[vendegoldal]

Szubjektív erdélyi mozaik

2019. május 22.

Erdélyt látni és visszavágyni. Minden hely egy újabb bejegyzés a bakancslistán. Szépségeivel és furcsaságaival együtt. Felejtsük el, hogy rosszak az utak, hiányosak a szolgáltatások! Nincs mire felvágnunk. Roncsok, szocialista főtér, felújított szecesszió és Napnyugta. Erdélyi mozaik.

Mi piroslik a hegyoldalban?

Nem tudom, miért, de minden idegenvezető szerint kihagyhatatlan megálló a Királyhágó, ahol a Partiumból átbukik a főút Erdélybe. A forgalom miatt életveszélyes megállóhely lehangoló az értéktelen feleslegeket árusító üzleteivel, a ki tudja, milyen éttermeivel, a parkolóban szédelgő kóbor kutyáival. Szó se róla, jó idő esetén pazar látványt nyújtanak a távoli hegyek, vagy a másik irányban lassan elnyúló Alföld.

A hegy tetején birkanyáj legel. Na, de mi piroslik ott, az ezerféle zöldet mutató hegyoldalban? Fókuszáljunk! Láss csodát! Egy legalább harminc éves, egykor tűzpiros Oltcit rohad a legelőn. Rejtély, miként jutott fel oda, hiszen ez a márka a román autógyártás egyik zsákutcája. A háromajtós kiskocsit olyan minőségben sikerült előállítani a helyi szocialista autóiparnak, hogy a gépkocsikra éveket váró magyar piacon, az azonnali átvétel reményében sem fizetett szinte senki egy Oltcitért. Igen, a korabeli Daciák minőségét is sikerült alulmúlni a "Kárpátok géniuszának" országlása végén.

Roncsok a kert végében

Persze nem egyedi autótárolásról van szó.

Egy-két vagy sok autóroncs a legtöbb erdélyi porta végének széria-felszerelése. Igaz, szocialista roncsokat alig látni. Ami persze érthető, ha felidézzük, hány millió nyugat-európai ócskavasat vontattak el csak Szolnok mellett. Egy részük állítólag továbbment még Keletebbre, másik részük rója az utakat, ami pedig már alkalmatlan volt a gurulásra, a "majd jó lesz még valamire" elv mentén egy-egy kert végében rohad.

Vagy alkatrészenként hasznosul?

 

Szocialista főtér

Csíksomlyó kihagyhatatlan. Még így, a pápalátogatás és az egy héttel későbbi pünkösdi búcsú előtt is, amikor talán több volt a rendőr a Ferences templom körül, mint a turista. És bármerre néztünk, szorgos kezek próbálták rohamtempóban vállalhatóvá tenni a városnegyed minden szegletét. Remélem, a közelgő határidőig sikerül. Miként azt is, hogy a pápát nem viszik be Csíkszereda központjába.

Bár egyszer azt is látni kell. Mármint Csíkszereda főterét a Művészetek Házával, a ?tapstérrel?, meg a nyolcvanas évek második felében gigantikusra álmodott pártházzal, azaz ma már a megye főhivatalával. Nagyjából így képzelem a volt szovjet tagköztársaságok parlamentjeit és felvonulási tereit. Ahol egy ideig szórakoztató rácsodálkozni a szocialista városépítészet brutalitására, de aztán inkább menekül az ember a betontömbök mögött megbújó, a Monarchia városait idéző sétálóutcára.

A szecesszió főtere

Négy éve jártam utoljára Nagyváradon, amit sok szempontból Szolnok testvérének tekintek. Talán a két Szigligeti Színház vagy a náluk megmaradt Pfaff-féle vasútállomás miatt. Persze, mint minden városnak, Nagyváradnak is vannak kevésbé szép, nem annyira mutogatható részei, de a főtér, a sétálóutca, a Sebes Körös partja gyönyörű.

Leesett az állam, hogy néhány év alatt mire jutottak. Az előző századforduló Monarchiájának városi skanzene lett Nagyvárad központja. Gyönyörűen felújított szecessziós épületekkel. Amit még a Románia alapításának 100 éves évfordulójára kihelyezett óriásplakátok se tudnak elhomályosítani. Egyszerűen Várad is az a hely, ahová vissza kell térni, mert egy-egy rövid sétával befogadhatatlan.

A természet csodája

Erdélyben utazva azt érzi az ember, hogy állandóan meg kellene állnia, mert minden kilométerkőnél van valami látnivaló, minden másodiknál meg valami csoda. És ezt a helyiek is pontosan tudják. Az, amit nálunk falusi turizmusnak meg vidéki szálláshelyfejlesztésnek próbálnak eladni, csupán paródia az Erdélyben tapasztaltakhoz képest. Amiben persze az is benne van, hogy a kert végében, az istálló tetején is szobákat alakítanak ki, hogy a náluk portyázók autentikus helyeken hajthassák álomra a fejüket. Meg az is, hogy a legváratlanabb helyeken bukkannak fel Ausztriát idéző, tényleg családias panziók.

Tulajdonképpen mindegy is, hogy hol alszik az ember, ha egyszer csak olyan természeti jelenség részese lehet, amire még a helyiek is rácsodálkoznak. Torockó önmagában is szép. Viszont a fölé tornyosuló Székelykő tényleg maga a csoda. Amit egy kiadós eső után a lenyugvó Nap képes fokozni. Talán öt percre festette vörösre a csupasz sziklákat, szép lassan haladva Keletről Nyugatra. Lángoltak a kövek. Ide is vissza kell térni.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Szolnok öt pillanata
Egy újabb Weinstock anziksz a két háború közötti Szolnokról. Gyanúm szerint a nyitására készülő Tisza szálló rendelhette meg fővárosi képeslapkirálytól. Az biztos, hogy az egyik felvétel 1928 nyara előtt készült, ugyanakkor a mai Verseghy parkot elnézve szintén ez előtti fotózásra gyanakodhatunk.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Déryné hol vagy?
Nem tudtam, hogy Déryné Széppataki Rózának Szolnokon is volt szobra. Legalább hatvan éve veszett nyoma. Horthy Szabolcs egykori főispán megyeházán lévő emléktábláját 78 éve verhették le. A Verseghy park egykori harmadik amforája pedig az Eötvös téren tűnt fel utoljára.

A Szoborpark további képei