Album



Elvtársi üdvözlet húsvétra

2014. november 23.

Ennek a közel száz éves képeslapnak legalább annyira érdekes a szöveges oldala, mint a képes. Egy gyorsan változó világban adták fel 1919-ben. A lap régi, a bélyeg köztársasági felülbélyegzett, a címzettben "elvtárs" megnevezés szerepel, de azért húsvéti üdvözletet hordoz.

A Gerő Ignácz kiadásában 1915-ben megjelent képeslaphoz használt fotó a Szapáry utcát örökítette meg valamikor a kiadást megelőző három évben. A fotós nagyjából a mai szőnyegbolt - egyébként az utca legrégebbi épületének számító földszintes ház - előtt állhatott, az akkor már szintkülönbséggel épített, a majdani facsemetéknek is helyet hagyó járda szélén. Hogy mindez csak 1912 után történhetett azt leginkább a jobb házsor legtávolabbi emeletes háza bizonyítja, ami a Szolnoki Hitelbank Rt., abban az évben épített, első székháza.

Bő két hónappal ezelőtt közöltem a blogSzolnok Album rovatában egy hasonló beállításból készült képeslap-fotót az Időutazás vagy tévedés? című írásban. Érdemes összevetni a két képet, hiszen jól mutatják, mennyit változott a Szapáry utca képe szűk fél évtized alatt. Talán nem túlzás azt mondani, hogy 1910 körül készült el az utca új járdája, aminek jó pár korábban ültetett, nem is túl koros fa áldozatául esett. Illetve a fogyasztók számának növekedése a belvárosi áramhálózat fejlesztését is kikényszeríthette akkoriban. A korábbi lapon ugyanis még fa villanypóznákon fut egy szál vezeték, míg ezen az 1912-15 között készült képen már fém oszlopok tartják a több vezetéket és az utcai közvilágítást.

A fotó bal oldalán álló házak közül, a Sütő köz sarkán álló földszintestől eltekintve, szerencsére mind áll. Szemben a Kereskedelmi Bank és a mellette álló, később temetkezési vállalkozásnak otthont adó épület már nincs meg, ahogy a jobb oldali házakból is csak kettő áll. Igaz, a legelső, szecessziós palota melletti földszintes ház egyre rosszabb állapotban van. Ha így marad, nemsokára ugyanolyan sorsra jut, mint a tőle távolabb, a Szapáry utca vége felé ezen a képen álló, mára eltűnt házak.

Számomra azonban ennek a képeslapnak legalább annyira érdekes a hátsó oldala, mint a képes fele. A két 5 filléres bélyegen még a Magyar Királyi Posta felirat szerepel, ám egy meglehetősen egyszerű "Köztársaság" felirattal felülbélyegezték azokat. Azaz a bélyeg még 1918. október 31-e előtt készült, de már az első Magyar Köztársaság idején adták el. Arról pedig igazán senki nem tehet, hogy amint az a címzésből és a dátumbélyegzőből is kiderül, postára már a Tanácsköztársaság idején került. Azaz azt is mondhatjuk, hogy ez a bélyeg és lap legalább két rendszerváltást megélve, három rendszeren átívelve töltötte be feladatát. Hozzátéve, hogy mindezt szűk egy esztendő alatt.

Az meg aprócska korrajz, hogy 26 nappal a Tanácsköztársaság kikiáltása után már Szolnokról is úgy ment képeslap, hogy a címzésben a korábbi úr, nagyságos úr megjelölés helyett az elvtárs került. Hogy Berente István valóban elvtárs volt-e, nem tudhatjuk, azt viszont igen, hogy volt egy barátja, aki abban a zavaros évben sem feledkezett meg neki és szeretteinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánni.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Iskola a háború határán
A Belvárosi iskolát ábrázoló képeslapot Róth Dezső papíráruháza hozta forgalomba 1942 kora nyarán, és minden bizonnyal egy a frontra indulást nálunk váró hódmezővásárhelyi illetőségű fiatalember küldte egy számára kedves hölgynek Szolnokról.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szolnok Kossuthja
Negyedszázada helyezték át a szolnoki Kossuth-szobrot a város főteréről a Városháza előterébe. A két évvel korábban felállított szobor szabadtéri élete során rongálások és a ráhelyezett feliratok miatt sokszor szerepelt a hírekben. Első példánya ma is a szabadban áll Nagypaládon.

A Szoborpark további képei