Az aranykor üzenete

2013. március 15.

Úgy képzelem, hogy nagyságos Dumtsa Sándor dohánybeváltó felügyelő úr az 1911-es év nyarán, feleségével néhány hétre az ausztriai Karlsbadba ment pihenni. Gyermeküket pedig a rokonokra bízták, aki a Református templomot ábrázoló lapon írt nekik először.

Bő százéves levéltitkot sértek meg azzal, hogy a Dumtsa család belügyeit hozom nyilvánosságra egy 1911. augusztus 21-én, Szolnokon postára adott képeslap szövege alapján. De nem tudom megállni, mert a Roth Dezső kiadásában megjelent, a szolnoki Református templomot ábrázoló képeslap mindkét oldalára írt szöveg annyi mindent elárul.

Először is biztosak lehetünk két dologban. Dumtsa Sándor és kedves felesége első alkalommal pihenhettek a Karlsbadban lévő Vartenzeile Hotelben. Ha ugyanis már máskor is jártak volna ott, akkor gyermekük - akinek sajnos nem szerepel aláírása a lapon, így nem tudjuk sem a nevét, sem a nemét - nem szabadkozna a címzés bizonytalansága miatt. Mivel a lap nem kallódott el, és néhány éve egy antikváriumban meg tudtam venni, talán joggal bízhatok benne, hogy annak idején célba ért.

A gyönyörű betűkkel írt szöveg alapján biztosak lehetünk egy másik dologban is, nevezetesen, hogy a szülők már szerencsésen megérkeztek a távoli hotelba, hiszen mind a levelezőlapjuk, mind a sürgönyük megérkezéséről beszámol gyermekük. Akit egyébként a rokonok és ismerősök gondjaira bízhattak a szülők, hiszen a második mondatában az előző napi, vasárnapi, Montagéknál tett látogatásról számol be, ahol egyébként a fiúk is jól vannak. Feltételezzük, hogy vasárnapi ebéden vehetett részt a lap írója.

Akiről még az is kiderül, hogy diák, merthogy állítása szerint, folyton tanul. Ne legyünk rosszindulatúak! Aki ilyen gyönyörűen és tisztelettudóan írt egyébként jómódú szüleinek, az nem azért tanulhatott a nyár utolsó hónapjában, mert megbukott. Lelki szemeim előtt egy vizsgáira készülő fiatal hölgy jelenik meg, aki csak a tanulás miatt nem tartott szüleivel az osztrák hegyekbe.

Hogy jómódú családról lehetett szó, más is igazolja. A lap végén a fiatal levélíró arról számol be, hogy Zsuzsa mamának is indított egy kártyát, amit egyébként Béla bácsi írt, akinek a címe per pillanat egy Villa Beau nevű hotel a svájci Interlakenben.

Mindezek fényében teljesen mellékes, hogy az ekkor már lassan húsz éves szolnoki Református templomot mutatja a képeslap. Maga a fénykép valamikor kora tavasszal készülhetett valahonnan a gimnázium főbejárata mellett állva. És egy egészen elképesztő, famintázatú keretet kapott, amivel az első világháború előtti szolnoki lapok egyik legrondábbika lett.

Amit csak az tesz számomra érdekessé, hogy azt bizonyítja: a száz évvel ezelőtt Szolnokon élő polgárság egy része már annyira tehetős volt, hogy nyaranta távoli városok szállodáiban tölthetett egy-két hetet, miközben gyermekeit is taníttatta. Szóval a lap nem szép, de a város aranykorának egyik kedves lenyomata.