Vörös csillag a városházán
2014. november 29.
![](/images/pictures/14-csillag1.jpg)
Biztos, vannak még olyanok, akiknek személyes emlékeik lehetnek az akkori szolnoki tanácsháza tetején lévő hatalmas vörös csillagról. Létéről már sokszor hallottam, de fotón most először találtam meg ezen a legalább hatvan éves képeslapon.
A három fotóból álló képeslapot, az ára (60 fillér), a képek és felirat alapján, szerintem az ötvenes évek végén adhatta ki a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. A felső képen a Gépipari, középen a megyeháza, legalul pedig a Kossuth téri városháza, akkori szóhasználat szerint tanácsháza látható. Ez utóbbi az, ami miatt megvettem az egyébként posta tiszta lapot, és most foglalkozok vele.
Ha ugyanis jobban megnézzük a városháza fotóját, akkor észrevehetjük, hogy az épület középső részének tetején, a díszterem fölötti részen egy vörös csillag áll. Amiben a kiadás éve alapján természetesen semmi meglepő nincs, inkább amiatt csodálkozom, hogy kevés ábrázolás maradt fenn róla. Pedig legalább egy két-három méter magas csillagról van szó, ami gondolom, annak idején még világított is, ráadásul elég masszív szerkezet is lehetett. Igazán érdekelne, hogy pontosan mikor került az épület tetejére - mármint 1945 után -, és mikor távolították el onnan. A hetvenes évek végétől datálható emlékeimben ugyanis a Kossuth tér fényreklámjai mind megvannak, ám ez a csillag nincs. Márpedig úgy gondolom, hogy ha még akkor is ott lett volna, legalább olyan mély nyomot hagy bennem, mint a zöld OTP vagy a forgó kerekes Casco reklám. Illetve, ha már kérdéseket teszek fel, az is érdekelne, hogy a mai könyvtár tetején egykor ugyancsak látható vörös csillag vajon egy másik csillag volt, avagy előfordulhat, hogy a tanácsháza tetejéről került át az akkori pártbizottság épületére.
Az autók száma alapján nem zárom ki, hogy ez a kép még 1956 előtt készült. A tanácsháza előtt ugyanis nem autók, hanem konflisok várakoznak, ami egy évtizeddel később már kizárt lett volna a 4-es főút mentén. A nem túl jó minőségű kép datálása kapcsán egy dologban lehetünk biztosak: 1965 előtt kellett készülnie, hiszen a városháza mellett ma látható 77 lakásos társasháznak még semmi nyoma a fotón.
Természetesen a másik két fotóról is érdemes pár szót mondani. A felső, a készítés pillanatában talán Tanácsköztársaság utat megörökítő felvétellel, aminek előterében az akkori nevén Szamuely Tibor Gépipari Szakközépiskola látható, már önálló képeslapként is találkoztam. Érdekessége a fotó jobb szélébe belógó épület, ami mintha nyilvános vécé lett volna, és még a nyolcvanas években is ott díszelgett volna az Eötvös tér sarkán. Nem vagyok benne biztos, de nekem úgy tűnik, mintha ezen a képen is lenne egy csillag, mégpedig a Gépipari bejárata fölötti boltívben. Volt vagy tévedek?
A harmadik fotó ugyancsak felbukkan más képeslapokon is, és különlegességét csak akkor érthetjük meg, ha felidézzük az egykori Damjanich uszoda kiterjedését. Merthogy 2006-ig, az uszoda lebontásáig nem láthattuk így a megyeháza hátsó homlokzatát. Pontosabban a hatvanas évek közepétől, amikor is a lelátóval fedett medence építésével párhuzamosan jókora részt lekerítettek a húszas évek végén kialakított parkból. Azaz, erre a képre is nyugodtan mondhatjuk, hogy a hatvanas évek közepe előtt kellett, hogy készüljön, de hogy mennyivel - akár 5-10 évvel -, azt sajnos nem tudom.