Vissza a jövőbe Szolnokon

2022. november 12.

Lakóhajó Szolnoknál a Tisza bal partjához kikötve. A Karcag vontatóhajó az árral szemben halad, mögötte a Tisza szálló, a református és belvárosi templom. Ám nem az a kérdés, mikor készült ez a képeslap, hanem, hogy Gizi 1954 nyarán küldhette-e üdvözletét a szolnoki úttörővárosból.

A Tisza bal partjáról, egészen a folyó közeléből készült fotót használó képeslapban a két vízijármű fogott meg először. Azt gondoltam, hogy mivel a kép jobb felső sarkában még nem látszik a színház mögött ma ott álló tízemeletes, biztosan 1967 előtt készült a fotó. A folyó jobb partján lévő épületek a kép készítésének időpontjához nem adnak több támpontot, hiszen a Tisza szálló égbenyúló kéményét csak jóval később, valamikor a nyolcvanas években rövidítették meg. Mindezek alapján tényleg azt hittem, hogy ez a nyári felvételt használó képeslap valamikor a hatvanas évek első felében készült, amikor már az is indokolt lehetett, hogy lakóhajót kössenek ki a Tiszaliget mellé. Aztán megfordítottam az anzikszot.

A 20 filléres bélyegre nyomott pecsét alapján egyértelműnek tűnik, hogy a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata által megjelentetett, felirata szerint a Tisza-partot ábrázoló lapot 1954. június 24-én adták fel Szolnokon. Persze nem zárható ki, hogy a bélyegzőn elállítódott a számsor, és esetleg 1954 helyett már 1964-et írtak, amikor ez az anziksz postára került (a bélyeg árra akkor is 20 fillér volt). Bár ennek azért kicsit az esélye. Pedig ez lehetne az egyik logikus magyarázat a képeslapot megíró Gizi szövegére, miszerint az úttörővárosból küldte üdvözletét, ahol jól is érezte magát. Eddigi tudásom szerint ugyanis a tiszaligeti úttörővárost csak a hatvanas évek elején kezdték tervezni, majd építeni. Sőt, a még el sem nevezett Tiszaligetről készült 1960-as légifelvételen semmi nyoma annak, hogy a területet, főleg annak hátsó részét már birtokba vette volna a város.

Persze a bélyegző elállítódásán kívül más megoldások is szóba jöhetnek Gizi üzenetére. Logikusnak tűnhet, hogy rosszul tudom, és a még töltéssel sem védett, ezért árvízveszélyes területen, ahol a második világháború után sok tízezer facsemetét ültettek el, már az ötvenes évektől létezett valamiféle úttörőtábor. Ha ez így volt, akkor az maximum sátrakból állhatott egy infrastruktúra nélküli területen, valahol a Ligetnek azon a végén, ahol a későbbi úttörőtábor valóban felépült. És csak némi önáltató túlzással lehetett úttörővárosnak nevezni. (Ha valakinek lenne információja az ötvenes években valóban létező szolnoki úttörővárosról, akkor kérem, ossza meg velem!)

Amennyiben 1954-ben még nem volt úttörőváros a mai Tiszaliget területén, még mindig lehet más megoldás Gizi üzenetére. Az egyik, hogy valahol máshol volt Szolnokon úttörőváros, ami esetleg csak alkalmilag, netán iskolaépületekben működött nyaranta, bár ilyesmiről aztán végképp nem hallottam még. Így kicsit valószínűbb lehet az a megoldás, hogy Gizi nem a szolnoki úttörővárosból küldte az üdvözletét 1954-ben, hanem az akkor már hat éve gyerekeket fogadó és folyamatosan kiépülő Csillebércről. Csak ott nem tudott, vagy elfelejtett képeslapot vásárolni, pedig a tiszaigari Mészáros Mihály családjának feltétlenül akart küldeni, így a korábbi fél évszázad gyakorlata szerint a szolnoki átszálláskor, a vasútállomáson pótolta mulasztását, és ez a két hajót is ábrázoló lap tűnt a legalkalmasabbnak. Mert, ha az eddig felsoroltak közül egyik sem a megoldás, akkor már tényleg csak az marad, hogy Gizi a jövőből érkezett 1954 kora nyarán Szolnokra, és ezzel a képeslappal, az úttörővárosi üdvözlettel és a bélyegzővel igazolta később különös utazását. (A megoldás csak úgy derülhetne ki, ha a ma már nyolcvan körüli Gizi néni jelentkezne. De jó lenne!)

Különben nincs más lehetőségünk, mint gyönyörködni a szolnoki Tisza-part ötvenes évek első feléből származó ábrázolásán. Amikor valamiért lakóhajót kellett kikötni a már nem Móricz-liget, de még nem Tiszaliget oldalához, amikor a Karcag nevet viselő BFH-Tokaj típusú vontató motorhajó az ideiglenes belvárosi híd felé tartott, és amikor a Tisza túlpartján álló fák mögött a Nikosz Beloiannisz Gimnázium működött, és még éppen csak szervezték a Szigligeti Színház önálló társulatát.