Családi képből lap
2012. március 03.
A kép közepén, a fa alatt, az anyukája mellett álló kisfiú már biztosan nyugdíjas. Ha az apukája is él még, akkor az öreg közel van a százhoz, de talán el tudná mesélni, hogyan lett ebből a családi fotóból évtizedekig forgalmazott képeslap.
Egy dolgot állíthatunk biztosan ezzel a képpel kapcsolatban. Valamikor 1947 és 1962 között készült Szolnokon, hiszen a hátterében még az ideiglenes Tisza-híd látható. De akár szűkíthetjük is az évek intervallumát: a park ápolt növényzete azt mutatja, hogy jó pár évvel vagyunk a háború után, és mivel induló építkezésnek sincs még nyoma, nem tévedünk, ha azt tippeljük, az ötvenes évek vége előtt kattant a gép.
De milyen célból?
Rengeteg képeslapom van, de a múlt század fordulóján készültektől eltekintve, egyetlen sincs, amelyiken az emberek belebámulnának a kamerába. Kivéve ezt a Tisza-hidat ábrázoló lapot, illetve lapokat, hiszen ez a fotó két képeslapon is felbukkan. A korábbi egy szépen keretezett, alul feliratozott, amelyiken a kép közepén lévő fa teteje ugyan le van vágva, viszont a jobb oldali virágtartó teljes egészében látható. A későbbi azonban olyan, mint ha csak egy családi fotó lenne, ráadásul ferdén is lett nagyítva. Csak a hátulja árulja el, hogy ez a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat képeslapja, amelyet már kétszer annyiért árultak, mint korábbi testvérét (60 fillér helyett 1 forint 20 fillérért).
Számomra rejtély, hogy egy ennyire rossz képből miként lehetett évtizedekig árusított képeslap. Persze, ma érdekes, hogy a bal oldalon, a város felőli hídfő alatt nyilvános WC található, hogy az ideiglenes híd vízben álló pillérei még nyitottak, és hogy a sétány korlátja nagyjából ugyanúgy néz ki, mint napjainkban. És roppant vicces, a hídon nagykabátban ballagó ember, a sétány korlátjánál fejkendőben álló nénike, és a nyáriasan öltözött anya és fia a fa alatt. Mintha csak kiugrottak volna a Damiból.
Nem tudok más mesével előállni, mint azzal, hogy az egyik legjobb magyar vízilabda csapat, a Szolnoki Dózsa meccsére érkezett a városba az MTI fotóriportere valamikor ötvenhat után. Dög meleg volt, nyár, szolgálati autóval jöhetett, amiben volt még két hely, így beültette a feleségét meg a fiát is, ne unatkozzanak hétvégén a fővárosban. A meccs lement, remekül szórakoztak, és ha már itt voltak, hazaindulás előtt még készítettek egy képet a családi album számára. Fotósunk, miután a családot kitette a ház előtt, még felment az MTI-be, és megfeledkezve a fotóról, leadta a tekercseit a laborba. Szerintem neki is csak akkor jutott eszébe a feleségéről és a fiáról készült kép, amikor egyik haverja Szolnokról küldte neki üdvözletét egy szép képeslapon. Mivel a maszek út miatt nem akart lebukni, inkább nem szólt senkinek, hogy egy személyes kép is keveredett a hírügynökségi fotók közé. Csak évtizedeken gyűjtötte a feleségéről és a fiáról érkező képeslapokat.
Ha él még a kép közepén lévő fa alatt álló kisfiú, cáfolja meg a mesémet!
