Album



Piac tér a városházzal

2011. szeptember 04.

A harmincas években készült képeslapon még Piac térként jelölik a mai Kossuth teret. A városháza alatt még üzletek sorakoznak, és ott az a szentháromság szobor is, amit néhányan meg ismét méltó módon szeretnének felállítani.

A mellékelt képeslapot 1933. november 18-án küldték Szolnokról ?Tekintetes Medgyes Pál úr? részére, Budapestre. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy a felhasznált fotó sem készülhetett sokkal korábban, maximum a múlt század húszas éveinek közepén. Érdemes körülnézni az akkori Kossuth téren a Brasits gondozásában megjelent lap jóvoltából.

A kép bal oldalán a városháza látható. Akkoriban még nem ügyfélszolgálat, házasságkötő terem és irodák foglalták el a földszintet, hanem a térre nyíló portálok mögött működő üzletek. Talán mert a még harmad ekkora lakosú várost kevesebb hivatalnok is el tudta irányítani. Érdemes egy pillantást az épület tetejére is vetni, és felidézni a mai tetőszerkezetet. Az ezen a képeslapon még látható, egykori sarki és főhomlokzati kupolák már nincsenek a helyükön, gondolom, vagy a második világháborúban, vagy a későbbi tér ?rehabilitáció? során pusztultak el.

Ha tovább megyünk a városháza előtt, akkor még ugyancsak hiányzik az a hatalmas, szocreál épület, amely alatt ma gyógyszertár és ruhaüzlet található. Viszont a ronda alumínium dobozzá változtatott egykori Népbank - későbbi tiszti klub, még későbbi Sztár áruház - épülete már ott magasodik a villanyoszlop takarásában. Ha jobban megnézzük, az oszloptól balra áll még a Szigethy Henrik fotográfus műtermének is otthont adó banki épület, illetve a Piac vagy Kossuth teret lezáró, csak a hatvanas évek végén elpusztított Steiner Jakab féle épület is. A mai Kossuth és Baross utcák folytatásában viszont látszik egy ház, valahol a mai nagyposta környékén, amit nem tudok beazonosítani, és nem is láttam még másik felvételen.

Jól látható, hogy az egykori Kossuth tér valóban piacként funkcionált. A fotó jobb oldalán kivehetők az árusok, akik még a tér keleti oldalán, nagyjából a mai zászlórudak helyén álló Szentháromság szobrot is körbe pakolták.

Őszintén megmondom, e szobor miatt vettem elő ezt a képet. Pogány Benő Gábor, a Szolnoki Művészeti Egyesület elnök említette a hamarosan felállítandó Mária-szobor kapcsán, hogy lenne még Szolnokon olyan régi köztéri emlékmű, ami megérdemelné a helyreállítást és a méltó helyen való ismételt felállítást. Például az egykori Kossuth téri Szentháromság szobor, amelynek maradványa évtizedek óta mohásodik a belvárosi nagytemplom oldalában, szemben az ülő krisztus szoborral. Sajnos a tetején és a középső szintjén álló alakok már nincsenek meg.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Védeni kellene
A hatvanas években készülhetett ez a képeslap. A fotós valahol az Ady és a Ságvári kereszteződésében állt, és a forgalmat nézve, nem kellett attól tartania, hogy az út közepén elgázolják. Még nincs meg a mai piac és a tizennyolc-emeletes sem magasodik a maga nemében egyedülálló házsor fölé.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A hídépítés záróköve
A belvárosi Tisza-híd Verseghy park felőli oldalán, a rámpa alatti átjárótól balra egy gránitszínű emléktábla található, amit nyugodtan tekinthetünk az 1959-62-es beruházás zárókövének. Még akkor is, ha a "híd épült" kifejezés ez esetben kicsit megtévesztő, bár az évszám is lehet félrevezető.

A Szoborpark további képei