Szomorú (?) Krisztus

2016. január 01.

Szomorú, búsuló, merengő, bánkódó, ülő? Valószínűleg ez az a szobrunk, aminek több neve van, mint amennyi tényszerű adatot ismerünk a születéséről. Az biztos, hogy nem a legöregebb köztéri alkotásunk, ugyanakkor a legrégebb óta ugyanazon a helyen álló.

A legtöbb forrás biztosra veszi, hogy a Madách és a Templom utcák találkozásánál, a Belvárosi Nagytemplom árnyékában álló Szomorú Krisztus-szobrot, késő barokk stílusban, 1800-ban készítették. Hogy ki, milyen apropóból és főleg kinek a pénzéből faragta, azt sajnos nem tudni. Viszont szintén közmegegyezés tárgyát képezi, hogy a szobor fölé emelt baldachin legalább fél évszázaddal később épült. Mivel semmi nem utal arra, hogy a szobrot születése után bármikor elmozdították volna erről a helyről, illetve a XX. század elejéről már fotókon is feltűnik itt, nyugodtan kijelenthetjük: ha nem is ez a legrégebbi szobrunk - a Szabadság téri Mária-oszlop, illetve a Szentháromság téri Kálvária biztosan idősebb -, biztosan a legrégebben ugyanazon a helyen álló köztéri alkotásunk. Ami figyelembe véve a város elmúlt 200 évének viharos történéseit, hozzáadva a szobor helyét, kisebbfajta csodának is tekinthető.

A műemléki védelmet élvező szobor születésénél talán csak az elnevezése a bizonytalanabb. Az ország más településein található, hasonlóan kövön ülő, palástos, töviskoronás, általában könyöklő Krisztus-ábrázolásoknak szinte mindenhol más a neve. Pihenő, Fájdalmas, Búsuló, Szomorkodó, Szomorka, Gondolkodó, Ülő, Bánkódó, Bánatos, Meditáló, vagy "Ecce Homo"-ként emlegetik őket. A legrégebbi ilyen szobor Kapuvárról ismert, ahol 1691-ben állították. De hasonlót találunk Sitkén, Kiskunfélegyházán, illetve a közelben Jászjákóhalmán és Jászberényben is. Ez utóbbi kettő valószínűleg idősebb a szolnokinál, hiszen a jákóhalmai keletkezését 1740-re, a berényit pedig 1773-ra teszik.

A szobor megértéséhez Máté evangéliumát hívhatjuk segítségül, amiben a következőket olvashatjuk: "A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíbor színű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: Üdvözlégy, zsidók királya! Közben leköpdösték, fogták a nádat, és verték a fejét. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék." (Mt 27, 27-31)

A szolnoki szobrot nézve felvethető, hogy hiányzik a fejéről a töviskoszorú illetve a kezéből a nád. Mint az évtizedek óta a szobor közelében élő Csicsmann Györgytől tudom, a szobor fején eredetileg volt töviskoszorú, ám miután 1988-ban ismeretlenek sokadszorra ledöntötték, letört a feje, a helyreállítás után pedig a koszorúból valamiféle turbán lett. Ugyancsak a rendszeres rongálások miatt tűnt el a szobor kezéből a nád, ami pedig nagyon sokáig a balkezében volt.

Egyébként érthetetlen, hogy miért "bántották" oly sokszor ezt a szobrot az elmúlt évtizedekben. Néha úgy tűnik, mintha ez lenne a város legtöbbször, "önszorgalomból" - értsd: vandalizmusból - ledöntött köztéri műalkotása. Aminek köszönhetően nagyjából tíz évvel ezelőtt "üvegkalitkába" került.

A legutóbb 1993-ban nagyobb felújításon átesett, az elmúlt években pedig javítgatott szobor és baldachinja viszonylag jó állapotban mereng a Belvárosi Nagytemplom felé nézve. Legtöbbször a megvilágítása is működik, és szinte mindig találni virágot vagy mécsest a talapzatánál.