Album



Két férfi a Zagyva-gáton

2013. február 23.

Ez a fotó is Rita nevű kedves olvasóm gyűjteményéből származik, születési dátumot azonban ehhez nem mellékelt.

Az egészen biztos, hogy Szolnokon készült a kép, hiszen a folyó túlpartján lévő emeletes házak, illetve a jobb szélen látható ferde tető és kémény egyértelműen azonosítja a helyszínt. A fotós nagyjából a mai Tabán Szabadság tér felé eső végénél állhatott, amikor megörökítette a pár nappal korábban még megáradt folyó két partját. Hogy ezt miért tette, nem tudjuk. Mindenesetre olyan állapotban hagyta ránk a várost, ami alig néhány évvel később teljesen eltűnt.

Biztosak lehetünk abban, hogy a kép 1967 után készült. Már csak azért is, mert az imént említett ferde tető és kémény a MÁV kórház végében található. Azt pedig 1967 júniusában, a vasutas napon adták át. Talán nem tévedünk nagyot, ha az időbeli korlátok felállításánál azt mondjuk, 1970 után már nem készülhetett a kép, hiszen a gyaloghidat sem látjuk rajta. Ha pedig mellékelem Rita másik Zagyva-partot ábrázoló képét, és elfogadjuk az ahhoz megadott dátumot, akkor azt kell mondanunk, hogy a két, gáton sétáló férfit ábrázoló fotó 1967 és 1969 között készült.

E második kép egyébként egészen döbbenetes. Ezt nagyjából a torkolathoz közelebb eső Zagyva-hídtól készíthette a fotós, aki minden bizonnyal a gátépítési munkákat akarta megörökíteni. Ha jól látom, Sztalinyec típusú lánctalpas traktorok egyengetik, a Művész-telep felöli gátoldalt, egy gép pedig éppen átkel az ideiglenes "hídon". Jó lenne tudni, hogy ez a nagy gátépítés csak a tervszerű árvízvédelem része volt, vagy ekkor már sejteni lehetett, hogy a Zagyva jobb partján hamarosan komoly építkezések indulnak.

De térjünk vissza egy pillanatra az első képhez. Ha megfelelő módon vágok ki belőle részeket, akkor létrehozhatok egy falusias és egy városias képet. Az előbbi, első ránézésre szinte bármelyik alföldi falu szélén készülhetett volna. Az utóbbiról pedig csak az avatott, szolnoki szemek tudnák megmondani, melyik várost is ábrázolják. A jellegtelen kockaházak ugyanis másnak kevés támpontot adnának. Mondjuk, ezért is érdekesebb a tabáni rész, hiszen az a rengeteg fa árnyékában megbújó, a művésztelep lakói által annyira kedvelt, falusias Szolnokot ábrázolja. A képnek ezt a részét nézegetve, nagyjából felidézhetjük, milyen lehetett az egykori Tabán.

És, ha már a fantáziánknál tartunk. Mit csinálhat az a két férfi ott a gáton. Lehetnek a művésztelep lakói, akik egy kis délutáni sétára indultak, hogy témát keressenek. Az sem kizárt, hogy két mérnököt látunk, akik a hamarosan kezdődő építkezés helyszínét járják be. De azon se lepődnénk meg, ha a két úr azért vonult volna el ide a város zajától, mert nem akarták, hogy a beszélgetésüket valaki meghallja. Legyen bármi is a megoldás, azt biztos nem vették észre, hogy ezen a lassan fél évszázados fotón örökre ott maradtak.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ismét a Változó tér
Még áll a Steiner-féle ház, de már épül mögötte a ?Fradi? ház. A Munkásmozgalmi emlékmű már a helyén van, de a múzeum melletti házat még nem bontották el. Az egykori Népbank még csupasz, a Madas-ház is idelátszik, a Centrum-sarok tetején pedig már ott a biztosító fényreklámja.

Az Album további képei
 

AKB

Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Kitessékelt Ede
Harminc éve állították fel a szolnoki színház sarkán, a Táncsics utca elején Pogány Gábor Benő szobrászművész Szigligeti Ede-szobrát. Nagyjából hat évvel azután, hogy a művésztől a város megrendelte az alkotást, ami eredetileg nem közterületen, hanem az épület aulájában állt volna.

A Szoborpark további képei