Album



Divaldék Szolnokon

2025. március 22.

A felvétel baloldalán látható első ház, illetve az ugyanazon az oldalon távolabb feltűnő nagyobb épület ma is áll a szolnoki Baross utcában. Ott, ahol a megörökített utca fut, jelenleg az úgynevezett 1-es parkoló található. Ha ez idősebb Divald Károly fotója, akkor csak 1897 előtt készülhetett.

E szolnoki képeslap jobb felső sarkában lévő felirat miatt - "Divald Károly, Budapest" - biztosak lehetünk abban, hogy ezt a felvételt a 19. század második felének egyik leghíresebb magyar fényképésze vagy vállalkozásának valamelyik munkatársa készítette. Az 1830-ban született Divald Károly, aki a szabadságharc idején honvédként szolgált, majd Bécsben gyógyszerésznek tanult, végül a Felvidéken nyitott patikát, 1860-tól foglalkozott fotózással is. A kiegyezést követően pedig nemcsak Eperjes gyógyszerésze és saját műteremmel rendelkező fotográfusa volt, de szép lassan az egyik legismertebb tájfényképész is lett, aki - ami akkoriban nem volt egyszerű - sok képet készített a Tátráról és a felvidéki városokról. Majd egyre komolyabb nyomdát és kiadót hozott létre, ahol akkor újdonságnak számító albumokat is készített, és tulajdonképpen nem nagyon volt az országnak olyan települése, ahová ő vagy az alkalmazottai ne jutottak volna el.

Szolnokon is jártak, szerintem a vasút miatt már egészen korán. Az pedig biztos, hogy miután Divald 1891-ben a fiait is bevette vállalkozásába, illetve Budapesten nagyon komoly kiadót - stúdióval és nyomdával - nyitottak, ahonnan már az egész országot kiszolgálták, a századforduló előtti években többször is meg kellett fordulniuk Szolnokon. Amit több, jellegzetesen keretezett képeslapjuk is bizonyít. És miután Szolnok belvárosát és vasútállomását a Baross utca kötötte össze, aminek a 19. század végén még csak az eleje mutatott városias képet, kijelenthető, hogy e képeslapon megörökített helyszínen is többször kellett járniuk, így nem véletlen, hogy fotózták is.

Persze nem tudható, hogy a mellékelt fotót idősebb vagy ifjabb Divald Károly, esetleg valamelyik alkalmazottjuk készítette-e. Pedig, ha kijelenthető lenne, hogy idősebb Divald Károly munkája, akkor azt is mondhatnánk: így nézett ki a szolnoki Baross utca 1897, azaz a mester halála előtt. Természetesen nem zárható ki, hogy ez a felvétel a 19. század utolsó évtizedében készült, hiszen a megörökített házak akkor már álltak. Illetve az itt bemutatott képeslapot 1904. június 6-án postázták Szolnokról Lajosmizsére, tehát a fotósnak - a fák lombjai miatt - legalább egy évvel korábban, azaz tényleg a századforduló kornyékén kellett dolgoznia.

A felvétel bal oldalán lévő Kindlovics-bazár ma is a helyén van, és ott, ahol gyógyszertár felirat látható, most egy pékséget találunk. A következő, még látható földszintes ház helyén a jelenlegi ékszerbolt épülete áll, aminek felső részét mostanában újították fel. Ezt követően, bár nem látszik, de kell még egy földszintes háznak lennie, aminek a helyére később az egykori 1-es ABC épületét húzták fel. És mivel a felénk tűzfalát mutató épület homlokzatát a kilencvenes években megőrizték, nemcsak azt mondhatjuk, hogy az ott a Sütő utca sarkán lévő bank, hanem megállapíthatjuk azt is, hogy a Baross utca páros oldalán milyen sorrendben épültek az első emeletes házak.

A Sütő utca másik oldalán, a képen legtávolabb feltűnő földszintes ház, illetve a fotó jobb oldalán sorakozó épületek mára eltűntek. A jobb szélen lévő első földszintes házban működött a szolnoki Hungária kávéház, ami a mellette lévő - bár ugyanazon a telken álló - földszintes épületekkel együtt a második világháború után nem sokkal semmisült meg, helyükön a hetvenes évek elejéig egy kis tér volt. A következő, nagyobb épületet azonban csak 1973-ban bontották le a 4-es út korszerűsítése miatt, hogy az akkori Beloiannisz, azaz régi és mai Baross utca tengelye a helyére kerülhessen. Divaldék 1903 előtt készült felvételén azonban a Baross utcának az eleje még egy klasszikus főutca képét mutatta, ahol a házak földszintjén üzletek sorakoztak, közülük nem egy, kifejezetten szép, fából készített portállal rendelkezett, miként ez a kép bal oldalán, a Kindlovics-bazár földszintjén is látható.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Nótaköltő lelkész lapja
Ennek az 1927-ben postára adott szolnoki lapnak nemcsak az az érdekessége, hogy a város háború utáni első "nagy" beruházását mutatja, miközben az anziksz vásárlói a szegényházi kápolna építésére is adakoztak, hanem írója is: Radvánszky József, aki később lelkésze lett az Eötvös téri templomnak.

Az Album további képei
 

AKB

Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szentháromság torzó
Talán egyetlen olyan települése sincs az országnak, de városa egész biztosan nincs, ahol ne állna Szentháromság szobor. Szolnok is így van ezzel, igaz a mi szobrunk ma már csak torzóban van meg, és nem ott, ahol a XX. század első felében állt.

A Szoborpark további képei