Az új Szolnok panorámája
2020. május 30.
Bauer Sándornak és a Fortepan-nak köszönhetően lehet elképzelésünk arról, milyen kép tárulhatott az elé, aki 1975 késő nyarán, az új vasútállomáson keresztül Szolnokra érkezett. A frissen felavatott Jubileum téri épületből kilépve ugyanazt látta, mint a Váróterem helyén lévő presszó teraszán üldögélők.
Bauer Sándor valószínűleg többször és több helyen is fotózott Szolnokon a hatvanas-hetvenes években. Legalábbis erre következtethetünk a nagyszerű Fortepan fotógyűjteményben lévő képeiből, amelyeken több szolnoki vendéglátóhelyet is megörökített. Nem véletlenül, hiszen a hányatott sorsú fotóriporter - 1950 és 1953 között kitelepített - 1960-tól az akkori Belkereskedelmi Minisztérium kiadásában megjelenő Vendéglátás című lapnak volt a munkatársa, és ebben a minőségében lényegében végigfotózta a fejlődő Magyarország új éttermeit, presszóit és üzleteit. Ezért járhatott 1975 nyarán az új szolnoki vasútállomáson is, ahol több képet is készített, megörökítve a hatalmas csomópont vendéglátóhelyeit. Így a Fortepan-on elérhető két képe a számomra legendás, várótermi étel és ital automatákról, a vasútállomás önkiszolgáló étterméről, valamint a földszinten kialakított presszó, térre nyíló teraszáról. Ez utóbbiról szeretnénk kicsit bővebben írni.
Az 1975-ben átadott új szolnoki vasútállomást úgy álmodták meg, ahogy az állomások a korábbi bő évszázadban, illetve nálunk szerencsésebb országokban ma is működnek. Azaz olyan komplex szolgáltató "centrumok", ahol az utazók nemcsak vonatjegyet vásárolhatnak, és a váróteremben eltölthetik az idejüket, de kulturált körülmények között ehetnek, ihatnak, vásárolhatnak, nyugodtan és kényelmesen várakozhatnak, sőt mindenféle szolgáltatást - posta, fodrász - igénybe vehetnek. Arról igazán nem a hajdani tervezők tehetnek, hogy a szolnoki vasútállomás néhány év alatt elvesztette ezt a jellegét, és immár több évtizede a város és a vasút szégyene. Ma már elképzelhetetlen, hogy ott valaki beüljön egy színvonalas étterembe, netán egy kulturált presszóba, vagy anélkül várakozhatna, hogy a dzsuva közepén érezné magát. Azaz Bauer Sándor képein is még, a sajnos gyorsan elmúlt álom pillanatai maradtak ránk.
Ezt a képet az utóbbi években Váróterem kocsmaként működő vendéglátóhely teraszáról készítette a fotós, aki így tulajdonképpen megörökítette azt a panorámát, ami egy 1975 késő nyarán Szolnokra vonattal érkező először láthatott. A helyi járatú buszok egyik fontos csomópontja, az új Jubileum tér, a Tanúhegy című frissen felavatott szobor, illetve az akkor még Dr. Csanádi György körúti tízemeletesek tárultak az érkezők elé. Csupa olyan dolog, aminek pár éve még nyoma sem volt, így kis túlzással, és amiknek köszönhetően hasonló kép bármelyik megyeszékhelyen készülhetett volna, hiszen ugyanilyen panelek, buszok, de még emlékművek is voltak a többi városban is.
Annak ellenére, hogy Bauer Sándor egy vendéglátóhelyet akart megörökíteni, néhány érdekességet is ránk hagyott ezen a képen (is). Például a 7. számú Volán korabeli, helyi flottájáról, amiben ekkor még többségében voltak a szürke, csuklós Ikarusz 620-asok. Ezekre három harmonikaajtón keresztül lehetett felszállni, miközben a sofőrnek külön, hátrafelé nyíló ajtaja volt a kormány mellett. Vagy a fotó jobb szélén még csak épülő Jubileum téri üzletsor látványát, amelyek a Csomóponti Művelődési Házzal együtt csak a 900 éves jubileum után lettek kész. De nincs még a képen a város első "piros iskolája", azaz a hetvenes évek második felének új technológiájával épülő oktatási intézményeknek az első szolnoki darabja, a Csanádi körúti, ma már Kőrösi iskola. Úgy tűnik, még az építése sem kezdődött el, ami csak alátámasztja, hogy Bauer nem sokkal az új szolnoki vasútállomás átadása után készítette ezt a képet.
