Album



Kórház a Pityó partján

2019. június 09.

Szolnokinak, sőt talán ma már nyitott szemmel járó szolnokinak kell lenni ahhoz, hogy erről a legalább ötven évvel ezelőtti fotóról elsőre megmondja valaki, mi is látható rajta. Mert lehetne ez az épület akár egy üdülőhelyen álló szálloda, vagy valami elegáns hely frissen épült apartman háza, netán egy iparvállalat irodaháza. Mi azonban tudjuk, hogy ez az 1967-ben átadott szolnoki MÁV kórház.

Sajnos nem tudom, ki lehetett Dollinger Erhardt. Az azonban biztos, hogy a szolnoki MÁV kórházról, a komplexum avatása környékén, ő készítette a legtöbb fotót. Amelyek többségéből a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata jóvoltából képeslapok is lettek, így megőrizve az épület átadás utáni képét. Jó lenne tudni, milyen utasítással érkezhetett a szerintem nem idevalósi fotós Szolnokra, hiszen a kórházról nemcsak a Verseghy út TITÁSZ előtti részéről, de a főbejárattól, sőt a Zagyva gátról is készített felvételeket. Színeset és fekete-fehéret egyaránt. Ám csak az intézmény kerítésén kívülről. Vajon miért?

Hogy az ehhez a képeslaphoz használt Dollinger fotó nem sokkal a kórház átadása után készült, azt a facsemetéken kívül leginkább a hiányzó műalkotások igazolják. A főépület külső lépcsője közelében ugyanis még nincs ott Kirchmayer Károly Nyugalom vagy Fekvő nő című alkotása, amit a Köztérkép.hu szerint 1968-ban avattak fel. De ugyanígy nem látható a fotón Asszonyi Tamás Pelikános díszkútja sem, aminek e fotó jobb szélén, a tavacska partján kellene állnia, és ha minden igaz, ugyancsak 1968 óta van a helyén. És természetesen a rendelőintézet főkapu felé lévő homlokzatáról is hiányzik még Laluja András Gyógyítás című domborműve, amiről pedig biztosan tudjuk, hogy 1970-ben került a helyére.

Nem zavarhat meg bennünket az a tény, hogy ezt a képeslapot csak 1973-ban adták postára. Ez ugyanis inkább arra utal, hogy a képeslappiac állami monopóliumcége meglehetősen nagy mennyiségben gyártathatott egy-egy képeslapot, amelyek így évekig várták a vevőiket - elsősorban a postákon. És a vevők számára sok esetben teljesen közömbös volt, hogy mi is van a képen. A tulajdonomban lévő képeslapot például egy bizonyos Bözsi küldte Szolnokról a Budapesten élő Sissynek, és csupán annyit akarat vele tudatni, hogy a levelét megkapta, de a hó végi zárás miatt rengeteg dolga van, így csak a következő héten - ami már 1973 februárjában volt - tud válaszolni. Mindezt az üzenetet 2 forint 10 fillérért küldte el - 1,50 a képeslap, 60 fillér a bélyeg - akkor, ami ezer forint alatt lehetett a hölgy fizetése. Ám még mindig ez lehetett a legolcsóbb és leggyorsabb kommunikációs eszköz a hetvenes évek elején.

Persze lehet, hogy abban a későbbi levélben Bözsi a képen látható épületről is írt, mert járatos volt Szolnok fejlődésében. És mondjuk leírta, hogy ez a hatalmas épület az egykori szolnoki vár, pontosabban a várárok helyén áll. Vagyis az eredeti Zagyva medrében, ami az új meder kiásása miatt lassan feltöltődött, és a XX. századra már csak egy tavacska, a Pityó maradt belőle. Aminek a partján az 1967-es Vasutas napon avatták fel a MÁV kórházat és rendelőintézetet, ami Szolnok legnagyobb elkészült beruházása volt a hatvanas években. Lehet, hogy mindezt Bözsi nem írta meg Sissynek, ám akkor tekintsük ezt egyfajta kiegészítésnek Dollinger Erhardt ránk maradt színes felvételéhez.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Eltűnt egy állomás
Elsőre azt is gondolhatnánk, hogy háborús képet látunk. Akinek azonban van némi köze Szolnokhoz, az pontosan tudja, hogy a fotón látható rombolást valamikor 1973-74 környékén végezték el.

Az Album további képei
 

AKB

Újrahasznosítás
Néhány funkció nélkül maradt oszlopnak új szerepet találtak az utcára üldözött dohányosok, a Madách utca elején, az egykori telefonközpont bejáratánál. Mert hová is lehetne itt dobni a csikket? A földre? Onnan egyszerűen össze lehet söpörni. A kukába? Az nincs a környéken. Valami saját kis csikktartóba? Az túl európai lenne. A legkézenfekvőbb helyre? Igen. Be kell gyömöszölni a cigarettavégeket a régi oszlopok tetejébe. Majd csak lesz velük valami.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Hirdesse az a tábla!
Az egykori MÁV Járműjavító Művelődési Ház falán hatvan éve hirdeti egy tábla, hogy a magyar vasút- és ipartörténet szempontjából is fontos üzem 1856 óta működik. Szövege szerint hirdet mást is, amivel minimum vitatkozni lehet, ám ez ne legyen ok a márványtábla leverésére vagy letakarására.

A Szoborpark további képei