A XVII-es AFIT 1981-ben
2023. szeptember 30.
Hatvan évvel ezelőtt határozták el a felépítését, ötvenöt éve meg is nyílt az Alföld legnagyobb autójavító műhelye a szolnoki Százados úton. Nemrégiben néhány 1981-es, Bojár Sándor fotó felkerült róla a Fortepan-ra. Szóval két oka is van, hogy felelevenítsük a szolnoki AFIT-ot.
A Czakó-kertben található Százados, Vasvári Pál és Bajtárs utcák által közrefogott - 1963-ban 1,5 hektárosnak mondott - terület 1968-ban lett a szolnoki és az alföldi motorizáció egyik fontos helyszíne. A mából nézve, amikor a személygépkocsikat szakszervizekkel egybeépített szalonokban árulják, és Szolnokon is egy kilométeren belül találunk egy "maszek" autószerelőt, talán nem is érthető, miért volt akkora jelentősége a Százados úti telepnek. Ennek érzékeltetésére csak egy adat 1973-ból. Az AFIT XVII-es számú vállalatánál abban az évben húszezer gépkocsi fordult meg javítás céljából. És, hogy az érdekességekről se feledkezzünk meg, itt működött Szolnokon először automata kocsimosó is. De erről később.
Az AFIT (Autófenntartó Ipari Tröszt) történetét kicsit távolabbról kell kezdeni. Magyarországon 1949 és 1957 között magánszemélyeknek lényegében nem lehetett személyautója, ami alól csak az élsportolók, művészek és jó káderek képezhettek kivételt. A "kádári legvidámabb barakk" építésének viszont egyik fontos felismerése volt, hogy hagyni kell az embereket tartós fogyasztási cikkeket szerezni, azaz, ha van pénzük, akár autót is vehessenek. Ennek egyik lépése volt a rendszámtábla-reform, amivel bevezették a két betű, négy szám jelölést, a magánszemélyek autóira így kerültek először a C betűvel kezdődő táblák. Autóhoz viszont nem volt egyszerű jutni, leginkább azért, mert kevés és elég hektikusan érkezett az országba, amit jól mutat, hogy a magántulajdonban lévő személygépkocsi száma 1965-ig mindössze 60 ezer darab volt. Ugyanakkor az is előfordult - miként a mellékelt, 1963-as Néplap reklám is bizonyítja -, hogy olykor szinte azonnal is lehetett autót venni.
Mindez azért fontos, mert a személyautók elterjedésével megjelent az igény az autószervizek iránt is. A hatvanas évek második felében a hazai személyautók forgalmazását végző Merkúr már 113 ezer gépkocsit adott át. És mivel sem a háború előtt, sem az ötvenes években nem nagyon voltak maszek, kisiparos autószerelők, az új és az öregedő kocsik szervizeléséről először az állam próbált meg gondoskodni. Így jött létre 1963-ban a hat budapesti és a hat vidéki - a megyei jogú városok mellett Szombathelyen volt még - után az újabb AFIT vállalat Szolnok központtal, ami a keresztségben a vidékieket jelölő XI-XVI számok után a XVII-es megnevezést kapta. Illetve ezzel párhuzamosan döntés született az akkori 4-es és 32-es főút találkozásánál egy modern szerelőbázis felépítéséről is, amire 8 millió forintot szántak, és akkor az ország legnagyobb és legkorszerűbb szervíztelepének számított, aminek Szolnokon kívül Kelet-Magyarországot is ki kellett szolgálni.
Maga a Százados úti telep csak 1968-ban nyílt meg, és pillanatokon belül a motorizáció útjára lépett Szolnok egyik legfontosabb szolgáltatójává lépett elő. Nem véletlenül, hiszen az AFIT-on kívül a megyei tanács Vasipari Vállalata foglalkozott még autók javításával, illetve a nagyobb cégen műhelyeibe lehetett a fusizó mesterekhez bevinni a járgányokat. Annak sajnos még nem bukkantam a nyomára, hogy vajon mikor és ki nyitotta meg az első maszek autójavítót a városban. Az azonban biztos, hogy a nyolcvanas évekig minden szolnoki új autó tulajdonos megfordult a Százados úti telepen, hiszen a monopolhelyzetben lévő Merkúrtól átvett autók garanciális szervizelése is az AFIT feladata volt. Ami a pár száz méterrel odébb, de szintén a Czakó-kertben lévő 605-ös számú szakmunkásképzőnek is fontos oktatási bázisa volt, hiszen a meginduló, különböző autós szakmák tanulóinak egy része is gyakorolhatott a Százados úton.
A XVII-es AFIT a nyolcvanas évek elejéig volt az országos tröszt része, és ebben az időben kapott lehetőséget egy korszerű autómosó megépítésére is. Az 1971 óta tervezett, olasz gépekkel felszerelt szolgáltató 1973-ra készült el mintegy 2,5 millió forintból, aminek teteje a mellékelt képen a roncsok mögötti kerítésen túl látható. Az első évben 29 forintba került egy mosás, de 250 forintért már bérletet is lehetett kapni. Az igazi különlegessége azonban a vasárnapi nyitva tartás volt a helynek, amit ugye annak fényében érdemes értékelni, hogy akkoriban szombat délben minden üzlet és szolgáltató bezárt. Mivel nem ismerem a helyi AFIT történetét, nem tudom, hogy a mosó átkerült-e a megyei tanácshoz, amikor a tröszt megszűnt. Arra viszont emlékszem, hogy a Százados úti telep a kilencvenes évek elején is még fontos autós bázis volt, a Hungaroladának és a Suzukinak is volt itt szalonja.
És, ha már elővettem a Fortepan 1981-es sorozatát, érdemes megemlékezni a képek készítőjéről, Bojár Sándorról is (1914-2000), aki fotóriporteri karrierjét még a második világháború előtt kezdte, és bár 1976-ban nyugdíjba vonult, élete végéig fotózott. Szolnokról is több képes ismert, így például 1974-ből a Beloiannisz út átépítéséről vagy a Tallinn városrészről készült sorozatok. A Fortepan.hu-n több mint ötezer fotója található, köztük például az albán király és magyar mennyasszonya esküvőjén született kép, a helsinki nyári olimpián készített sorozat, és hosszasan lehetne sorolni a huszadik század fontos és hétköznapi eseményit, amelyek a kamerája elé kerültek. Nekem valószínűnek tűnik, hogy Bojár Sándor - nem mellesleg a Graphisoft alapító Bojár Gábor édesapja - rajongott az autókért, és az AFIT-tal is lehetett valamiféle kapcsolata, így nem hobbiból örökítette meg a szolnoki szervízt 1981-ben.
