Album



A szocialista nagyváros

2017. április 29.

Az ehhez a képeslaphoz használt fotó 1975 és 1984 között bármikor készülhetett. A növények méretei alapján azonban inkább a hetvenes évek közepére, második felére tippelném a fotózás pillanatát. Amikor sorra jelentek meg felvételek - képeslapokon is - Szolnokról, mint fejlődő, szocialista nagyvárosról.

Akik a hetvenes években vagy később születtek, azok számára már ismerős és természetes a szolnoki Jubileum tér látképe. Viszont azok, akik mondjuk csak azt megelőzően jártak Szolnokon, és 1975 után kaptak egy ilyen képeslapot a városról, igencsak meglepődhettek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a hetvenes évek közepére új Szolnok született. Tele olyan épületekkel, amelyek az adott kornak, az akkor zajló beruházásoknak, majd évtizedek alatt a városnak is emblematikus jelképei lettek. Gondoljunk a vasútállomásra és környékére, a magasházakra, a rengeteg lakótelepekre, a Kossuth tér "új" házaira vagy akár a Tiszaligetre. Szolnokból szocialista nagyváros lett többségében olyan épületek révén, amelyekhez hasonlót a megyeszékhelyek és a nagyobb iparvárosok többségben is találhatunk. Különbség csak az egyforma épületek elhelyezésében volt, amit aztán a számtalan fotó tett végül az adott városra jellemzővé.

A szolnoki 24 emeleteshez hasonló toronyház is van az országban, például Gyöngyösön vagy Debrecenben. Azonban egyik sem áll egy lényegében a házzal egyidős, azzal együtt kialakított téren. Ma az ország legmagasabb lakóépületének számító toronyházunk különlegessége ugyanis abból is adódik, hogy a mellette lévő Y-házzal, és az előtte álló Szolnok étteremmel és ABC-vel alkot egységet. Sőt, környezetébe is tökéletesen illik, hiszen az új vasútállomás, a szemben lévő Csomóponti művelődési ház, illetve a teret két oldalról határoló tízemeletesek is ugyanakkor, hasonló stílusban épültek. És talán nem szentségtörés kimondani, hogy a tér közepére felállított, vasbeton tömbökből illeszkedő Tanúhegy is remekül illik ide, sőt Szolnok bármelyik másik terén idegenül hatna. Azaz a Csobaji Előd által megörökített, az Offset Játékkártya Nyomda által előállított és a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat által terjesztett lap egy jól kitalált, frissen épített teret örökített meg. Ami az elmúlt négy évtizedben szinte semmit sem változott.

Talán csak a fotó bal oldalán látható Ikaruszok színe más ma, hiszen hol vannak a sárga helyi- és szürke helyközi járatok. Igaz, a Finta László által tervezett 200-as sorozatból - amit 51 éve kezdtek gyártani, és pont a fotózás idején jelentek meg tömegesen a magyar városokban (is) - még ma is jó néhány fut Szolnok utcáin. A tömegközlekedési eszközökön és a növények méretein kívül esetleg még a házakon és a villanyoszlopokon megjelenő hirdetések miatt nem lehetne ma egy ugyanilyen fotót elkészíteni.

Ami nem is baj. Mert nézegetve ezt a nagyjából negyven évvel ezelőtti, meglehetősen halványszínű képeslapot, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy olyan ez a kép, mint néhány mai észak-koreai város fotója. "Modern" házak, szépen kialakított park, de sehol egy ember, sehol valami élénk szín. Szürke az egész. Persze tudom, hogy a hetvenes évek Magyarországa és a mostani KNDK, a diktatúra kegyetlensége tekintetében köszönő viszonyban sincs egymással, sőt, hozzájuk képest mi tényleg a legvidámabb barakk voltunk. Ám ez nem változtat a szürkeség érzésen, ami a testvéri szocialista országok, általában hasonlóan csak az új építményeket bemutató képeslapjain is visszaköszönt a hetvenes-nyolcvanas években. De ez is a múltunk része, amit nem kellene átírni.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Felkiáltójel
A Táncsics úton, a színház mellett álló tízemeletes épület felkiáltójelként magasodik Szolnok Tisza felőli látképe fölé. Szerintem arra emlékeztet, miként lehet egy várost építészetileg megerőszakolni. Ha már elbontani nem lehet, legalább figyelmeztessen az épített bűnökre.

Az Album további képei
 

AKB

Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Ferke tanítójának emléke
Csak feltételezem, hogy a Vártemplom plébániájának 1932-es felújítását követően, de még a második világháború előtt került a parókia kerítésoszlopára a Bárkányi János szolnoki tartózkodását megörökítő emléktábla. A ferences szerzetes volt az, aki írni-olvasni tanította II. Rákóczi Ferencet.

A Szoborpark további képei