Album



Főgimnázium az ablakból

2012. szeptember 18.

A régi képeslapokat nézegetve olykor azon is érdemes elgondolkodni, hogy mi nincs a fotón. A város büszkeségének számító főgimnáziumot ábrázoló képhez például hozzáképzelhetjük a korabeli, rendezetlen Tisza-partot.

Szigeti Henrik udvari fényképész felvétele egy szép nyári nap délutánján készült, szerintem valamikor az előző századforduló környékén. Az világos, hogy a mester nem fotózhatott 1888 előtt, hiszen a mai Verseghy Gimnázium - ezt a nevet egyébként csak 1922-ben vette fel - épülete csak ekkor készült el. Abban is biztosak lehetünk, hogy az 1890-es évek második felénél előbb sem örökíthette meg az épületet, hiszen a fotózás szemszögére gondolva egyértelműnek tűnik, a kép a református templom emeletéről készülhetett. Ha kicsit jobban szemügyre vesszük a fotót, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy inkább a századforduló közelében kell járnunk, hiszen a bal szélen mintha villanyoszlopok állnának, ami csak 1896 után volt látható a városban.

A gimnázium előtt ma már kövezett utca fut, azaz a képen látható parkot már senki se keresse. Régi képeslapokat és térképeket nézegetve azt gondolom, hogy az iskola előtt kialakított - egyébként tetszetős - park maximum három évtizedet élhetett meg, és a Tisza-part átalakításának eshetett áldozatul.

Szigeti Henrik felvételén jól látható, hogy az 1900-as évek elején a kocsiút ívesen kerülte el a gimnázium főbejáratát. Ami annak fényében teljesen indokolt, hogy a közeli baromfi- és a búzapiacra érkező vagy onnan hazatartó szekerek ne az osztálytermek ablakai alatt zörögjenek végig. Mindezek ellenére egy-egy piaci napon nem lehetett könnyű a főgimnáziumi tanároknak a környék zaját túlkiabálni, és a színes forgatag helyett magukra vonni a diákok figyelmét.

A gimnázium, a tőle jobbra álló református templom, illetve a később a túloldalára kerülő színház már az 1910-es évekre előrevetítette, hogy a környék rendezésre szorul. Nemcsak a közeli piacok miatt, hanem a partszakasz okán is. Vannak olyan képeslapok, amelyeken jól látható, hogy a Tisza, bizony a mai játszótér és park területét is elfoglalta olykor.

Ezen a nyári délutánon készült képen nem látjuk a rendezetlen partot, a part alatt horgonyzó hajókat, a ki-és berakodást végzők forgatagát, a széttaposott kocsiutat, az össze-vissza burjánzó növényzetet. De képzeletben fordítsuk jobbra Szigeti Henrik kameráját!

A Szolnoki Állami Főgimnázium épületében e kép készítésének évében érettségiző osztály a 30 éves érettségi találkozóján már biztos nem ismert rá a környékre. A harmincas évek elejére ugyanis elkészült a belvárost védő gát és rajta a sétány, illetve mindezek mögött az Erzsébet királyné park, ahová az akkor már Verseghy Ferencről elnevezett gimnázium főbejárata nyílt.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Gettler bank a főtéren
A szolnoki Magyar utca és Kossuth tér torkolatánál járunk valamikor 1907 és 1910 között. A fő- és a mellékutca már macskaköves, járda és villanyvilágítás is van, sőt friss facsemetéket is ültetett már a város. Épp oly hirtelen készülhetett ez a kép, mint ahogy Szolnokról Kabára küldték.

Az Album további képei
 

AKB

Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A sétány vasmacskája
A Tiszaparti gimnázium sarkánál immár 12 éve áll egy vasmacska vagy, ha úgy jobban hangzik, egy horgony. Előtte kis tábla hirdeti, hogy kinek az adománya. Ennél többet azonban eddig nem találtam a műtárgyról, így csak találgatni tudok a Szigony utcai horgonyról.

A Szoborpark további képei