A számolócédula-király

(Nyári ismétlés: Ez az írás 2022. március 9-én jelent meg először.)

Bauer István elképesztő kisnyomtatvány-gyűjteményében eddig tizenkilenc (!) olyan különfél számolócédulára bukkantam, amelyeket az egyik oldaluk alapján egyértelműen a szolnoki Faragó Sándor nyomdájában állítottak elő a múlt század harmincas-negyvenes éveiben. Bauer István értékmentő szenvedélye azért is rendkívül fontos, mert a nála őrzött, általam már ismert régi "papírok" nemcsak Szolnok kiskereskedelmét rajzolják elénk a második világháború előttről, hanem például rávilágítanak az olyan kereskedőzsenik ténykedésére is, mint Faragó Sándor volt. Akinek az üzlete - ahogy azt a saját gyűjteményemben lévő képeslap is mutatja - az egykori Gorove út 20. szám alatt, azaz a mai Kossuth utcában álló Árkád helyén lévő egykori emeletes épületben működött.

De mik azok a számolócédulák? A legegyszerűbben talán úgy tudnám elmagyarázni, hogy azok a kis jegyzettömbök, amiket még ma is nagyon sok étteremben és cukrászdában a pincérek a kezükben szorongatnak, amikor felveszik a rendelést. Elfér egy kézben, egyik oldalára gyorsan felvehető a rendelés, de akár a fizetendő végösszeg is gyorsan kiszámolható, összeadható rajta. Talán nem nehéz belátni, hogy a mindenféle elektronikus eszközök elterjedése előtt ilyeneket nemcsak a vendéglátásban, de a kereskedelem és a szolgáltatás minden területén használtak. Amíg nem voltak pénztárgépek, sok helyen ezek jelentették a blokkot, a számlát, az áruért vagy szolgáltatásét átvett pénz bizonylatát.

Mint Bauer István kisnyomtatvány-gyűjteményéből kitűnik, ezek a "papírfecnik" hiteles számlaként is szolgáltak. Olyannyira, hogy egy részükre a második világháború előtt úgynevezett számolóilleték-bélyeget is ragasztottak, azaz adóztak is a kiállításuk után. Miközben persze olyanokat is találni a Bauer-gyűjteményben, amelyek tényleg csak egy bárhonnan kitépett papírlapok - például egy régi asztali naptár vagy egy szavazólap hátulja -, amelyeken az eladó és a vevő vagy a vevő és a szolgáltató elszámoltak egymás felé. Sőt, feltételezhető, hogy az ilyen hivatalos vagy félhivatalos számolócédulák a könyvelés alapját is képezhették.

A szolnoki Faragó Sándor zsenialitása pedig abban állt, hogy rájött: számolócédula mindenkinek kell. Ám a többség csak az egyik oldalát fogja használni, azt, amin összeadja a tételeit. A másik oldalára pedig érdemes reklámokat nyomtatni, akár sajátot, akár másét, hiszen biztos és hatalmas lesz az elérés. Feltételezem, hogy Faragó Sándor ingyen vagy nagyon kedvezményesen adhatta a kereskedőtársainak az általa gyártott és egyik oldalán a saját reklámjával ellátott számolócédulákat. Míg azoknak, akik a saját cégüket akarták hirdetni a céduláikon, nyomdai árat számított fel. Tulajdonképpen három típusa van a Faragó számolócéduláknak: egyik oldalukon Faragó reklámmal ellátottak, de a hátlapjukon csupaszok, az egyik oldalukon Faragó reklámosok, de a hátlapjukon már egy másik kereskedő nevére nyomottak, illetve azok a Faragónál készültek, amelyek mindkét oldalukon egy idegen kereskedőre utalnak, csak valahol alul látszik egy sorba, hol is készül a kis cédula.

E cikk illusztrációi az első és a második kategóriába tartoznak, és remekül bemutatják, mi mindennel foglalkozott Faragó Sándor amellett, hogy számolócédulákat is gyártott, szerintem havi több ezres mennyiségben. Alap lehetett a könyvkereskedés, a papíráruház, a könyvnyomda és a könyvkötészet, amiket idővel kiegészített az írógépek és a gramofonok forgalmazása. Majd ehhez jött az állandó képkiállítás, amiről úgy sejtem, nem nagy értékű, galériába kívánkozó alkotások forgalmazása volt, hanem a jómódú családok otthonaiknak díszítésére szolgáló ilyen-olyan képek kereskedése. Mindezekhez idővel csatlakozott a sport, játék, hangszer, bőrönd és bőráruk kereskedése, sőt utazási és háztartási cikkeket is elkezdett árusítani. A mából nézve ezeknél egy fokkal talán érdekesebb, hogy már a harmincas években négy órás határidővel vállalt bélyegző készítést. Sőt a fotócikkek is megjelentek a kínálatában, amihez fotólabor is kapcsolódott. Ha pedig mindez nem lett volna elég, sok cédulán visszaköszönt a 25 filléres "egységárosztály" működtetése, amit valamiféle 1 eurós boltként képzelek el.

Faragó Sándor azonban nem állt meg ennyinél. Neki is volt például kölcsönkönyvtára, ahová havi 1 pengőért lehetett beiratkozni, miközben egy-egy jobb kötetet ő maga 90 fillér és 3,5 pengő közötti áron árult. Ne felejtsük el, hogy akkoriban még Magyarországon nem léteztek költségvetésből finanszírozott könyvtárak, így Szolnokon nemcsak Faragónál, de akár Halásznál is be lehetett iratkozni "magánkönyvtárba". Faragó Sándor könyvtárának egyébként külön márkaneve is volt, némelyik céduláján "Bagoly" kölcsönkönyvtárként hirdette, miközben maga az üzlet is viselte "olykor" ezt a nevet. Ahol hirdetési és reklámosztály, sokszorosító, másoló és címiroda is működött. De jó lenne tudni, hogy nyolc-kilenc évtizeddel ezelőtt Szolnokon milyen szolgáltatást nyújthatott egy ilyen hirdetési és reklámosztály, vagy milyen címekhez lehetett Faragóéknál hozzájutni!

Faragó Sándor vállalkozása, miként erre is utalnak a számolócédulái, tagja volt a "Takarékosság" hálózatnak, ami tulajdonképpen egy szolnoki "vásárlói csoport", havi elszámolást és kedvezményeket biztosító szervezet volt. Nem egyedüliként, de valószínű, hogy a legtöbb csatlakozott üzlettel és vásárlóval, akik így akár készpénz használata nélkül, felírásra, hitelre is vásárolhattak a hálózat tagjainál.

Érdemes egy kicsit a Faragó-féle számolócédulák grafikáin is elidőzni. Némelyiken gyönyörű rajz látható, másokon elképesztően modern grafika, montázs és összeállítás. Olyan jó lenne valahogy időrendi sorrendbe állítani ezeket a cédulákat, mert esetleg kirajzolódhatna, hogy Faragóéknál hogyan változott az ízlés. Mert látható, hogy az egy rajzos, kevés szöveges cédulák nagyon igényesek, miközben eszméletlenül túlzsúfolt, mindent elmondani akaró rajzok is készültek. Hogy a betűtípusok és a színek kavalkádjáról már ne is beszéljünk. Szinte átláthatatlan és felfoghatatlan. Mert ma még Faragó Sándor "életműve" feldolgozatlan.

(Köszönöm Bauer Istvánnak, hogy bizalmába fogadott, és hozzájárult, hogy gyűjteménye egy darabját ilyen módon bemutassam!)