[1xvolt]

Szolnok 900 (12.): Gazdaság és kultúra

2023. június 22.

A 900 éves Szolnok gazdasági eredményeit egy korabeli expo mutatta be 1975-ben a Tisza-part környékén, a Kulturális heteket pedig egyszerűen "jubileumivá" keresztelték át abban az évben. Mindkettőhöz készült emlékül adható kisplasztika, az előbbihez alumínium, utóbbihoz bronz.

Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulójára jó pár évvel korábban elkezdett felkészülni a város. Szerintem akkor is, de ma is nyilvánvaló, hogy a Szolnok 900 eseményei nem elsősorban a múltról vagy a múltnak szóltak, és legkevésbé sem a 900 évet akarták bemutatni, hanem inkább az 1945 és 1975 közötti időszak eredményeit szerették volna reprezentálni. Jól mutatja ezt az 1975-ös jubileumi év egyik legnagyobb szabású eseménye, a közel két és fél évvel korábban szervezni kezdett "Szolnok megyei jubileumi ipari és élelmiszergazdasági kiállítás". Az 1975 augusztusának első felében rendezett mini expon nem kevesebb, mint 168 kiállító mutatkozott be, és Nemeslaki Tivadar kohó és gépipari miniszter (akkor még ilyen is volt) nyitott meg. Nagyjából a Tiszai hajósok tere, Tisza-part, Szigony utca és a Templom (akkor Koltói Anna) utca által határolt részen. Merthogy ennek a vásárnak tulajdonképpen a két Tisza-parti középiskola, a zsinagógából lett Szolnoki Galéria, a Tisza mozi és a belvárosi általános iskola, valamit a környező terek és parkok adtak otthont.

Feltételezem, hogy a szolnoki vásár kapcsán akkoriban többféle reklám- és emléktárgy is készülhetett, amelyek között az egyik legexkluzívabb a mellékelt képeken látható, szerintem alumíniumból készült kisplasztika lehetett. Maga az alkotás engem a szövetkezetek címereire emlékeztet: kívül fogaskerék, belül búzakalász. Az elmaradhatatlan vörös csillag helyére azonban a 900 éves Szolnok szocialista címere került, a fogaskerék peremére pedig a "Szolnok megyei jubileumi ipari és élelmiszergazdasági kiállítás" felirat. Az ismeretlen alkotó kisplasztikáját egy a kor elvárásainak megfelelő, kékszínű dobozba helyezték, ami csak fokozta az egyébként kissé igénytelen alkotás reprezentatív voltát. Sajnos nem tudom, annak idején kik kaphattak ilyen plaketteket, csak feltételezem, hogy a 168 kiállító mindegyike, illetve az augusztus 1-jei megnyitó meghívottjai is hazavihettek egy-egy ilyen kék dobozkát. Hogy aztán az elmúlt 48 évben szép lassan ritkasággá váljon ez az emléktárgy is.

A Szolnoki Kulturális Heteket - ha jók az információim - 1968-tól rendezték meg, pontosabban akkor vonták egy "brand" alá a város jelentősebb kulturális eseményeit, benne például a szövetkezeti kórustalálkozókat, a néptánc rendezvényeket, sőt az ünnepi könyvhét helyi programjait is. A szinte tavasztól nyárig tartó eseménysorozathoz többször is készült képzőművészeti értékkel bíró emléktárgy egészen a rendszerváltásig, amikor emlékeim szerint eredeti formájában ?elhalt a brand?. Az emléktárgyak közül a legkomolyabb - nem meglepő módon - az 1975-ös, sorrendben a nyolcadik programsorozathoz kapcsolódott, amit a 900 éves évforduló miatt abban az évben Jubileumi Kulturális Heteknek neveztek. A piros (vörös) díszdobozba helyezett, kifejezetten súlyos bronz plakettet Kiss Kovács Gyula készítette.

A 12,5x7 centiméteres plakett első oldalára Georg Hoefnagel 1617-es, tehát a török hódoltság idején készült metszete szolgált alapul, pontosabban annak középső, a szolnoki várt ábrázoló része. Merthogy például a Zagyva Pityó ágán túli, Alcsi szigeti részre került a "900 éves Szolnok" felirat, a váron kívüli polgárváros és a szérűskertek pedig igencsak stilizáltan lettek kidolgozva. A bal alsó sarokban azonban nagyon jól felismerhető a törökkori fahíd, sőt az eredeti metszeten látható hajót is átvette Kiss Kovács Gyula (1922-1984). A plakett hátuljára került a "Jubileumi Kulturális Hetek Szolnok" felirat, illetve szalagok között talán táncoló három női alak. A művész egyébként a hetvenes évek közepén nem volt ismeretlen Szolnokon, hiszen a Kossuth tér 3. számú ház falán máig látható, a Szolnoki Munkásnak is emléket állító domborművet ő készítette.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Séta a Netfeld-palota előtt
A Róth Dezső szolnoki papírkereskedő megbízásából készült kép fotósa nagyjából a mai Boldog Sándor István és Baross utcák kereszteződésétől dolgozott. Célja egyértelműen az volt, hogy lencséjével befogja az egész Nerfeld-palotát, ami nem sokkal előbb készülhetett el. Szolnok 1930 körül.

Az Album további képei
 

AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Múltról is Zenélő
Még nem volt neve a térnek, amikor a Zenélő című szobrot oda helyezték. Alkotója, aki húsz évig volt a Szolnoki Művésztelep lakója, művei révén sok helyi gyerek ismerőse, az avatáskor már nem itt élt. A szobor története akkor kezdődik, amikor a szövetkezeti tagok még kórusokban énekeltek.

A Szoborpark további képei