Szolnok határában 1896 körül
2020. május 24.
Ha nem lenne felirat ezen a lapon, nehezen találnánk ki, hogy mit is örökített meg Bakos István a 19. század végén. A nem túl jelentősnek tűnő épületek akár egy vasútállomás vagy kaszárnya is lehetne. Pedig hivatalosan Jász-Nagykun-Szolnok vármegye I. Ferencz József Közkórháza.
Szerintem a kiegyezésnek (1867) és a megyeszékhellyé válásnak (1876) köszönheti Szolnok, hogy a millenniumi ünnepségek (1896) idejére végre saját, négy önálló osztállyal működő közkórháza lett. Azt meg a Monarchiának, hogy az építkezés végül 175 ezer forintos költsége nem a várost és a megyét nyomasztotta a felvett hitelek miatt, hiszen 1898-ban az állam átvállalta a kórház építésével kapcsolatos költségeket. Így, amikor ezt a képeslapot 1899. december 27-én Szolnokról Tiszafüredre küldték, a képen látható "vármegyei közkórház" már harmadik teljes évének a vége felé járó, mondhatni illusztris intézménye volt a városnak.
Ezt a képeslapot nézegetve is felötlött bennem, hogy az 1800-as évek végén miért építették a várostól oly távolra a kórházat. Hiszen ne felejtsük el, hogy amikor 1876-ban megkezdődött a kórházberuházás körüli huzavona Szolnok déli iparterületeiből még alig volt meg valami. De mire 1895 szeptemberében belevágtak az építkezésbe, akkor se nagyon terjeszkedett még túl a város a mai papírgyár környékénél. Ráadásul az is fontos, hogy a 19. század végén még semmiféle közösségi közlekedés nem létezett, és az utak kövezése is csak itt-ott valósult meg, így "utazási időben" is távolra került a közkórház akár a belvárostól, akár az állomástól. Igaz, a végül 1896 nyarán megnyílt első osztályok - belgyógyászat, sebészet, bőrgyógyászat valamint elme- és fertőző osztály - még nem a sürgősségi ellátást szolgálták.
A kórház viszonylag távoli elhelyezésére a Dr. Nemes András szerkesztésében 2011-ben megjelent "Egy ember fontosabb, mint az egész világ" című, a megyei kórház és rendelőintézet múltját feldolgozó könyvben találhatunk magyarázatot. Az intézménytörténeti leírásban ugyanis az olvasható, hogy a kórház helyének először a József Attila úti egykori laktanya telkét vásárolták meg, ám azt végül nem tartották megfelelőnek, elsősorban a szennyvízkezelés miatt. Ezért döntöttek később a távolabbi, viszont a Tiszához közel fekvő, árvíztől még is védett magaslaton lévő, szántóföldek által körülvett terület mellett. Bármilyen meglepő, akkoriban nem jelentett gondot, hogy a fertőző osztállyal is rendelkező kórház szennyvízét a folyóba engedjék. Így végül a Tószeg felé vezető országút mellé került a vármegyei közkórház.
Ma már alig esik szó róla, hogy a kórház terveit az a Quittner Zsigmond (1859-1918) készítette, akinek ezen kívül olyan épületeket köszönhetünk, mint a budapesti Centrál kávéháznak is otthont adó Erényi Ullmann-féle bérházat, az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székházát, vagy éppen a Lánchíd pesti oldalán álló Belügyminisztériumot és a Gresham-palotát. Dr. Nemes András könyvéből tudható, hogy a szolnoki kórház négy nagyobb és több kisebb épületből állt, köztük központi konyhából, gazdasági épületből és laboratóriumból. A Kocsis Lajos aradi vállalkozó által nem egészen egy év alatt felhúzott kórházban az első pillanattól kezdve villanyvilágítás működött - tehát nemcsak a Nemzeti nagyszállóban volt ilyen csoda a millennium évében Szolnokon -, a két nagyobb tömbben pedig légfűtés, miközben saját artézi kút biztosított az intézménynek szükséges vizet.
A tulajdonomban lévő képeslapot a 19. század vége előtt 4 nappal írták és postázták. Mint látható, az anziksz képes oldalára próbálta a feladó a lehető legtöbb üzenetet felírni. Ami tulajdonképpen 1899-ben szabálytalan volt, hiszen az úgynevezett hosszú címzéses - azaz a címzésnek az egész hátlapot fenntartó - képeslapokat nem arra találták ki, hogy azon mindenféle egyéni üzenetek utazzanak. Minden bizonnyal csak a véletlennek köszönhető, hogy a Tiszafüreden élő Ilonkának beszámoló ismeretlen, családja egészségügyi problémáiról is ír. Ha jól értem, se a Kálmán nevű férje, se a kis Kálmánka, se az anyós nincs túl jól, ezért elmaradtak valami csomag küldésével, és kvázi a 20. századra ígér egy hosszabb levelet.
