[Ajánlom]

Anti musicalből jó film

2022. április 19.

A Szolnokon is eddig csak egyszer játszott Csoportterápia film forgalmazói logikája érthetetlen. Elkészült egy minden porcikájában vállalható, mai, zenés, magyar film, erre azt várják, hogy majd valamelyik tévé bemutatja. Miközben kiváló nyári mozi lehetne. Régen hallottam nézőket így nevetni.

Kicsit tartottam a végeredménytől, amikor a Csoportterápia című film szolnoki bemutatójára készülve kiderült számomra, hogy mindössze nyolc nap alatt, tulajdonképpen egyetlen helyszínen, az eredeti darabot több teátrumban is játszó színészekből verbuvált alkalmi "társulattal", a filmrendezőként lényegében debütáló Cseke Péter keze alatt lett mozi Szente Vajkék 2010-es színdarabjából. Már csak azért is, mert a Madách Színház pályázatára írt anti musicalt az elmúlt évtized egyik legjobb magyar, kortárs, szórakoztató színdarabjának tartom, aminek 2018-as szolnoki premierje is igazi élmény volt. Féltem tőle, hogy valami félig színház-, félig tévéjátékszerű, összecsapott, inkább letudott, mint megalkotott mozit fogok látni, amire majd rá lehet fogni, hogy tulajdonképpen a covid miatt lett suta, mert nem a nézők szórakoztatása, hanem a színészek foglalkoztatása volt az elsődleges cél. Előítéletes voltam. Tévedtem. Sztereotípiákban gondolkodtam. Igazi mozi, vállalható magyar film született a speciális körülmények között is.

Annak ellenére, hogy Szente Vajk és Galambos Attila története tulajdonképpen egyetlen helyiségben játszódik, Cseke Péter egy kifejezetten mozgalmas képi világot hozott létre. Egyszerűen azért, mert nem a teret mutatta a benne mozgó színészekkel, hanem a kamera - kamerák - a színészekre fókuszáltak, őket követték egészen közelről. Ettől pedig olyan lett a film, mintha minden dialógus más helyszínen játszódna, mintha több térben lennénk. És, ha mindez nem lett volna elég, akkor Bolba Tamás dalaival valóban kimozdította a rendező a színészeket a csoportterápia szobájából, és mintha gondolatban táncolnának és énekelnének, egy egészen más, színes, lebegős környezetbe emelte őket. Magyarul Cseke Péter nem az ő színházában is játszott színdarabot filmesítette meg, hanem egy önálló filmet forgatott. Rendkívül rövid idő alatt, egy stúdiónak átalakított szállodában.

Kicsit tartottam attól is, hogy mivel a Csoportterápia nem klasszikus filmként, nem is a szokásos filmes körökben készült, a vizualitás esik majd áldozatául a fura körülményeknek. Tihanyi Ildikó látványtervező, Dévényi Zoltán operatőr - aki a Curtizt és a Szürke senkiket is fotografálta - illetve Barta Dóra koreográfus egy modern, ahol kellett visszafogott, ahol kellett harsány, de összességében gyönyörű képi világot teremtettek. Egyszerűen jó volt nézni a színek, a fények és a ruhák miatt is, és egyetlen percre sem kellett azt éreznem, hogy itt valami maradékanyagból gazdálkodtak. Ami nem is lett volna méltó a hat főszereplőhöz, és az álmaikat, gondolataikat életre keltő kecskeméti táncosokhoz.

Járai Máté, mint coming out-oló, kényszer meleg táncos remekül tartotta távol magát a szerep kínálta giccses, magamutogató parádézástól, ehelyett minden jelenetében szinte másik arcát mutatva, valódi jellemfejlődést játszik el. Szente Vajk elsőre kicsit idegesítő a hipochonder Lajos szerepében, de végül remek, sőt a hétköznapokból ismert karakter lesz belőle. A kecskeméti színházban játszó Aradi Imre a memóriazavaros fiúként több mint kiváló, és remekül példázza, hogy a fővárosi színházakon kívül is lehet jó filmszereplőket találni. Az ugyancsak Kecskeméten társulati tag Hajdú Melinda Natasájában pedig annyi magyar és külföldi színészt tudtam másfél óra alatt felfedezni, hogy sokszor azon gondolkodtam, miben is láthattam korábban a színésznőt. Azaz bármiben láthatnám a jövőben. A Jettit alakító Dobó Enikővel kicsit elfogult vagyok, mert láthattam már a Vígszínházban is, és ahogy ott, így a Csoportterápiában sem okozott csalódást, és csak azt kívánhatom neki és magamnak is, hogy ezután fedezzék fel végre a hazai és a külföldi filmesek. Nála jobban már csak a számomra még mindig szolnoki színésznő, Jankovics Annával szemben vagyok elfogult, aki Cseke Péter filmjében is ugyanazt a Trixit játszotta, mint 2018-ban a szolnoki színpadon. És lehet, hogy túlzás, de számomra a filmben is ő volt a történet és a többi szereplő mozgatója, akit nagyon jó volt közelről látni, ahogy a mimikájával finoman játszik.

A Csoportterápiának egyetlen baja van. A forgalmazás. Mert értem én, hogy nem mozifilmes kalapból kapták rá a pénzt, és ezért majd valamelyik tévécsatornának kell először játszania, de akkor is azt mondom: kár és ez hülyeség. Hiszen egy remek nyári mozi született, amit egy kis reklámmal, a nézőproblémákkal küzdő filmszínházak megsegítésére is lehetne használni, mert sokkal többet érdemel, mintsem valami lehetetlen időpontban, sorozatokkal és külföldi játékfilmekkel versenyezve a feledés homályába vesszen. Ráadásul, egyetlen darabbal több vagy kevesebb nézője se lenne a tévéknek attól, ha a Csoportterápia idén nyáron minden moziban dübörögne. Régen hallottam a szolnoki Tisza moziban ennyire együtt nevetni közönséget, mint a Csoportterápia eddig egyetlen itteni vetítésén.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A még épülő Jubileum téren
A kép közepén 1975. augusztus 20-án átadott Tanúhegy láttán elsőre azt hihetnénk, hogy ez a fotó a szolnoki vasútállomás előtti tér elkészültét követően lett exponálva. A kép bal szélén lévő MÁV Csomóponti Művelődési Ház félkész állapota azonban elárulja, hogy a Jubileum téren még évekig dolgoztak.

Az Album további képei
 

AKB

Apró pusztulás
A két egymásmellé rakott kép nagyjából egy év különbséggel készült a Magyar Rádió egykori szolnoki stúdiójának a Kolozsvári úti udvaráról. A bal oldali képen még viszonylag jó állapotban van az oroszlános kút, a jobb oldalin már csak a csonkja látható. Úgyhogy elmondhatjuk, ismét szegényebbek lettünk valamivel. Pontosabban egy olyan díszkúttal, ami 1952-ben még a Kossuth téri 1-es számú irodaház udvarán állt. A hetvenedik születésnapját nem élhette meg.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A sétány vasmacskája
A Tiszaparti gimnázium sarkánál immár 12 éve áll egy vasmacska vagy, ha úgy jobban hangzik, egy horgony. Előtte kis tábla hirdeti, hogy kinek az adománya. Ennél többet azonban eddig nem találtam a műtárgyról, így csak találgatni tudok a Szigony utcai horgonyról.

A Szoborpark további képei