Ez nem az

Benedek Szabolcs sokadik, immár menetrendszerűen érkező regényének címlapja, illetve az előzetes információk alapján könnyen gondolhatta a lelkes olvasó azt, hogy ezúttal egy könnyűzenei kalandregényt vehet a kezébe. Nemcsak a borítón látható gitártok és stilizált Halolaj plakát miatt, de a cím is ezt sugallta - legalábbis számomra -, amiben lenne is kraft, hiszen a magyar könnyűzene története ezer regénybe illő, még meg nem írt sztorit rejt. Márpedig Benedek Szabolcs korábbi regényei - legyen szó például a számomra irodalmi remekmű kategóriába tartozó Focialista forradalomról, vagy éppen a Fiumei cápáról, netán a Vérgróf sorozatról - éppen azt ígérik, hogy a szerző valós történetekre alapozva fog izgalmas fikciót, egy amolyan "akár így is történhetett" könyvet építeni. Az Ez nem Amerika azonban nem ez lett.

Benedek Szabolcs nyár elején megjelent legújabb regénye saját töltöttkáposztáinak újra melegítése, ami, ha csak egy vakációs, a napernyő alatt gyorsan elmorzsolható ponyvát várunk, akkor annak valóban jó. Ha viszont mondjuk, legalább A kvarcóra hét dallama meghaladásról ábrándozunk, akkor méretes csalódás, már-már olyan átverés, mint amikor a falunapon fellépő zenekar mégsem kapja meg a kialkudott gázsit, de kanalazhatott a főzőverseny bográcsaiból. Az Ez nem Amerika tulajdonképpen egy háromszereplős családregény, amiben a legerősebb szál a második generáció, az apa története. Igaz, csak a regény végéig, mert a meg nem nevezett megyeszékhely újságírójából lett főszerkesztőjének, majd párbizottsági apparatcsikjának éppen a rendszerváltás utáni története, azaz életének utolsó fele-harmada a legösszecsapottabb. A főszereplőnek szánt Becsey Marci sztorija pedig tulajdonképpen egy ismeretlenségből felbukkanó nővel való kavarás némi zenekari és családi mellékszállal. Miközben tíz regénybe való sztori megy a mellékvágányokon a kukába.

A legkellemetlenebb mégis az egészben a könnyűzenei vonal. Már maga a Halolaj zenekarnév is mélyütés, pedig az elmúlt tíz évben legalább másfélezer hülyébbnél hülyébb magyar zenekarnévvel volt dolgom. De persze bármilyen hülye betűkombinációból lehet jó márkanév. Ám a Halolaj e regényben visszatükröződő története egy középszerű, falunapos, időben befejezni nem tudó magyar formáció kellemetlen kínlódása. Amit a szerző rettentő kínos módon nyakon öntött a coviddal és a covid után hazai könnyűzenei piac még fikcióban is félreérésnek tekinthető elmagyarázásával. Nem lehet szabadulni attól az érzéstől, hogy Benedek Szabolcs a magyar irodalom első posztcovid regényét szerette volna minél gyorsabban piacra dobni. De az Ez nem Amerika ez sem lett. Miként nem lett valamiféle könnyűzenei metoo felmutatás sem, pedig talán ez is ott lebegett a szerző vagy a kiadó álmaiban.

A regény legnagyobb értéke számunkra - és ezt Szolnokon kívül senki nem mondhatja el magáról -, hogy gyarapítja a városról szóló, pontosabban a várost helyszínként használó irodalmi művek sorát. Mert bár egyetlen egyszer sincs leírva Szolnok neve, de a főhős gyerekkorának helyszínei, illetve apja történetei egész egyértelműen a József Attila, Beloiannisz, Kossuth utca tengelyen játszódnak. Sőt, megkockáztatom, hogy a szerző kortársai, ismerősei, nagy bizonyossággal meg tudnák tippelni, kiről mintázta a főhőst és az apukáját, és a valóságban mi a Kunhalom folyóirat címe.

Stampedlivel elmegy. Snapszlispoharakkal viszont nem (344. o.).