[Ajánlom]

Párhuzamos valóság

2020. október 05.

Mikve, A tizenkét dühös ember, Névtelenül, Mindszentyeia. Példák, amik bizonyítják: Szolnokon is lehet velőtrázóan jó színházat csinálni. Immár a Bakaruhában című előadása is világosan megmutatja, nem vagyunk elátkozva és a színészeinkkel sincs baj. Csak létezik egy másik világ.

A Bakaruhában című, csak egekig magasztalható, díjakért és százezer nézőért kiáltó előadásról, az ugyancsak a Szolnoki Szigligeti Színház társulata által bemutatott és vállalhatatlan Kaviár és lencse után írni olyan, mintha nem is ugyanarról a városról és teátrumról, hanem két külön vagy párhuzamosan létező világról kellene beszélni. Avagy azt is mondhatnám, hihetetlen, hogy micsoda magasságok és mélységek létezhetnek egymás mellett. Tudom, nem lehet minden előadás Bakaruhában színvonalú, de azért a magam részéről soha nem engedném el ennek a lehetőségét.

A Szín-Mű-Helyben bemutatott Bakaruhában ugyanis nagyszerűen rávilágít arra, hogy nem a szolnoki színészekkel van a baj. Ha jó kezekbe kerülnek, ha friss szellem járja át a próbákat és az előadásokat, akkor a csillagokat is lejátsszák az égről. Dósa Mátyás, Karczag Ferenc, Radó Denise, Fejes Katica, Posgai Márton és Pertics Villő olyat alakítanak Valcz Péter rendezésében, hogy felesleges rá szavakat keresni. Inkább csak javasolni lehet, hogy aki csak egy picit is szereti a Szigligetit, vagy minimális érdeklődést mutat a jó színház iránt, az szervezzen tüntetést azért, hogy a Bakaruhában folyamatosan és nagyon sokszor kerüljön műsorra, mert mindenkinek látnia kell azt a csodát, ami ezzel a darabbal a Szín-Mű-Helyben megszületik.

Látni kell és elraktározni Pertics Villő cselédlányát. A pályakezdő színésznő valami hihetetlen egyszerűséggel és energiával, megsajnálhatóan és szerethetően kelti életre Vilmát, a kolozsvári jómódú család becsapott szolgálólányát. Persze Bara Margit 1957-es alakítása legendás, de immár nyugodtan múlt időbe tehető, mert Pertics Villő - ez a még főiskolás, nálunk csak a gyakorlatát töltő színésznő, akinek nem lehet elégszer leírni a nevét - átugrotta azt a mércét. Minden bizonnyal azért, mert Valcz Péter - mint rendező, mint, aki lassan szitokszónak számító rendezői színházat csinál - valóban gondolt valamit Hunyady Sándor egyébként avétosan, porosan is elővehető darabjáról, és benne a cselédlányról, illetve a köré szerveződő többi figuráról. Ráadásul a rendező nem félt a legfontosabb szerepet egy huszonéves pályakezdőre bízni. Szolnokon lassan bő évtized után ezzel is bizonyítva, hogy nem kellene félni gyakornokokat és kezdő színészeket a társulatba hívni, mert olyanok ők, mint az állóvízbe dobott kövek.

És ez igaz Valcz Péter első szolnoki rendezése is. Mintha nem is Szolnokon lennénk. Vagy, mintha egy sötét, nehéz levegőjű szoba összes ablakát kitárták volna, és azt átjárná a fény meg a friss levegő. A Bakaruhában Kinczel József és Mérei Gabriella révén már a nézőtér előtt elkezdődik. És nem akarom lelőni a poént, de már akkor is megy, amikor még csak elfoglaljuk a helyünket. Ez nem is nyílt színi díszletezés, nem is a színpad széli takarások kiiktatása, hanem a játéktér elképesztő kitágítása és a nézők beszippantása. Kitartóan, végig az egész előadás alatt. Ám miközben kicsit belelátunk az előadás születésébe, és talán ott motoszkálhatna bennünk, hogy ez csak színház, a játék olyan sodró erővel visz a történetben, hogy azt érzem, ez nemhogy szükséges, de csak így lehet.

Ehhez persze hozzájárul az ugyancsak Valcz Péter által megálmodott díszlet és kellékek is. Amiknek a kapcsán nem lehet megállni, hogy ne jegyezzük meg: egy előadás nem attól jó, ha mindent vizuálisan is a néző szájába rágnak. A Bakaruhában díszlete és kellékei egyrészt minimálisak és sokszor csak jelzés értékűek, másrészt kiváló terepei a színészi játéknak, meg a nézői gondolkodtatásnak. Nézőként nemcsak a takarások eltüntetése miatt vagyok benne ebben a darabban, hanem mert az első világháború Kolozsvárja, polgári otthona, bérháza és korzója nem a színpadon, hanem az én fejemben születik meg. Az első pillanattól kezdve játszótárs, bevont partner vagyok, amiben lubickol a lelkem.

(Az illusztrációk a Szigligeti Színház honlapjáról származnak.)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Beszámoló mozaik
Az ehhez a képeslaphoz felhasznált kilenc fotóból nyolcat önálló anzikszként is ismerek. A jobb alsó fotó azonban nemcsak azért kakukktojás, mert nekem nincs meg, hanem mert az első képen látható épületet ismétli. Olyan ez a lap, mint egy tabló a hatvanas évek sikereiről.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Megállni nehéz
Vagy egyszerűbb, ha csak magunkkal törődünk? Tudom, Szolnok belvárosában az új társasházak építésénél nem szempont a hosszabb-rövidebb időre megálló autók elhelyezése. Ebben az esetben is olyan rövid a kocsibeálló, hogy ha a fal és az autó között a gyalogosoknak is helyet hagytak volna, akkor a furgon vége lelóg az autóútra. Mit lehet tenni? Babakocsival és kerekesszékkel irány az úttest! Gyalogosan pedig libasorban, hasat behúzva, a falnak simulva folytatódhat a séta. Persze máshogy is lehetne.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szomorú (?) Krisztus
Szomorú, búsuló, merengő, bánkódó, ülő? Valószínűleg ez az a szobrunk, aminek több neve van, mint amennyi tényszerű adatot ismerünk a születéséről. Az biztos, hogy nem a legöregebb köztéri alkotásunk, ugyanakkor a legrégebb óta ugyanazon a helyen álló.

A Szoborpark további képei