Album



Kézcsókok az iskolával

2015. november 01.

Éppen két évvel ezelőtt már adtam közre egy képeslapot a Templom utcai Polgári leányiskoláról, ami lényegében ugyanebből a szögből mutatja az épületet. A mostani anziksz azonban legalább két évtizeddel korábban, valamikor 1922 körül született.

Ezt a lassan százéves képeslapot nem az 1914-ben épült Polgári leányiskola, később Koltói Anna, még később Belvárosi, jelenleg Szegő Gábor Általános Iskola épülete miatt vettem meg, hanem a bal alsó sarokban látható, ma Tisza moziként működő épület okán. A már említett, legalább húsz évvel fiatalabb, a blogSzolnokon 2013. november 10-én, Iskola a háború határán címmel bemutatott képeslapon ugyanis a fák miatt nem látszik ez az épület. Így például nem tudtam eddig, hogy a nagytemplom felé is ablakai nyíltak, ráadásul az ablakok felett és a saroknál is díszítések voltak a földszintes házon.

A Polgári leányiskola egyébként húsz év alatt nem sokat változott, azaz nagyjából ugyanúgy nézett ki 1922-ben és 1942-ben is. Ugyanúgy áll a mára eltűnt kerítés az épület előtt, ami az utcán játszadozó gyerekek alapján legalább másfél-két méter magas lehetett. Ami igazán meglepő a mai járdaszint ismeretében. Ahogy azon is mindig el tudok csodálkozni, hogy az építéskor a főhomlokzatra került, és még húsz év múlva is ott látható címer pótlására az elmúlt negyedszázadban nem került sor.

A lapot egyébként Kérdő Iduskának küldték Szolnokról 1922-ben, amikor még másfél koronába került a bélyeg. A nagyságos úrleánynak titulált hölgy a postázás idején a fővárosi Kútvölgyi úti szanatóriumban gyógyulhatott, hiszen a kiolvashatatlan aláírások oda címezve küldték a számtalan kézcsókjukat. Hogy véletlenül vagy szándékosan választották-e a küldők a fővárosi Vasúti Levelezőlapárusítás gondozásában megjelent lapot, azt persze nem tudhatom, de szívesen tippelek arra, hogy a címzett és az aláírók is a képen látható intézmény növendékei lehettek anno. Ami, ha így volt, akkor igazán szép gesztus lehetett a tanulásból sokáig kieső iskolatársnőnek a kedves iskola fotóját elküldeni. Főleg, ha már megörökítették, ami ugye Szolnokon - eddigi ismereteim szerint - a múlt század első negyedében csak a két új építésű polgári iskolával fordult elő.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnok határában 1896 körül
Ha nem lenne felirat ezen a lapon, nehezen találnánk ki, hogy mit is örökített meg Bakos István a 19. század végén. A nem túl jelentősnek tűnő épületek akár egy vasútállomás vagy kaszárnya is lehetne. Pedig hivatalosan Jász-Nagykun-Szolnok vármegye I. Ferencz József Közkórháza.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A munka hőseinek emlékére
A Mátyás király út egyik négyemeletes házának sarkán található egy 46 éves emléktábla, aminek a betűi mára szinte teljesen kifakultak. Pedig egy igazi korrajz abból az időből, amikor nemcsak a történelem és a művészet nagyjai kaphattak emléktáblát, hanem a kétkezi melósok is.

A Szoborpark további képei