Szolnok széles főutcája

2017. február 05.

Az ehhez az 1903. augusztus 30-án feladott képeslaphoz használt fotót a mai Varga épületének legfelső emeletéről, a Kossuth tér felé néző ablakból készítette Ragács Gyula. Annak ellenére, hogy jó ideje írok régi szolnoki képeslapokról, házakról, utcákról, e felvételt nézve ugrott be egy nagyon fontos kérdés.

Ma már teljesen természetes - ezért nem is gondolunk bele -, hogy Szolnok főutcájának számozás szerinti alsó végét szegélyező paloták főhomlokzatai milyen távolságra vannak egymástól. Nekünk már nincs semmi furcsa abban, hogy e szép épületek között nemcsak kétsávos, meg sokáig kétszer kétsávos út fér el, de parkoló, park és széles járda is. Holott például Ragács Gyula, szerintem 1900-ban készült fotóját nézegetve feltehetnénk azt a rendkívül triviális kérdést, hogy kinek, mikor és miért jutott eszébe az utca két oldalán a házhelyeket egymástól ilyen távolságra kijelölni. Az illető - vagy illetők - előtt ugyanis mélyen meg kellene hajolnunk előrelátásuk, ma is érvényes urbanisztikai szemléletük miatt. Az utca két oldalán álló házak főhomlokzatának távolsága tekintetében ugyanis egyáltalán nem lehetett egyértelmű ez a döntés a XIX. század utolsó évtizedeiben.

Azt gondolom, hogy a Ragács felvételének bal szélén látható Megyeháza építésének helye adott lehetett, így akkor talán még senki nem gondolkodott az utca, szerintem több évszázados vonalának megváltoztatásán. Miután a Megyeháza 1878-ban elkészült, természetes lehetett az is, hogy a főutca mai páros oldalán annak főhomlokzatához igazítva sorakozzon a többi épület. Bár simán előfordulhatott volna, hogy valamiért kanyar kerül az útba, a Kintzel-ház, majd a Városháza és végül az 1896-ban elkészült Városi Kaszinó is megtartotta ezt a vonalat.

A páratlan oldal tekintetébe viszont komoly döntés születhetett legkésőbb 1890 tájékán. Az az oldal ugyanis nyugodtan követhette volna az Obermeyer Lajos által 1856-ban épített lakóház - ma a Varga - főhomlokzatának vonalát, és akkor nemcsak Ragács itt bemutatott képe nem készülhetett volna el, de a bíróság épülete is ott kezdődne, ahol ma az előtte lévő parkolók vannak. Ám 1892-ben a szolnoki törvényházát úgy adták át, hogy a túloldalon futó kocsiúttól egy kisebb park választhatta el. Aminek pedig az lett a következménye, hogy a már ezen a képeslapon is látható Mezőgazdasági Takarékpénztár szecessziós épületét egyvonalban építették 1899-ben a bírósággal, illetve a később születő - erről a fotóról még hiányzó - Császi-féle ház és biztosítós bérház beruházói is ehhez tartották magukat.

Nehogy azt higgyük, hogy ez így volt természetes! Elég csak egy pillantást vetni ezen a képeslapon a Kossuth tér túlsó végén egykor álló Steiner-féle házra - amit a hetvenes évek elején bontottak le -, illetve a tér e képen felénk közelebb lévő sarkára, az 1-es számú irodaház helyén álló, földszintes kereskedőházra. Ami szintén túlnyúlt a mai Kossuth utcai palotasor páratlan oldalának utcafronti vonalán.

De tovább megyek! A XIX. század végének előrelátását szűk két évtized alatt annyira sikerült zárójelbe tenni Szolnokon, hogy az akkor már a belvárost a vasútállomással összekötő, nyilvánvaló urbanisztikai tengelynek számító Baross utcát a Gorove út hoz képest fele-harmada szélességűnek hagyták. Tehát kis történelmi túlzással azt is mondhatjuk, hogy ha a mai Kossuth utca szélességét sikerül az 1900-as években, a Baross utcában is megtartani, és mondjuk a Kereskedelmi Bank és a Madas-ház sem egy leszűkített út oldalára kerül, talán még ma is állnak. Sőt, továbbmegyek! Ha a Baross utca tekintetében, a legalább húsz évvel később döntő városvezetőket is ugyanaz vezérli, mint a Kossuth utca szélességét meghatározó elődeiket, akkor talán a szolnoki villamos is megvalósul. Ugyanis lett volna hely neki a főutcán.

Mivel azonban a történelem nem ismeri a "ha" szót, maradjunk annyiban, hogy Ragács Gyula 1900-as felvételét nézegetve nemcsak a szép szolnoki palotákat vesszük észre, hanem a széles főutcát is, aminek előnyeit lassan másfél évszázad távlatából is élvezhetjük. És bár a döntnökök nevét nem őrzi semmi, mi mégis fejet hajtunk az ismeretlen, talán nem is tudatos "várostervezők" előtt.