Album



Szolnok az ötvenes években

2023. március 11.

Ez a négyképes szolnoki mozaikképeslap rendkívül rossz minőségben került forgalomba az ötvenes évek elején, pedig a jobb alsó sarkában lévő felvétel a mából nézve igazi kuriózum. A házak teteje árulja el, hogy a fotós hol dolgozhatott. Egy hatvan éve beépített telek üres állapotát őrzi a kép.

A négy szolnoki fotóból összeállított mozaikképeslap 1954 előtt került forgalomba, hiszen kiadójaként még a Művészeti Alkotások V. (Vállalat) van rajta feltüntetve, amiből az év január 1-jével lett Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat. A postai bélyegző alapján is úgy tűnik, hogy a rendkívül szép kézírással Szolnokról Hajdúhadházra küldött lapot 1954-ben adhatták postára. És az is nyilvánvaló, hogy a rendkívül vékony, sárgás alapszínű papírra nyomott képeslaphoz használt fotók is a "felszabadulás" után, de inkább az ötvenes évek elején készültek. Így ez az anziksz nemcsak Szolnokról ad hetven évvel ezelőtti képet, de azt is jól mutatja, hogy akkoriban nem nagyon állt rendelkezésre elegendő és megfelelő minőőségű papír.

Az anziksz bal felső sarkában az akkoriban nagyjából hetvenéves szolnoki városháza látható, ami a fotózás pillanatában már nem az Apponyi út és a Kossuth tér, hanem a Táncsics út és a főtér sarkán állt, ráadásul nem város-, hanem tanácsháza volt. Hogy a háború utáni a felvétel, azt az épület tetejéről hiányzó kupolák bizonyítják, amelyek az ostrom idején sérülhettek meg, és csak a 2010-es években kerültek vissza a helyükre. Azt pedig, hogy a felvétel már a tanács korszakban, azaz 1950. október 1-je után készült, a tanácsterem tetején álló neon vörös csillag bizonyítja, amit előbb nem nagyon szerelhettek fel az épület tetejére.

A jobb felső kép a második világháború után helyreállított Tisza szállót mutatja, aminek működtetéséért ekkoriban több nemzeti vállalat is felelt. Ebben az esetben is nagy kár, hogy rossz minőségű a nyomtatvány, ugyanis nem látható pontosan, hogy a mai Lány halakkal (Halas lány) szobor helyén mi lehetett hetven éve. A Borbereki Kovács Zoltán által készített szobrot biztos, hogy csak 1956 után állították fel, miután Dr. Elek István - a város megbecsült orvosa - rábukkant egy BÁV árverésen, Budapesten. Ezen a rosszul nagyítható képen viszont olyan, mintha a szökőkút tányérja - amin ma a szobor áll -, az ötvenes években már a helyén lett volna.

A bal alsó képen a Felszabadulás park, vagyis a mai Rózsa park látható a megyeháza mögött. Az előterében lévő utcai lámpa miatt ebben az esetben kicsit bizonytalan vagyok, hogy a felvétel valóban a háború után készült-e. A távolban, a fák mögött viszont olyan, mintha már állnának az evangélikus templom és a Kossuth utca közötti társasházak, amelyek viszont mind a háború után épültek. Mindenesetre reménykedem, hogy az előző két képhez hasonlóan, egyszer ez a fotó is felbukkan egy önálló, jobb minőségű képeslapon.

Miként a jobb alsó sarokban lévő is, aminek azonosításában a felvétel bal oldalán sorakozó házak tetőszerkezetei segítenek. A fotóshoz legközelebb lévő két kis tornyocska a Wéber-féle házhoz tartozik, ami sokáig halászcsárdaként működött, ma pedig cukrászda van benne. A mellette lévő Császi-féle házból nem sok látszik, viszont az Arany János utca sarkán lévő egykori Mezőgazdasági Takarékpénztár homlokzatából igen, de a legfőbb bizonyíték az utána kimagasodó biztosítós bérház. Tehát ez a kép a korabeli Kossuth utcát ábrázolja a Jókai utcától indulva, a fotós pedig valahol a "hatvanas" előtt állhatott. Mindez azért érdekes - és azért is vettem meg ezt a lapot, illetve mutatom itt be -, mert ez az egyetlen felvétel a Jókai utca sarkán 1963-ig üresen álló - akkor a járási tanács székházát építették fel oda - telekről, ami egy ideig a halászcsárda kerthelyiségeként funkcionált.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Mulatókert és nyári étterem
Tudom, hogy alig egy hónapja esett már itt néhány szó az egykori szolnoki vasútállomáson működő étteremről, de olykor felbukkannak képeslapok, amelyek felülírnak minden szerkesztői szándékot. Főleg, ha ilyen szép szó bukkan fel, mint a ?mulatókert?.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A Közgé névadójának emléke
Szolnok második legrégebben működő középiskolája 1955 óta viseli a reformkor akadémikus mérnökének a nevét. Szobra hatvan vagy hatvanegy éve áll a lassan hetvenéves épület előtt. Alkotója idén hunyt el. Majdnem egyidős volt az iskolával.

A Szoborpark további képei