[vendegoldal]

Sok mindent felülíró tragédia

2022. szeptember 23.

Sajnos nem tudom általánosságban megmondani, hogy egy színházi előadás számomra mitől jó. Azt viszont rögtön érzem, ha valami csapnivalót vagy valami eget rengetőt láttam. A Kolozsvári Állami Magyar Színház ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Rómeó és Júliája biztos, hogy az utóbbi.

Minimális tapasztalattal a hátam mögött ki merem jelenteni, hogy az erdélyi magyar színjátszás egészen más, mint a hazai. Ezért sem tudok az utóbbi időben úgy Erdélybe utazni, hogy előtte ne böngésszem az útba eső színházak műsorait. És azt is be kell vallanom, hogy ha valaki most megkérdezné, melyik volt életem eddigi három legjobb színházi előadása, akkor abból kettő egészen biztos, erdélyi lenne. Talán nem mellékes, hogy ezek közül az egyik az a 2020-ban Marosvásárhelyen látott A nép ellensége (a mellékelt fotó ezt az előadást mutatja - a szerk.), amit ugyanaz a Keresztes Attila rendezett, aki most Szolnokon állítja színpadra a Liliomfit. És, ha már ezt elárultam, akkor a másik kettőt sem tartanám titokba. A magyarországi előadás a Térey János regényéből készül Káli holtak a fővárosi Katona József Színház kamrájában - erős holtversenyben az Örkény Az ajtó produkciójával -, míg a másik erdélyi, miként a bevezetőből kitalálható, a kolozsváriak friss Rómeó és Júliája.

Az ifjabb Vidnyánszky Attila (a theater.hu mellékelt fotóján - a szerk.) rendezte előadás azzal kezdődött, hogy a nézőtérre való belépés előtt kék cípővédő zacskókat kellett a lábunkra húzni. Csak így tehettük be a lábunkat a Kolozsvári Állami Magyar Színház hatalmas nézőterére, amit alig töltött meg az a nagyjából száz ember, akik jegyet váltottak az aznapi Rómeó és Júliára. Ez persze nem azért volt így, mert ne lett volna nagyobb érdeklődés, hanem mert némi nyíltszíni készülődés és egy elsőre furcsa dialógus után tovább kellett állnia a közönségnek. Fel kellett mennünk a színpadra, majd döntenünk, hogy az oda felépített, akár a londoni Globe színház másának is gondolható díszletbe a Capulet vagy a Montague család ajtaján lépünk-e be. Hogy aztán ugyanabba a térbe jussunk, ami kék apró csempéivel inkább egy gőzfürdőre hasonlított, kialakításával pedig egy különleges cirkuszra. A manézs helyén lévő medencében jutott nekem hely.

És elindult valami olyan frenetikus zűrzavar, ami egyrészt pillanattá tette a háromórás előadást. Másrészt egy percig sem ülhettem egyhelyben, mert forognom kellett, hogy a néző- és játéktér több pontján zajló történéseket követni tudjam. Miközben hol az orrom előtt vágta le az ujját az egyik szereplő, hol a fejünk fölött, egy kötélen vallott szerelmet egymásnak a két fiatal, hol meg az ölembe borult valamelyik szereplő. Zakatolt az egész, de úgy, hogy közben a szereplők gyönyörűen mondták Shakespeare Rómeó és Júliájának szövegét Mészöly Dezső fordításában, azaz miközben egy elszabadul cirkusz közepén ültem, a veronai történet is pontosan lezajlott. És még ezer dolog: cirkusz valamelyik erdélyi városban, színészi figurakeresések az orrunk előtt. Velem, velünk, nézőkkel együtt zajlott az élet a két szerelmes, a dajkája és az egymást kaszaboló családjaik körül.

De talán nem is ez volt a legjobb, vagy inkább a legszebb az egészben. Hanem a színészek. Akik, ha kellett, a legtökéletesebb budapesti kiejtéssel beszéltek, ha meg úgy adódott, olyan erdélyi tájszólással, mint az előző napokban körülöttünk oly sokan. Sőt, ha arról volt szó, idegennyelven szólaltak meg, vagy imitálták a külföldi beszédet. És ez még mind semmi. A Rómeót alakító Kiss Tamás úgy néptáncolt, mint a Magyar Állami Népiegyüttes legjobb szólistái, de ha kellett hegedült, vívott, és fejjel lefelé szavalt. De valamennyi színészről el lehetne mondani valami hasonlót. Megdöbbentettek, ahogy cirkuszt voltak képesek csinálni a színházból. Úgy dolgoztak, hogy szerintem nem lehetett tőlük lehetetlen kérni. Igaz, aki látta ifjabb Vidnyánszkyt a Vígszínház Mágnás Miskájában egy trambulinon ugrálva énekelni, majd egy másodperc alatt a színpad megfelelő helyére pottyanva prózában folytatni, az talán nem is csodálkozik ezen.

Láttam már néhányszor a Rómeó és Júliát. Legutoljára a Vígszínház jó tízévvel ezelőtti, Eszenyi Enikő rendezte, Varju Kálmán és Bata Éva főszereplésével bemutatott verziója vett le teljesen a lábamról azzal, hogy az egész nézőteret bejárták a szereplők, és az akkor még újdonságnak számító közösségi médiát is beépítették Varró Dániel szövegébe. Akkor nem gondoltam, hogy azt felül lehet múlni. Mint, ahogy most se hinném, hogy a kolozsvárinál látok még valaha jobb, érdekesebb, összetettebb, nagyobb színészi munkát nyújtó Rómeó és Júliát. De persze reménykedek, hogy tévedek. Addig is, aki arra jár, vagy megteheti, ne hagyja ki a kolozsváriak cirkuszba oltott veronai tragédiáját.

(Az előadás honlapja: https://www.huntheater.ro/eloadas/534/romeo-es-julia/)

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Piac tér a városházzal
A harmincas években készült képeslapon még Piac térként jelölik a mai Kossuth teret. A városháza alatt még üzletek sorakoznak, és ott az a szentháromság szobor is, amit néhányan meg ismét méltó módon szeretnének felállítani.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

Havi 3 milliós pazarlás
Eltelt egy újabb hónap. Újabb 20 nap, összesen 160 órájában, nagyjából 40 helyről közel 2 millió forint parkolási díjat nem szedett be a város, a minimum 50 millióba került, azaz havonta nagyjából 1 milliós kamatveszteséget termelő beruházásból. Szóval havi 3 milliónk megy pocsékba, mert valakik "jól dolgoznak". Ha így haladunk, még kampánytéma is lesz a Tabánban 2022 júliusában elkészült, de azóta is lezárt parkolóból. Mi lehet a titok, amihez nincs köze a havi 3 milliót fizetőknek?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Kablay Lajos mellszobra
Lassan másfél évtizede áll a róla elnevezett téren Kablay Lajos posztumusz ezredes mellszobra. Bevallom, eddig nem sokat tudtam arról az emberről, aki lényegében 1956-ban megmentette Szolnokot a vérontástól és a jelentősebb pusztítástól. Igyekszem pótolni.

A Szoborpark további képei