Egyfajta szembenézés

A második világháborúban elkövetett bűnökkel és szörnyűségekkel éppen úgy lehet szembenézni, mint a szocializmus túlkapásaival és hazugságaival: a tények megismerésével. A tények azonban nem állnak mindannyiunk rendelkezésére. Sőt, a legtöbbünk nem is sejti - és talán nem is érdekli -, hogy a nekünk előadott "igazságok" többsége hazugság, féligazság, a tények nem teljes kibontása vagy a valóság szándékos félremagyarázása. A tények megismeréséhez a legtöbb esetben segítségre, segítőkre van szükségünk, akik lehetnek nem a hatalom kezéből etetett, azaz nem elfogult történészek és oknyomozó, tényfeltáró, valódi újságírók. Persze csak akkor, ha akarnak és tudnak érthetően, világosan mesélni. Illetve, ha mi akarjuk tudni a világ vagy a történelem egy-egy apró, de valódi szeletét. Ilyenkor ugyanis kíváncsiság köthet össze bennünket, és kezdődhet a közös "munka".

Ács Dániel az elmúlt két évtized egyik legjobb tényfeltáró újságírója, amit olyan valódi szakmai elismerések is jeleznek, mint a - szakma becsülete fölött őrködők által alapított és életben tartott - Hégető Honorka vagy éppen a Göbölyös Soma-díjak. Bár, ha ezek egyikét se kapta volna meg a 444.hu újságírója, csak elkészíti a Gyilkosok emlékműve című dokumentumfilmjét, tőlem már akkor is kiérdemelte volna a fenti jelzőt, hiszen tényeket felkutatva mesélte el mindazt a rettenetet, amit 1944/45 fordulóján magyarok, magyarok ellen elkövettek a 12. kerületben. Mindezek alapján talán érthető, hogy kíváncsian vettem kezembe a Nem tudhatod című Egy tarkólövés meghamisítása alcímű, Radnóti Miklós haláláról szóló riportkönyvét.

Az eredeti dokumentumok, naplóbejegyzések, megszólalások és szerzői szövegek miatt érdekesen tördelt kötet egy számomra eddig ismeretlen bűnüggyel, egy táska ellopásával indul. Merthogy Radnóti nácikra, németekre fogott meggyilkolását már az újratemetése és a lassú kánonba emelése elején is többek kétségbe vonták, sőt például Dienes András komoly kutatást is végzett az igazság kiderítése érdekében. És minden bizonnyal olyan közel jutott a tényekhez, hogy meg is tudta nevezni azokat, akik valamikor 1944. november 6. és 10. között hidegvérrel lepuffantották a már szinte magatehetetlen költőt. Csakhogy az igazság 1962-ben már sokakat sértett volna, így valószínűleg a magyar titkosrendőrség meglovasította az egyébként rendőrből lett kutató bizonyító erejű kéziratát tartalmazó táskát.

Talán nem árulok el titkot, hogy a táska azóta sem került elő. Így az elmúlt évtizedekben Radnótiról tanulók nagy többségében az él, hogy nem magyarok, hanem németek vagy elmismásolva, nácik gyilkoltak a Győr melletti Abdán. Ács azonban épp annak ered nyomába, hogy mi is lehetett a táskában, illetve kiknek és miért állhatott érdekében már 18 évvel a gyilkosság után is az igazság eltitkolása. Együtt gondolkodást, figyelmes olvasást igénylő, letehetetlen, különleges riportkönyv született, ami kiválóan szolgálhatná a nyolcvan éve elmaradt szembenézést a saját (dédapáink, nagyapáink, apáink) második világháborús bűneinkkel. Illetve a szocializmus legenda- és mítoszépítő hazugságaival, amihez ugyanúgy asszisztált ez az ország pártállásra, életkorra, nemre és bármi egyébe való tekintet nélkül.

A Radnóti halála mellett a Radnóti kultusz építéséről is szóló oknyomozó riportkönyv erénye a szembenézés mellett, hogy egyetlen pillanatra sem vonja kétségbe a mindössze 35 évesen meggyilkolt költő helyét az irodalmi kánonban. Azt hiszem, nagyon helyesen felveszi azt a "pózt", amivel Gyarmati Fanni is viszonyult férje halála után annak mártíromságához, merthogy ő maga sem volt biztos abban, hogy Radnóti sírjában Radnóti teste került. Ám ennél sokkal fontosabb volt - és maradt is -, hogy van hol fejet hajtani az emléke előtt. És még akkor is idézhetjük utolsó, legmegrázóbb verseit, ha az azokat megőrző füzet esetleg nem is ott, akkor és úgy került elő, ahogy tanultuk. Hiszen sorai örökérvényűek. Tudhatod?