[vendegoldal]

És a ceglédi kanna

2018. április 30.

Naponta átutazom rajta, mégis először jártam a belvárosában. Voltam már pár helyen a világban, a tőlünk harminc kilométerre lévő Cegléd valahogy mégis kimaradt. Eddig. Mert egy délután nem volt elég, van miért visszatérni. Szecesszió, védett épületek, főterek és Kossuth múzeum.

Több mint három évtizede ingázok Szolnok illetve az ország meg a világ különböző pontjai között, és alig volt út, ami ne érintette volna Ceglédet. Ismertem is az ottani, hatalmas állomásépületet, az előtte kiállított 274-es gőzöst, meg a vonat ablakából a házak fölé magasodó paneleket, tévéadót meg templomtornyokat. A belvárosban eddig egyetlen alkalommal jártam, egy havas-esős januári napon, autóval, amikor Kármán Sándor megmutatta fantasztikus és mindenkinek csak ajánlható, a világon is egyedülálló Dobmúzeumát. Szóval eddig, nekem ennyi volt Cegléd. Vasút, főút, átkelés. Ja, meg vagy 16 éve a várostól vagy tíz kilométerre lévő fürdő.

A mostani hosszú hétvégén azonban eltöltöttem egy délutánt ebben a tőlünk alig harminc kilométerre és vonattal vagy autóval is nagyjából ennyi percre lévő, jellegzetesen alföldi és Szolnokra sok mindenben hasonlító település belvárosában. Pontosabban a vasútállomást a központtal összekötő Rákóczi úton, a Szabadság és a Kossuth tér környékén. Tehát nem mondhatom, hogy mindent láttam Cegléden, azt viszont nyugodt szívvel állítom, hogy elbűvölt, és tudom, miért megyek még vissza.

Például az előző századfordulón épült szecessziós, vagy a kicsit későbbi, bauhausra emlékeztető, no meg a sztálinbarokk házakért. Amelyekből talán több és néhány nagyobb is áll ott, mint Szolnokon. És sokukon ott a kis tábla: Védett épület.

Vagy éppen a templomaikért, amelyek közül a Szabadság téri reformátust sajnos éppen tatarozták, így be kellett érnem az ugyanazon a téren álló evangélikussal, aminek a környezete is legalább annyira izgalmas, mint a benne lévő hatalmas orgona illetve a karzata. A városházával szemben álló katolikus ugyan jellegzetesen alföldi, de szépen uralja az ottani Kossuth teret, viszont a kissé távolabb álló zsinagóga maga a katasztrófa. Az épület első ránézésre gyönyörű, aztán közelebbről megdöbbentő toldások és rámpa csúfítja. Belülről pedig zsibbasztón döbbenetes: belépés csak tornacipőbe. 1969 óta a birkózók, a nehézatléták, az asztaliteniszezők tornaterme. Ahol egyetlen tábla utal az 1904-es építésére, illetve a szocializmus idején történt átalakításra.

Ennél sokkal szívderítőbb a városi múzeum, ami természetesen Kossuth nevét viseli a Rákóczi illetve a Múzeum utca sarkán. Érdemes először kívülről szemügyre venni: elsőre talán a kecskeméti Cifra palotára hasonlít a legjobban, ám szolnokiként nem lehet nem észrevenni a mi Kossuth és Arany János út sarkán álló, néhai Mezőgazdasági Takarékbankunkkal való hasonlóságát. És nemcsak azért, mert a ceglédi épület is banknak épült néhány évvel a mi pusztuló, szecessziós csodánk után. Belül, főleg a lépcsőház sokat őriz egykori pompájából, és úgy tűnik, remek helye a helyi múzeumnak.

Amiben jelenleg négy kiállítás látható. Az egyik Kossuth Lajos életét mutatja be, akit a ceglédiek nagyon a magukénak éreznek az 1848. szeptemberi beszéde óta (pár nappal később nálunk is járt). Kedves, de kevés kuriózumot felvonultató kiállítás. Nem úgy a leghíresebb ceglédi színésznőnek, Patkós Irmának emléket állító tárlat, ami igazi utazás a XX. század magyar színháztörténetében, hiszen Patkós és a nővére mellett feltűnik Sziklai Jenő, a művésznő vészkorszakban elpusztított férje is. Remek kis tárlat egy olyan 96 éves korában elhunyt művészről, akinek nevét pár éve még a szolnoki színi tanoda viselte. Így nehéz szabadulni a gondolattól, hogy az elmúlt bő száz esztendőben talán Szolnokon is megfordult néhány olyan színészóriás, akik megérdemelnének valami hasonló tárlatot.

Miként a szolnoki céhek, mesterek, kisiparosok történetének is áldozhatnánk annyit, mint a ceglédiek a sajátjaiknak az Iparkodtunk című tárlaton. Ami semmi egyébről nem szól, mint bő száz év helyi iparosai és kereskedői előtt tiszteleg, kezdve az asztalosoktól, a gumisokon át, a fodrászokig és kalaposokig. Felvillantva nemcsak egy-egy mesterség eszközeit, berendezési tárgyait, de a rengeteg képet felvonultatva a helyi iparosokról a XX. század szinte minden pillanatában.

Amiből természetesen nem hiányozhat Rónay János bádogosmester sem, akinek a nevéhez nem más fűződik, mint a még ma is használatos ceglédi kanna megalkotása. Amire Cegléden nemcsak a múzeumban és a Rákóczi úti tábla emlékeztet, de kapható is a Szabadság tér egyik üzletében. Képzeljék el, ha mi így emlékeznénk a szolnoki isler alkotójára: kiállítás, emléktábla, plusz mindenütt kapható habos isler.

És ezzel még nem volt vége a Kossuth múzeum kínálatának. A földszinti kamarateremben Cegléd 2017-es eseményei elevenedtek meg hírképeken. Profi fotók minden olyan történésről, ami egy városban, egy közösségnek fontos: gyáravatás, pedagógusok kitüntetése, díszpolgár temetése, hőség, városnap, nyár, tél. Néhány percre szinte ceglédinek éreztem magam.

Talán ezért is van, hogy úgy jöttem haza a szomszédból, hogy vissza kell térnem. Egyrészt van még három különleges gyűjteményük, amiket látnom kell: a Mózes féle öntöttvaskályhák, a helyi sportmúzeum és a Régi Idők Tárháza, legyen ez utóbbi bármi is ilyen izgalmas névvel. Másrészt úgy érzem, rengeteg emléktáblát nem találtam meg. Mert az a város, ahol tábla őrzi egy villamosipari szaküzlet emlékét is, mivel tulajdonosai sokat tettek a környék rádiózásának a fejlődéséért, ott biztos, találok hasonló kincseket. Na meg a szobrok közül is sok kimaradt. Szóval Cegléd egyszer már megvolt, de csak kíváncsibbá tett, úgyhogy hamarosan ismételek.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Egy templom idején
A Damjanich János Múzeum gyűjteményében található felvételről tudható, hogy valamikor 1892 és 1894 között készült a Belvárosi Nagytemplom tornyából. A Szigeti Henrik udvari fényképész által készített kép érdekessége, hogy a Szolnokra jellemző három folyóparti templomból a fotózás idején még csak a Ferenceseké állt.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Szolnok közepén járok
Volt egyszer egy álom Szolnok új városközpontjáról. Volt ennek az álomnak egy képe, egy modern szállodáról. Aztán szétfoszlott az álom. Szolnok közepén viszont ott maradt ennek az álomnak nagyon sok nyoma és következménye. A tönkrement fényreklámmal, a pusztuló épülettel, a funkcióváltásból következő, száradó ruhákkal. Szolnok közepén járok, egyszer majd rád találok.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Küry Albert közterületi emléktáblája
Születésének 150. évfordulóján leplezték le dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok megye utolsó Monarchiabeli alispánjának emléktábláját annak a háznak az utcafrontján, ahol hivatalától megválva, élete utolsó éveit töltötte. A Madách utca 49. szám alatti emléktábla felavatásában nem kis szerep jutott a háza mai lakójának.

A Szoborpark további képei