[Ajánlom]
Újraértelmezett képek és hely
2021. február 09.
Miért ne lehetne szabadtéren is festménykiállítást rendezni? És miért ne lehetne az évtizedek óta a helyét kereső Árkád alatt lévő tereket kiállítóhelyként értelmezni? Rippl-Rónai, Dürer, Gauguin, Vincent van Gogh se sértődne meg azon, amit itt a Magiszter tehetséges diákjai elkövettek velük.
A Szolnokon működő Magiszter Alapfokú Művészeti Iskola diákjai egy éven belül állítottak már ki a Béres József sétány gesztenyefái alatt, az egyik Baross utcai bérház gangján és udvarán, illetve jelenleg is látható néhány képük az Árkád alatt, a Szifonnak nevezett ifjúsági tér ablakaiban. Miközben tavaly március óta a kiállítóhelyeink csak hellyel-közzel vannak nyitva, a Páncsics Edina vezette közösség valahogy mindig megtalálja annak a módját, hogy közönség elé léphessenek. Talán mert ők nem érnek rá, a fiatalok nem várhatnak, irigylésre méltóan sietniük kell, hisz annyi mondanivalójuk van. Nyár elején, amikor a csak egyetlen napig látható Piktúrát rendezték, azt írtam: Szolnokra beszökött Párizs. Az Árkád alatt látható Parafrázis néhány képe láttán meg legszívesebben azt mondanám: ha már beszökött, próbáljuk köztünk tartani.
Sajnos csak kilenc képből áll a mostani kiállításuk. Kilenc olyan festményből, amelyek láttán sokan felkiálthatnak, hogy ezeket már láttam valahol. De nem így. Babits Mihály legismertebb ábrázolása, ahogy jobbjával megtámasztja szomorú homlokát Rippl-Rónai József festményén. Talán egy házi köntösben, amiből Gazdag Adrienn képén Rippl-Rónai más festményeiről ismerős mintájú kabát lett. Mekkora ötlet! Miként a tahiti nőket festő Paul Gauguin egyik képét is úgy megőrizni, hogy alakjait egy teljesen más stílusba emeli át az ifjú alkotó (Kovács Tamás munkája). Félreértés ne essék: ezek nem a nagy művek kifigurázásai, netán megszentségtelenítései, hanem az eredeti dolgok saját "szavakkal" való újbóli elmondása, továbbgondolása. Parafrázisok.
De miért csak ennyi? Képtelen vagyok szabadulni ettől a kérdéstől. Hiszen a végtelenül lehangoló Árkád üvegfalakkal végigfuttatott folyosója, belső udvara hasonló képekért kiállt. Lassan egy éve nem lehet hagyományos kiállításokat rendezni, miközben Szolnoknak itt van egy nyitott, de mégis zárt "kiállítótere", ahol egymásnak lehetne adni az üvegfelületeket. Nem két üvegtáblányi helyen, mint amennyit a sokkal nagyobb kollekciójának a Magiszteresek kaptak! Hanem végig, az összes működő vagy magára hagyott üzlet ablakában vagy hátuljában. És akkor végre újra érdemes lenne erre sétálni, ami az egész háznak és Szolnoknak is jót tenne.
Dürer Szent Jeromos festményéből kiemelt arcképből háromféle is látható az Árkád alatt. Az egyik - Bódi Vanda munkája - olyan, mintha a 15-16. század fordulóján élt német festő ötletét a négyszáz évvel később alkotó Vincent van Gogh valósította volna meg. Nem szentségtörés, hanem egy jó adag tehetség, humor és fiatalos lendület. És ezt olyan jó lenne a városban tartani, hiszen Szolnok lassan kétszáz éve egybeforr a képzőművészettel. Amit két oldalról kell őrizni. A leendő alkotók és a leendő befogadók felől. Ahogy történik ez ismét Páncsics Edina PEDAGÓGUS jóvoltából, az új értelmet kapott Árkád alatt. Még! Még, sok hasonlót!
Album

Bohém időkből
A tűzőrök megfigyelőhelyéül is szolgáló belvárosi nagytemplom tornyából készült az ehhez a budapesti kiadású képeslaphoz használt 1914 utáni szolnoki fotó. A nem túl jó minőségben színezett képeslap birtokomban lévő példányát egy bohém társaság küldte a katonáskodó Bélának 1917-ben.
AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.
SzoborPark

Múltról is Zenélő
Még nem volt neve a térnek, amikor a Zenélő című szobrot oda helyezték. Alkotója, aki húsz évig volt a Szolnoki Művésztelep lakója, művei révén sok helyi gyerek ismerőse, az avatáskor már nem itt élt. A szobor története akkor kezdődik, amikor a szövetkezeti tagok még kórusokban énekeltek.