[Ajánlom]

Eső nehéz időkben

2020. december 07.

Kürti László A gyulai strandon című verse nagyon szíven ütött. Nem kerülhetett volna a kezembe, ha nincs az Eső. Néha szégyellem: kortárs prózát még csak-csak olvasok, de az iskolából régen kikerülve a vers nekem annyi, amennyit Szolnok irodalmi folyóirata számról-számra a kezembe ad.

Miből lesz a jó vers? Tűnődtem, miközben másodjára is nekifutottam Kürti László versének, amitől a címe és az első sorai alapján nem azt vártam, amit végül kaptam. Mi egyáltalán a jó vers? Gondolkodtam, amikor harmadjára is nekiveselkedtem A gyulai strandon című írásnak, és talán már nemcsak az egymás mellé írt szavakat, de a velük megvilágított, feltárulkozó világot is érteni véltem. Rávághatnánk, hogy az a jó vers, ami annyira megfog, hogy negyedjére már nem egyben olvassa az ember, hanem soronként boncolgatja, rakosgatja a benne lévő vagy az önmagán történt átszűrés révén vélt gondolatokat. Persze, végül tényleg az a jó vers, ami még akkor is veled van, benned zakatol, amikor már nem olvasod, szóról-szóra felidézni sem tudod, de valahogy beléd ívódott. Csak hát nem felejthetjük el azt az utat, ami a költő agyától az agyunkig vezet. Mert az az út lesz, ami eldönti, lehet-e egyáltalán jó egy vers. Megspórolhatatlan és szerencsével szegélyezett az ilyen út.

Ráadásul évtizedekig is tarthat. Mint Vas István Pesti elégia című versének útja, ami hozzám az idei harmadik Eső Köpönyeg rovatán keresztül vezetett, holott maga a mű már 1957-ben megszületett. De nagy valószínűséggel soha sem került volna a kezembe, ha az Eső szerkesztői nem gondolják úgy, hogy többek között Turczi Istvánt, Tóth Krisztinát, Háy Jánost kérik fel arra, rezonáljanak Vas 1956-ról is szóló versére. Aminek megértéséhez mankót is adnak Alföldy Jenő rövid tanulmányával. Mire jó egy vers? Jutott eszembe a Köpönyeg rovat kapcsán. És magamnak válaszolni is tudtam. Például arra, hogy az unalomba döngölt, kötelező 1956-os ünnepségekre másként gondoljunk, hiszen nekem idén - még ha megkésve is - ez az egy rovat adta a tökéletes megemlékezést. Pontosabban az emlékezést, amely a múlt alapján a máról szól.

Amikor éppen nem működnek a mozik, a színházak, nem lehet múzeumba járni vagy csak valahová beülni, akkor én félek, hogy egyszer valakinek eszébe jut, üres a kassza, ne költsünk kultúrára. És mert olykor azt érzem, eddig is hiába költöttünk, ezért lehet, nem Churchill az etalon, hanem azok, akik képesek könyveket darálni és égetni. Belegondolok és fáj, hogy ha ezt hagyjuk, akkor eltűnhetnek azok a vivőanyagok, amelyek hozzám verseket hoznak, amelyek rákényszerítenek, hogy a versekről gondolkodjak, és rájöjjek: egy vers akár olyan is lehet, mint egy fülbemászó sláger. Nem várok többet, csakhogy az adott pillanatban szórakoztasson, jó kedvre derítsen, és azt érezzem: de hiszen, amiről szól, arról akár én is szólhatnék. Mint Balássy Fanni Kiszugló című verse, ami nekem ma sláger, amit az Eső révén játszani kezdtek, így legalább esélye van arra, hogy megmérettessék és ne csak egy őszi sláger/vers legyen.

Persze az idei harmadik, kicsit megkésve, a többi számokkal a vírus miatt összecsúszva megjelent Eső nem csak verseket hoz. Prózát is. Vastagon. Darvasi László Árvaság, vidék című esszéjét például, amit épp azután olvastam, hogy az aktuális főirodalmár tollából kiszaladt a fasizmus. A kettő együtt nagyon csilingelt a fejemben. A prózai írások közül talán épp emiatt, nem ez lett a kedvencem. Sokkal inkább Csabai László Hűbéresek című írása. Talán mert szeretek az általam is megélt hetvenes-nyolcvanas évekbe révedni. És ez a novella azt az 1985-ös parlamenti választást idézi, amikor már lehetett akár két jelöltet is állítani, és amikor még senki nem sejthette, az lesz az utolsó pártállami voksolás. Miként azt sem, hogy 35 évvel később is igaz lesz a képzeletbeli Simon Elek mondata: "Csöcsös film, az kell ezeknek, nem demokrácia!"

Nem tudom megállni, hogy kissé szentimentálisan és talán túl egyszerűen zárjam ajánló soraimat: Engedjék, hogy áztassa agyukat a friss Eső! Mert így lehet belőle tápanyag.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Delizsánsz a Kossuth téren
A szolnoki Kossuth teret ábrázoló felvétel az előző századfordulón készülhetett. Akkor, amikor a szolnoki vasútállomáson már legalább öt vonal találkozott. És mégis, egy delizsánsz, azaz egy, a XVIII. század közepétől használt, utasok szállítására is alkalmas postakocsi áll a tér közepén.

Az Album további képei
 

AKB

Elfeledett óra
Nem sokkal fél három után jártam a Kossuth és a Jókai út találkozásánál. Az órára pillantottam. És megállapíthattam, hogy ősz óta senkit sem érdekel, hogy a Szolnok főutcáján lévő nyilvános óra pontos vagy sem. Bár emlékeim szerint évek óta így van ez. Tavasszal már majdnem pontos lesz. De mi értelme egy ilyen órának? Haszontalan. Elfeledett. Csak csúfítja, és nem szolgálja a várost.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Lány az iskola előtt
A modellül szolgáló hölgy ma már mesze túl lehet a hetvenen, hiszen Simon Ferenc fiatal lányt ábrázoló szobra 1968 óta áll a Tiszaparti sétányon, a gimnázium épülete előtt. A fehér kőszobor pontos címét senki sem tudja, hiszen Álló lányként és Diáklányként is hivatkoznak rá.

A Szoborpark további képei