[Ajánlom]
Rocktörténet szolnoki vonatkozásokkal
2022. június 06.
Halász Gyula, a Bergendy testvérek és Debreczeni Ferenc (Cziki). Minimum e három szolnoki vonatkozása van a Tisza mozi kávézójában június 26-ig látható Azok a rockzenészek című, ahogyan Szalay Zoltán látta őket alcímű kiállításnak. Ahol harminc év rocktörténete néz le ránk a falakról.
Talán Szolnokon is kevesen tudják ma már, hogy a legendás Illés együttes névadója a hatvanas évek elején néhány hónapig a Baross - akkor Beloiannisz - úti Sport cukrászda kerthelyiségében (ma az Unicredit bank épülete áll a helyén) vendéglátózott, azaz szórakoztatta a hely közönségét. Akkor persze még kevesen tudták, hogy egy zenekar névadója, amiből majd csak pár évvel később lett országosan ismert márkanév.
Viszont ott, a Sportban ismerkedett meg a szolnoki Halász Gyulával, aki aztán az Illés gitárosa lett egészen a Szörényi testvérek érkezéséig. Ezért sem véletlen, hogy Halász Gyula két fotón is szerepel a Tisza mozi kávézójában június 2-án megnyílt kiállítás anyagában. Az egyiken Psota Irén színművészt kísérik Bródy Jánossal 1964-ben a Bercsényi klub színpadán. Az akkor 18 éves Bródy arca mindent elmond a szituációról, köszönhetően Szalay Zoltán (1935-2017) fotóriporternek, akinek a felvételeiből összeállt az Azok a rockzenészek című kiállítás.
A Bergendy testvérek szolnoki kötődését talán kevésbé kell magyarázni. Ők voltak azok, akik a Verseghy Ferenc gimnázium diákjaiként már az ötvenes években könnyűzenét játszottak Szolnokon. Sőt, szolnokiként lehetünk annyira elfogultak, hogy tényként kezeljük azt a vélekedést, miszerint a Bergendyék használtak először elektromosan erősített hangszereket könnyűzene megszólaltatására, azaz a kezük között, a Tisza partján született meg a magyar rock/pop/könnyűzene.
Szalay Zoltán 1954-től dolgozott fotóriporterként. Szinte akkortól a Magyar Rádió és Televízió hivatalos fotósa is volt, de más lapoknak is dolgozott. Ennek köszönhetően pedig több tízezer képet hagyott ránk a hazai kulturális élet szereplőiről, helyszíneiről és "nézőiről". A Tisza moziban látható Bergendy fotót - amin Bergendy István, Tánczos Gábor és Kovács Péter látható - például 1963-ban készítette a két évvel korábban megnyílt Budai Ifjúsági Parkban, aminek akkor már hivatalosan is a rezidens zenekara volt a Szolnokról indult Bergendy.
A június 26-ig látható kiállítás 31 darab 1959 és 1989 között készült Szalay Zoltán fotót vonultat fel. Köztük több Omegás képet is, ami jól érzékelteti a világhír küszöbéig eljutó banda változásait.
A képeken pedig természetesen az a Debreczeni Cziki Ferenc is látható, aki a hetvenes évek elejétől volt az Omega dobosa, és akinek a pályája szintén Szolnokról indult, merthogy hivatásos katona édesapja a városban szolgált. De persze lehet, hogy a kiállításon látható zenészek közül nemcsak ők kötődnek Szolnokhoz. A megnyitón elhangzott egy olyan történet is, miszerint az ugyancsak egy 1963-as, a Budai Ifjúsági Parkban készült Szalay-fotón Faragó Judy István társaságában látható - a kép készítésekor még csak 19 éves - Komár László például Rákóczifalváról járt Szolnok érintésével Budapestre.
Az Azok a rockzenészek, ahogyan Szalay Zoltán látta őket természetesen nemcsak a szolnoki vonatkozású képek miatt lehet érdekes, hanem például a több év eltérésével mutatott zenészek arcai miatt is. Zoránról például 1964-es és 1989-es kép is látható a tárlaton, de Koncz Zsuzsával is találkozhatunk egy 1959-es fotón is, amin még - Dévényi Tibor társaságában - a Magyar Rádió riporter őrsének munkatársaként látható, majd bő másfél évtizeddel később, mint befutott énekes lett megörökítve valamelyik színpadon. Szalay Zoltán óriási életművében talán éppen az a legizgalmasabb, hogy évtizedeken keresztül követte, figyelte és megörökítette a hazai kulturális élet és benne a szárnyait bontogató rockzene szereplőit. Köztük olyanokat is, akikre már csak a téma vagy a korszak kutatói, esetleg az akkoriban már a könnyűzenére fogékonyak emlékezhetnek.
Album

Egy nap, két kép
Azért vettem meg ezt a szolnoki képeslapot, mert úgy éreztem, sok mindent látni rajta. A szökőkutak, a Munkásmozgalmi szobor, az 1-es számú irodaház tetején a neonreklámmal. Aztán felnagyítva észrevettem az úttörőket, és rá kellett jönnöm: 1963 késő tavaszán, ugyanazon a napon több kép is készült a Kossuth téren, amelyekből képeslap lett.
AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.
SzoborPark

Megtalált Nyugalom
Azt hittem, hogy Kirschmayer Károly Nyugalom című alkotása már nincs is meg a MÁV Kórház udvarán. Aztán ahogy elkezdtem megkerülni a kertben lévő kis tavat, előbukkant a méretes női alak. Amiről részletes leírást eddig nem találtam.