Tévedtem. Szolnoknál nem 1909. március 15-én ívelt át utoljára fa közúti híd a Tiszán, hanem 1945 nyarától talán 1946 első feléig. A „szép Tisza-híd” romeltakarítási fotói igazolják ezt.
Illúzióimat rég elvesztettem, de a remény nálam még mindig nem akar kimúlni. Bár, amikor egy helyi képviselő nincs tisztában a helyi médiaviszonyokkal, azért közel az elmúlás.
A darab megrázó, a díszlet egyszerűségében különleges, Kovács Krisztián is kiváló, ám kár ragozni: A semmi ágán lényegében Pertics Villő estje, egyben „jutalomjáték” és feladat a nézőknek.
A szolnoki Baross és Kápolna út kereszteződésénél álló Hasznos-házat 1915-ben örökíthette meg Szigeti Henrik, hogy aztán Kisné képeslapjának e példányát 1924-ban Budapestre küldjék.
Az elégedettekhez és a semmin sem háborgókhoz csatlakoznék: az legyen a legnagyobb bajunk, hogy galambszarban úszik a szolnoki állomás egyik/másik/sok padja. A jól van ez így, meg máshol vonat sincs álláspontot osztókkal egyetértve: tényleg legalább annak örüljünk, hogy van sín, megy rajta a vonat, még ha a fotózás napján 64 percet késett is az IC. A rajtunk kívülálló okok miatt vagyunk nehéz helyzetben véleményt formálók véleményét osztva: erről is a galambok tehetnek. Így élünk.
Van abban némi keserű áthallás, ahogy magára maradt Simon Ferenc Ápolónő gyermekkel című alkotása az egykori Abonyi úti iskola udvarán, ahová húsz éve helyezték át, 42 éves korában.
Aki 1909. szeptember 3-án megírta ezt a szolnoki képeslapot, az akkor már csak a Pfaff Ferenc tervezte új állomás épületét láthatta. Mivel az épület középső szárnyát az év április végén nyitották meg, ez a fotó a két dátum között készülhetett. De akkor mit keres rajta a sínek fölötti facsarnok?
Az elégedettekhez és a semmin sem háborgókhoz csatlakoznék: az legyen a legnagyobb bajunk, hogy galambszarban úszik a szolnoki állomás egyik/másik/sok padja. A jól van ez így, meg máshol vonat sincs álláspontot osztókkal egyetértve: tényleg legalább annak örüljünk, hogy van sín, megy rajta a vonat, még ha a fotózás napján 64 percet késett is az IC. A rajtunk kívülálló okok miatt vagyunk nehéz helyzetben véleményt formálók véleményét osztva: erről is a galambok tehetnek. Így élünk.
A megyeszékhellyé lett Szolokon még nem állt emeletes városháza, de már volt a helyi színügyet gyámolító egylet. Aztán jöttek a Scheftsikek és Fodor Dániel, meg 33 év vágyakozás.
Az étterem közepén kihangosított telefonon társalgó. A szolnoki szűk utcán szándékosan az autós előtt bringázó. A járdán rollerrel száguldó. A folyamatosan kukákat túrók. Nehéz hét volt.
Mert ez a szolnoki, Baross utcai szecessziós homlokzatú épület minden részletében szép, és fontos volt, azért kerülhetett a város főterén működő kiadó, Fuchs Manó képeslapjára 120 éve.
Tévedtem. Szolnoknál nem 1909. március 15-én ívelt át utoljára fa közúti híd a Tiszán, hanem 1945 nyarától talán 1946 első feléig. A „szép Tisza-híd” romeltakarítási fotói igazolják ezt.
A darab megrázó, a díszlet egyszerűségében különleges, Kovács Krisztián is kiváló, ám kár ragozni: A semmi ágán lényegében Pertics Villő estje, egyben „jutalomjáték” és feladat a nézőknek.
Dicső Dániel harmadszor rendez Szolnokon, ezúttal is „filmklasszikust” állít színpadra. A Főfőnök premierje előtt a felkéréstől a bemutatóig tartó folyamatról is beszélgettünk.
Mekkora város lesz, lehet Szolnok 2050-ben, ha igazak az előrejelzések, miszerint Magyarország lakossága addig további 10%-kal csökken. Tartalékok? Vonzóvá tétel? Vagy kisebb lélekszám?
Aki a két ünnep között nyit cukrászdát, ráadásul olyasmit hoz Szolnokra, ami nem megszokott, és a Szapáry útban fantáziát lát, az megérdemli, hogy esélyt adjunk neki. Ez a remény szigete.
Közelről nézd meg egy város közösségi közlekedését, ha némi fogalmat akarsz alkotni arról, milyen az a település és milyen emberek lakják! Aztán tanulj belőle, ha érdemes! Valencia 1.
Illúzióimat rég elvesztettem, de a remény nálam még mindig nem akar kimúlni. Bár, amikor egy helyi képviselő nincs tisztában a helyi médiaviszonyokkal, azért közel az elmúlás.
Sebestyén Aba második szolnoki rendezése az Erdő. A Marosvásárhelyi színész-rendező odahaza saját színházat is vezet, illetve tanít is. Székely Csaba drámát először ő állított színpadra.
Az elégedettekhez és a semmin sem háborgókhoz csatlakoznék: az legyen a legnagyobb bajunk, hogy galambszarban úszik a szolnoki állomás egyik/másik/sok padja. A jól van ez így, meg máshol vonat sincs álláspontot osztókkal egyetértve: tényleg legalább annak örüljünk, hogy van sín, megy rajta a vonat, még ha a fotózás napján 64 percet késett is az IC. A rajtunk kívülálló okok miatt vagyunk nehéz helyzetben véleményt formálók véleményét osztva: erről is a galambok tehetnek. Így élünk.
Ez a fotó régebben készült – minimum 50 éve –, mint ahány éves a képen megörökített Tisza szálló, ami 1975-ben is még csak 48 éve működött. E soha postára nem adott lapnak a hátulján Szolnokot kétszer is köszöntik.
Van abban némi keserű áthallás, ahogy magára maradt Simon Ferenc Ápolónő gyermekkel című alkotása az egykori Abonyi úti iskola udvarán, ahová húsz éve helyezték át, 42 éves korában.
Nem tudom, kinek az ötlete, de nálam célt ért. Mosolyogtam, jó kedvem lett. Nem ismerem az alkotókat, de közéjük fogok tartozni. Nem hivatalos szobor, de most Szolnok legszebb alkotása.
Éppen fél évszázada állították fel a Dr. Sebestény Gyula körút és a Városmajor - 1990-ig Vörös Csillag - út kereszteződésében, az ABC előtti üres területen, az egymásnak háttal álló, összekapaszkodó három gyermeket ábrázoló mészkőalkotást. Zugló ajándéka a 900 éves Szolnoknak.
Szomorú, búsuló, merengő, bánkódó vagy ülő jelzővel is illetett szolnoki Krisztus-szobor 2023-ban nemcsak picit odébb került, de megszabadult festésétől és a szemét is felnyitotta. Két évvel a felújítása után a körülötte lévő terecske nevet is kapott, így talán van remény a következő évszázadokra is.
