Album



Kapott Pali levelet?

2013. március 23.

Ahogy elnézem ezt a képeslapot, úgy tűnik, hogy az elkészült gépiparira nagyon büszkék lehettek az egykori szolnokiak, hiszen még átadása előtt képeslapon jelent meg az épület. Az én példányomat két évvel később egy reményét vesztett fiatalember adta postára.

Az Eötvös teret a vasútállomással összekötő Baross úti szakasz harmadik közintézményeként épült fel az úgynevezett Felső ipariskola, amit ma gépipariként ismerünk (pedig azt hiszem, jelenleg nem is ez a neve). A szerintem zseniálisan kitalált iskolasor első épülete a ma megyei rendőrkapitányságként funkcionáló polgári fiúiskola volt, majd követezett a bábaképző, aztán a gépipari, és végül a csak a második világháború után befejezett közgé. Legalább egy emléktáblát megérdemelne az, aki ezeket az iskolákat ide telepítette, hiszen így a mai napig a környék településeiről bejáró diákokat is ki tudják szolgálni.

Lehet, tévedek, de a sok nyitott ablak miatt nekem úgy tűnik, mintha a Baross utcai épületet még az átadás előtt örökítették volna meg. A gépipari lassan kilencven éve ugyanígy néz ki, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben váltott néhányszor nevet. A fotó egyetlen érdekessége a rákerült reklámtábla, ami a Lardoline motorolajat hirdet. Hozzáértők szerint azért, mert ekkoriban az Eötvös téren vagy a közelében is működött üzemanyagtöltő állomás.

A tulajdonomban lévő lapot 1929. szeptember 16-án adta postára egy bizonyos Pali, akinek valami köze lehetett a képen látható épülethez, hiszen azt írta: "megemlékeztetésül küldöm az iskolánkat". Az persze nem derül ki, hogy Csepregi Manci úrleánynak miért kellett volna megemlékeznie erről az iskoláról, az viszont igen, hogy szegény Pali nagyon epedezett Manci soraiért. Mivel így írt: "Azzal a hiszemmel, hogy te tán válaszolsz valami újsággal": Az zavaros, hogy ki mindenkitől várhatott még levelet Pali, aki egyrészt tubicámnak szólítja "Mancikám drágámat", és azt írja: addig még egyetlen levelet sem kapott, és Mancié lenne az első. A sűrűn teleírt képeslap tetejére, már majdnem a bélyegre ki is írja "megemlékeztetésül" a címét, ami a Kludik Gyula utca 18. volt.

A cím érdekessége, hogy ez alig egy utcányira van a képeslapon látható iskolától. A város egyik legdinamikusabban fejlődő korszakában Szolnok polgármestereként tevékenykedő, ám szembetegsége miatt 1911-ben lemondó, majd 1920-ban elhunyt Kludik Gyula nevét ugyanis a mai Móricz Zsigmond utca viselte a második világháború előtt. (Külön írást megérne, hogy Kludik Gyula nevét miért kellett törölni az utcajegyzékből.)

Természetesen nem tudhatom, hogy az 1929-ben Békéscsabán, az ottani II. kerület Vlasics utca 4. szám alatt lakó Csepregi Manci küldött-e valami újságot Palinak. Csak remélem, hogy úrleányhoz méltó módon azonnal tollat ragadt, és hosszan ecsetelte, mi minden történ vele. Sőt, talán a drágám és a tubicám megszólítás sem maradt viszonzatlanul, és még akár házasság is lett a dologból.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Újabb Szapáry és Szigeti
Ha anno nem kap engedélyt a Kereskedelmi Bank, hogy a Szapáry és a Gorove utcák torkolatához szecessziós bérházat építsen, valószínűleg nem marad fenn ennyi fotó Szolnok korzójáról sem. Mert Szigeti Henrik nem bérelhetett volna műtermet annak a háznak a második emeleten.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az utolsó láng
Nehogy valakinek egészbe jusson, hogy le kellene bontani csak azért, mert Szolnok utolsó munkásmozgalmi témájú köztéri alkotása! Elhelyezkedése miatt viszonylag kevés szolnoki találkozik vele, aki pedig idegenként látja a Turisztikai központ "főterén", az sok minden másra is asszociálhat.

A Szoborpark további képei