azért az ritkaság, hogy valakinek egy városban egyszerre két kiállítása legyen. Az Agórában február 12-ig látható a Számvetés 80 című gyűjtemény, a Szandaszőlősi Művelődési Házban pedig a héten nyílt és február 25-ig tekinthető meg a Kedvenc képeim című anyag. Ezek hogy viszonyulnak egymáshoz?

- Az Agórában az elmúlt 20 év pályázataira benyújtott képeimet és a kedvenceimet állítottuk ki. De mivel nem fért ki valamennyi, tulajdonképpen annak a válogatásnak a folytatása látható Szandaszőlősön.

(A cikk illusztrációi Csidér Bálint munkái)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Négy templom meg a malom
Egyértelmű, hogy Szigeti Henrik e képeslapon közzétett fotója sokszor, sokféle kivágásban került anzikszokra. Miként ennek az 1904. szeptember 15-én postára adott lapnak köszönhetően az is világos, hogy az eredeti fotó 1899 és 1904 között készülhetett a Tisza szolnoki nagy kanyarjánál, nagyjából a mai dohányfermentáló alatt.

Az Album további képei
 

AKB

Apró pusztulás
A két egymásmellé rakott kép nagyjából egy év különbséggel készült a Magyar Rádió egykori szolnoki stúdiójának a Kolozsvári úti udvaráról. A bal oldali képen még viszonylag jó állapotban van az oroszlános kút, a jobb oldalin már csak a csonkja látható. Úgyhogy elmondhatjuk, ismét szegényebbek lettünk valamivel. Pontosabban egy olyan díszkúttal, ami 1952-ben még a Kossuth téri 1-es számú irodaház udvarán állt. A hetvenedik születésnapját nem élhette meg.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Petőfi Szolnokon
Negyvennégy éve, hogy a szolnoki március 15-ei ünnepségek a mai ÉPFA iskola bejáratánál, Simon Ferenc Petőfi-portréjánál kezdődnek. Ezen kívül három másik arcképe/szobra is van a költőnek a városban. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy Petőfi Sándor minden szolnoki látogatására jut egy.

A Szoborpark további képei