Gólya az égből
2020. november 14.
A Gólyánál még nincs körforgalom, lámpás kereszteződésben lehet az állomás felől ráhajtani a Szolnokon átvezető 4-es főútra. A Közgé mellett nyoma sincs a Bőrtexig nyúló társasháznak, a Mikszáth út elején viszont éppen építkeznek. A nyolcvanas évek végén járunk Szolnok fölött.
Szolnok Város Tanácsa valamikor a nyolcvanas évek végén döntött úgy, hogy egy akkoriban kifejezetten igényes képeskönyvet - minőségi papír, cérnafűzés, keménytábla - jelentet meg a városról. A terv megvalósítása azonban már belecsúszhatott a rendszerváltás pillanataiba, hiszen a Szolnoki séták című kiadvány belső borítójára már nem a régi, vörös csillagos városi címer került, hanem egy griffmadaras pelikános (megjelenés után javítva - A szerk.) épületdísz, ami persze nagyon hasonlít a ma is használatos jelképünkre. A könyvet Varga Ferenc egykori rádiós újságíró és Kardos Tamás fotóművész szerkesztette, és ha jól sejtem, már a megyei napilap átvételén dolgozó Axel Springer (AS-B Kiadó Kft.) gondozásában készült 5000 (!) példányban. A képek tehát Kardos Tamás, már akkor is rendkívül gazdag, Szolnokról készült fotóiból kerültek a könyvbe, így a legelső felvétel is, ami egész oldalon mutatja a mai Baross utca végét a Gólyától a Jubileum térig.
Hogy ez a felvétel jó pár évvel a könyv megjelenése előtt készült azt számomra leginkább a kép bal alsó sarkánál látható, a Mikszáth út elején még csak épülő társasház bizonyítja. Személyes emlékem ugyanis, hogy 1988 tavaszán már ennek az épületnek a földszintjére jártam KRESZ-tanfolyamra, ugyanis itt székelt az Index autós-motoros iskola. Mivel nem tudom, hogy ez az L-alaprajzú, a József Attila útra is néző társasház pontosan mikor épült, így a képen "zöldellő" fák miatt azt tippelem: ezt a képet legkésőbb 1987 nyarán lőhette Kardos Tamás egy repülőből. Tehát nyugodtan kimondhatjuk, hogy bár már a rendszerváltás első választásainak évében jelent meg a kötet, ez a kép még bőven a Kádár-kor utolsó éveinek Szolnokját mutatja.
Amikor a víztorony lábánál lévő Eötvös téri park tulajdonképpen egy forgalom elől elzárt, zsákutcák által határolt terület volt. A képen természetesen még nyoma sincs a mai Gólya körforgalomnak, lámpás kereszteződés volt a József Attila, a Beloiannisz és a Tanácsköztársaság utcák találkozásánál. Az Eötvös téri házak előtt futó útról pedig egyáltalán nem lehetett itt kikanyarodni, hiszen egy könnyűszerkezetes "butiksor" állt ott, ahol ma már a Thököly út felől érkezik a forgalom. És igen, a mai nagy forgalmú út helyén az imént már emlegetett autósiskola rutinpályája volt, én magam is mindig itt találkoztam az oktatómmal. Viszont őszintén megmondom, hogy a víztorony körüli parkban nem nagyon jártam, egy rendezetlen dzsumbujként él az emlékeimben.
A Tanácsköztársaság útján viszont nagyon sokszor végigmentem gyalog, busszal, autóval, sőt a Májusfa futások alkalmával olykor kocogva is. A rendszerváltás óta ismét Baross Gábor nevét viselő közterület 1979-től - a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója - 1990-ig szerepelt így a térképeken, így több ezren lehetünk, akiknek a középiskolai bizonyítványaiban a Tanácsköztársaság úti cím szerepel. Az utcarész képe nem sokat változott az elmúlt bő három évtizedben, kivéve a Károly Róbert és a Baross utca sarkára 1989-1990 között felépült társasházat, aminek a helyén addig olyan, leginkább a háború előtt épült földszintes házak álltak, mint amilyenek a szocialista városfejlesztés tömbjei között több helyen is kivillannak ezen a képen.
Első ránézésre, vagy az összképet tekintve azt mondhatjuk, hogy a fentieken kívül nem nagyon változott a környék 1987 óta. Persze, ma már nem kórházi osztályként működik a "bábaképző", ami alaposan kibővítve bő tíz éve társasház. A Közgé mögötti épületek is eltűntek, jó ideje ott áll a tanposta. A Baross és a József Attila út találkozásánál lévő háromszög régi házai is alaposan megkoptak, sőt legalul, a Konstantin út sarkán sincs már meg az autóműhely, és persze a Gépipari régi tömbje és tanműhelye közé is került már egy bővítmény.
Egy város, mint egy élő szövet, folyamatosan változik. A kérdés mindig csak az, hogy ez a változás egészséges fejlődést hoz, avagy sebeket maga mögött hagyó pusztítással jár.
