[Ajánlom]

Maradj otthon mozi: 55 év után is Húsz óra

2020. április 13.

Az 1956-os forradalomról, az 1945 utáni földosztásról és a későbbi téeszesítésről, azaz a magyar faluról tudott úgy beszélni pár évvel később Sánta Ferenc és Fábri Zoltán, mint talán azóta se senki. Az 1965-ben (!) bemutatott mozi minden jelenete és alakítása vállalható és nézhető ma is.

Amikor Fábri Zoltán nekikezdett Sánta Ferenc regényének a megfilmesítéséhez, a résztvevők egymás között talán beszélgettek arról, hogy "tavaly amnesztia volt". Merthogy ez az alaptörténete szerint 1956-ról szóló film a regény megjelenésének évében, 1964-ben készült. Tudnánk-e, mernénk-e ma így beszélni mondjuk az 2012-es kényszerű köztársasági elnök lemondásról és választásról? A legnagyobb rendezőink közé tartozó Fábri - akinek alakját mindenki felidézheti, aki látta az 1968-ban készült A tanú című filmet, ugyanis ő játssza benne Dániel Zoltánt - alig másfél évtizeddel az első téeszesítés után kezdi feszegetni a magyar vidéket alapvetően átrajzoló történetet. Nekünk a 2006-os eseményekről nem sikerült még semmi vállalhatót hátrahagynunk. És, hogy végére érjek ennek a sornak: szűk két évtizeddel a földosztás megkezdése után nyúlnak hozzá a Húsz óra alkotói ahhoz az eseményhez, ami évszázadokon keresztül nemhogy elképzelhetetlen, de majdnem felvethetetlen volt. Pont annyi idővel később mesél Sánta Ferenc és Fábri Zoltán erről a történelmi eseményről, mint ahány év bennünket a World Trade Center elleni, az életünket alapjaiban megváltoztató merénylettől elválaszt.

Mindezt csak azért tartom fontosnak megemlíteni, hogy jelezzem: a magyar filmgyártásnak volt olyan időszaka, amikor "napjainkról" nemcsak bugyuta vígjátékokat, krimiket és tévésorozatokat, a valósághoz kevés szállal fűződő óvatos meséket, hanem valódi mozikat is lehetett és tudtak gyártani. Ráadásul mindezt úgy, hogy a Húsz óra a mai napig vállalható, nézhető és szerethető. Még akkor is, ha az első két és fél perc tulajdonképpen egy termelőszövetkezeti reklám, az utolsó, a falut fölülről mutató képsor, a régi parasztházak között épülő új kockaházzal pedig a korabeli fejlődő vidék dicsérete. Miközben a történet szerint az 1956-os gyilkosságot megérteni akaró újságíró riportalanyainak személyes történetei egy-egy, a hatvanas évek közepét is megmutató korrajznak is beillő novellák. Például a Bodrogi Gyula alakította orvos teljes egészében kimaradhatna a filmből, akkor is mindent értenénk, ám benne van, és a fővárosi létet megízlelő, vidékre kényszerített fiatal értelmiség szenvedésének és önbecsapásának zseniális portréja. Azonnal el is hisszük, hogy csak két út állt előttük: az alkoholizmus és egy másik, amelyik járhatatlan volt.

Mondhatnánk, hogy könnyű dolga volt Fábrinak, hiszen színészóriások mozogtak Illés György kamerája előtt. Igen, olyan óriások, akiknek többségéről a rendszerváltás után eszmélő közönség ma már nemhogy a nevüket, de szinte semmit sem tud. Páger Antal, Görbe János, Szirtes Ádám, György László, elvileg a négy főszereplő, a négy egykori cseléd, akik különböző utat járnak be a szocializmus első éveiben, ami aztán többszörös tragédiához vezet. Vagy Őze Lajos, Sztankay István, Tordy Géza, Kern András, akik apáik, lényegében már a szocializmus éviben eszmélő gyerekeit alakítják. Hogy Horváth Terit vagy Mészáros Ágit, mint a pár képkockában teljes sorsokat megmutató feleségeket ki ne felejtsük a sorból. Miként a történetet elmesélő, újságírót alakító Keres Emilt sem, főleg, hogy ő volt az első önálló, szolnoki Szigligeti társulat alapító direktora. Önmagában jó színész nincs. A jó rendező által teremtett lehetőségekkel élni tudó színészekből lesznek a halhatatlan, ám mégis igazságtalanul elfelejtett óriások. Hemzseg tőlük a Húsz óra.

A film, amit már a bemutatás évében értékelni tudott a szakma, hiszen itthon és külföldön is díjak sorát kapta meg. A film, amit évtizedekkel később is beválasztottak a legfontosabb magyar mozik közé. A film, ami nem a látványvilágával, a trükkjeivel, a gyors vágásaival, eseménydús akciójeleneteivel, hanem csak és kizárólag az elmesélt történetével tudott hatni. Talán azért, mert az akkori Magyarország jelentősé részének voltak személyes vagy közeli ismerősei által megélt hasonló élményeik. Azaz a Fábri Zoltánnal kortárs nézők nyugodtan kimondhatták, hogy ?rólunk szól?. És ebbe 1965-ben belefért az is, hogy 1956 tragédiáihoz mennyi személyes, pitiáner túlkapás és kibeszéletlen sérelem vezethetett. Az elmúlt tíz évről nem tudunk így beszélni 2020-ban, mint Sánta és Fábri, meg a Húsz óra összes többi alkotója 55 évvel ezelőtt tudott.

A filmben, ami a koronavírus okozta vészhelyzetben ingyenesen és jó minőségben elérhető a Nemzeti Filmintézet oldalán: https://filmarchiv.hu/hu/alapfilmek/film/husz-ora

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Halottas kocsi a bolt előtt
Érdekes lenne megtudni, hogy ez a szerintem az első világháború előtt készült képeslap, amit csak 1928-ban küldtek Szolnokról Münchenbe, miként élte túl a XX. századot és keveredett vissza a városba. Hogy olyasmit mutasson, ami már régóta nincs.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

A közelmúlt emléke
A közelmúlt politikai és ezzel összefüggő médiaváltozásainak állít - az eredeti szándék ellenére - emléket a Baross és a Boldog Sándor István út kereszteződésében elfelejtett speciális hirdetőoszlop. Hol van már az a Hír TV és azok a műsorvezetők, akiket ez a legalább hét éve készült, azóta meg árván maradt plakát hirdetett? És hol van már e hirdetőoszlop sokak által félt tulajdonosa? Tekinthetjük szemétnek a kint felejtett plakátot, de történelmi emlékhelynek is, ami arra figyelmeztet, hogy öröknek hitt dolgok sem állandóak, és a fordulásokat követhetik visszafordulások.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Verseghy Ferenc mellszobra
A Verseghy parkban 81 éve felállított Verseghy Ferenc szobor legalább két elsőséget is magáénak tudhat, amelyek azonban két érdekes kérdést is felvetnek. Mindezek mellett nyugodtan kijelenthetjük, hogy Borbereki Kovács Zoltán bronzszobrát egyedülállónak, szolnoki különlegességnek is tekinthetjük.

A Szoborpark további képei