Nők nem csak nőkről, nem csak nőknek

A cím, a hagyományokkal átitatott helyszín, a szereplők által követni próbált normák ellenére a Mikve egy ízig-vérig kortárs darab. Nemcsak azért, mert a fiatal szerző drámáját 2004-ben mutatták be először, hanem mert egyetlen percre sem akarja titkolni, hogy a mában is érvényes problémákat, a mában feszeget. Így senki se lepődjön meg, amikor a rituális fürdőben megcsörren a telefon, előkerül a mobil, sőt a Facebooknak is felbukkan. Nem véletlen, hogy Magyarországon is egyre több színház tűzi műsorára Hadar Galron darabját. Szolnokon is az utóbbi évek egyik legjobb választása.

Mielőtt azonban valaki jegyet vált a szolnoki Mikvére, nem árt, ha két dolgot tud. Egyrészt ez a darab elsősorban a verbalitásra, az egyébként a szolnoki előadást rendező Sára Júlia fordította kitűnő párbeszédekre és monológokra épül. Tehát akciódús jelenetekre senki se számítson, bár szerintem egy perc után az ilyesmi nem is fog hiányozni. Másrészt, talán a szöveg fontosságával összefüggően, a díszlet rendkívül visszafogott, és inkább a világításra épít.

Ugyanakkor a jelmezek és a táskák szinte megszólalnak. Nem akarok semmit elkotyogni, de nem véletlen, hogy a JelmezArt-ot vezető, és lassan világhírű, de mégis szolnoki Debreczeni Ildikó ruháiban és kiegészítőiben hangsúlyos a csiga motívum. Majd figyeljék az első felvonásban Elishevat, a néma lányt, mit művel a hátizsákjával a földön!

Biztos vagyok benne, hogy a Mikve sokféle üzenetet és értelmezést hordoz. Nekem a szabadságról, pontosabban a szabadság iránti vágyról, a szabad akaratról, az egyenlőségért folytatott reménytelen küzdelemről szól. És az elhallgatásról, a ködösítésről, a testet, lelket megnyomorító titkolózásról, önmagunk olyan fokú becsapásáról, amikor egy idő után már igazságnak hisszük a hazugságot. Meg hát arról is, hogy a hagyomány, az hagyomány, amiken akkor is nehéz változtatni, ha a józanész azt kívánná.

A Mikve természetesen arra is példa, hogy egy jó darabból, megfelelő rendező kezei alatt a Szigligetiben is születhetnek csodák. Lugosi Claudia úgy építi fel a konfliktust elindító, azt felszító és lényegében végig mozgató, ám megoldani nem tudó, így elbukó, szürke kisegérből forradalmárig menetelő, majd elnyomott nőbe visszazuhanó figuráját, hogy játékának minden pillanatát tanítani kellene. És csak azt bánja az ember, hogy miközben a többiekre is figyel, lemarad arcának minden játékáról. Remélem, messze még a pályája csúcsa, de hogy a Mikve Shirája annak az egyik fontos állomása, abban egészen biztos vagyok.

Szerepe szerint kitűnő ellenpólusa Lugosinak Gombos Judit, aki újra igazolja, hogy bármit és bárkit képes eljátszani, és nemcsak a harsány, de a visszafogott, belülről majd szétrobbanó figura is testhezálló számára. Sárvári Diána gyönyörű, lázadó menyasszonya kapcsán ismét az jut eszembe, hogy évek óta a kapunk előtt tobzódik a következő évtized vezető színésznője, akit hathetente kellene valami hasonlóval terhelni. A vele végül párt alkotó, a Mikve látogatói közül kilógó Miki, azaz Kalocsai Zsuzsa - vendégként Szolnokon - dizőzből induló, színes karaktere bizonyítja, hogy primadonna is lehet tragika.

Jankovics Anna butácska figurája annak ellenére őrzi drámaiságát, hogy a poénok többségénél ő az unterman, és akár fontos mellékszereplő is lehetne, de nem enged abból, hogy a többiek egyenrangú partnere legyen. Kertész Marcella meg végre megmutathatja, hogy úgy is van keresnivalója a színpadon, ha nem táncol és énekel, mert pazar a darab végére megtörő fúriája. Radó Denise pedig királydrámák királynőjeként építi fel néhány jelenet alatt az évtizedekig megalázott, látszólag sikeres és boldog úrinő végtelen, lilafoltos és bicskanyitogató testi és lelki nyomorát. Bár róla többet beszélnek, mint amennyit a színpadon van, két jelenés alatt úgy teszi fontossá a megszokottat felforgató nő figuráját, hogy akkor is érezzük a jelenlétét, amikor bent sincs a színpadon.

Bár itt most tényleg mindenki főszereplő, lehetetlen nem kiemelni a szerepe szerint Radó Denise lányát alakító Fekete Réka alakítását. Aki ugyan csak egyszer, a darab végén szólal meg, ám amit néma, rettegő, zavarodott, mégis nyitott lányként elkövet, az tényleg felteszi a koronagyémántot a Sára Júlia rendezte szolnoki produkcióra. Amiben a díszlettervezőn kívül minden alkotó nő. Ám eszébe ne jusson valakinek csajos darabról beszélni. Tessék csak a férfiakat is elvinni rá, nekik is javukat fogja szolgálni!

(A fotók a Szigligeti Színház oldaláról valók. - A Mikve a Szín-Mű-Helyben bérleten kívül látható.)