[Ajánlom]

Hoppá! Gyorsan ide!

2013. február 04.

Már a küszöbön majdnem hanyatt estem. Nem sokat vártam ugyanis a Szolnoki Galéria Műgyűjtők féltet ritkaságai című kiállításától. Erre benyitok, és előbb egy Ingo Glass kisplasztikán akad meg a szemem, aztán meg három Aknay képen. Mi van itt? Az elmúlt évek legjobb kiállítása.

Elnézést kell kérnem az előítéleteim miatt. Őszintén megmondom, el nem tudtam képzelni, hogy a megyei műgyűjtők milyen féltett ritkaságokkal fognak majd előállni. Esküszöm azt hittem, hogy sokad vonalbeli, giccsbe hajló, urizáló puccparádét kapok majd. Bocsánat! Bocsánat! A kiállított közel hetven kép nagyobbik része olyan kortárs alkotóktól származik, akiket itthon a legfontosabbak között tartanak számon, de többségük a nemzetközi galériákban is megállja a helyét.

Nem vagyok hozzáértő, de számomra ez az elmúlt évek legjobb szolnoki kiállítása. Oly annyira, hogy még az sem érdekel, ha nincs semmiféle katalógus, vagy szóróanyag, ha a képek többségét azon kívül semmi nem rendezi egy tárlatba, hogy helyi magángyűjtőktől származnak. Persze jó lenn önálló Aknay János, Deim Pál, Wahorn András, Sváby Lajos vagy éppen Pauer Gyula kiállítást nézegetni Szolnokon. Ám be kell látni, hogy ezekre minimális az esély nemcsak nálunk, de lassan a fővárosban is. Jó lenne, de tényleg kárpótol, hogy a legjobb kortársakból egy ennyire gazdag metszet került a Szolnoki Galéria falaira.

Lehet, hogy túlzásokba esek. De elfogódott vagyok. Aknay János sajátos portréi mindig levesznek a lábamról. A tavaly elhunyt Pauer Gyuláért csak a pesti Duna-parti cipők okán is lelkesedni kell. Wahorn András és ef Zámbó István számomra a kortárs, lázadó képzőművészet ikonjai, akik olyanok, mint a kedvenc zenekara az embernek: bármit csinálhatnak, az csak jó lehet. Aki pedig látta már Ingo Glass dunaújvárosi köztéri alkotásait, és ezek miatt esetleg el tudja fogadni, hogy a jó szobor az nemcsak talapzat és történelmi személyiség megformált alakja lehet, az megérti, miért lehet ujjongni bármelyik munkájától.

Vannak persze olyan képek is, amelyek nem hoznak különösebben lázba. De például Tenk László Kikötő a Duna-völgyi hídnál című festménye mellett mégsem lehet szótlanul elmenni. Mert eszembe jut róla, hogy az egyik neves, fővárosi galéria aukciós tárlatán milyen áron kínálják a mester többi munkáját.

Aki befektetési céllal kezd kortárs, magyar képeket gyűjteni, az szerintem nem kisebb kockázatot vállal, mintha egy-egy festmény árát megjátszaná a lottón. Viszont, aki a maga örömére kezd gyűjtögetni, az óhatatlan, hogy ma még ismeretlen, és a piac számára akár értéktelen kincsekre is bukkanhat. Kántor Ágnes "Jó! Egy pillanatig már azt hittem, bajban vagyunk!" című, két darabból álló alkotása például tipikusan ilyen. Számomra ismeretlen, de zseniális.

Nem tudom, mivel lehetne minél több szolnokit rávenni, hogy szánjon erre a kiállításra fél órát az életéből. Lépjen túl azon, hogy ami modern, az érthetetlen. Nem igaz! Ennyire szórakoztató, elgondolkodtató, vidám és jól eső kiállításra tényleg nagyon régóta nem emlékszem Szolnokon. Tessék menni, nézni és mesélni mindenkinek. Mert igazi kincsek parádéznak a galériánkban.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnok az ötvenes években
Ez a négyképes szolnoki mozaikképeslap rendkívül rossz minőségben került forgalomba az ötvenes évek elején, pedig a jobb alsó sarkában lévő felvétel a mából nézve igazi kuriózum. A házak teteje árulja el, hogy a fotós hol dolgozhatott. Egy hatvan éve beépített telek üres állapotát őrzi a kép.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Nekünk viszi a szél
Nem a kezünk rövid, hanem a kuka van messze. Nem a kuka van messze, hanem trehányak vagyunk. Nem a kuka kicsi, hanem a parkoló autó sok. Nem közterület, mégis közös a szemét. Nem a parkolással és a díjfizetéssel, hanem az utána maradó cetlikkel van a gond. Nem, nem jó ez így. Nem, nem akarok kifogásokat és magyarázatokat kitalálni a Pelikán pláza parkolóház kijáratának állapota kapcsán. Mert nem jó ez így. És pont.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A munka hőseinek emlékére
A Mátyás király út egyik négyemeletes házának sarkán található egy 46 éves emléktábla, aminek a betűi mára szinte teljesen kifakultak. Pedig egy igazi korrajz abból az időből, amikor nemcsak a történelem és a művészet nagyjai kaphattak emléktáblát, hanem a kétkezi melósok is.

A Szoborpark további képei