Vásárhelyi rokonság

Aki soha életében nem járt Marosvásárhelyen, de jobb történelem- vagy rajztanára volt, az is fel tudja idézni, miről beszélünk, amikor az ottani Kultúrpalotát emlegetjük. A magyar szecesszió egyik legszebb alkotása egyszerűen kihagyhatatlan célpont, ha valaki a Maros menti városba látogat. Marosvásárhely egyébként szinte tömve van az előző századfordulóra és a Monarchia utolsó éveire jellemző szecessziós épületekkel, miként a két világháború közötti időszakban épült bauhaus házakkal is. A XX. század elején kialakított "új főtéren" álló palota azonban mind méreteit, mind díszítettségét, mind építészeti megoldásait tekintve kiemelkedik a többi vásárhelyi ház közül. Ezúttal azonban nem a kék, vörös, fehér Zsolnay cserepeiről, a főhomlokzaton felfedezhető, bronzból és kőből készült nemzeti panteonról, a pazar előtérről és lépcsőházról, a 800 fős színházteremről vagy éppen Róth Miksa üvegablakairól akarok megemlékezni. Hanem a marosvásárhelyi Kultúrpalota szolnoki "kapcsolatairól".

A marosvásárhelyi épület tervezésére 1911-ben ugyanis Komor Marcell (bal oldali kép) és Jakab Dezső (jobb oldali kép) kaptak megbízást, akikben Lechner Ödönnel együtt a magyar szecesszió legnagyobb alakjait tiszteljük. A két építész 1897-ben nyitotta meg közös irodáját, amely aztán az első világháború végéig működött, és olyan remekeket köszönhetünk nekik, mint a szabadkai városháza és zsinagóga, a szentesi vigadó és Petőfi szálló vagy éppen Nagyvárad elképesztő szépségű szép főterén álló Fekete sas szálloda. Ugyanakkor, ha végignézzük a két mester munkáinak a listáját - forrásoktól függően - egy vagy két szolnoki épületet is találhatunk rajta. Ráadásul mindkettő a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt épült, így kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy annak a csodának az előtanulmányai.

Az egyik a lassan hat évtizeddel ezelőtt elbontott Kereskedelmi Bank szecessziós épülete, ami 1907-től ott állt, ahol ma a Boldog Sándor István út kezdődik, a Baross és a Szapáry utcák kereszteződésénél. A főhomlokzatán kettő-, az L alakú alaprajza hosszabbik szárán egyemeletes épület sokáig határozta meg a város korzóját, helytörténeti jelentőségét pedig az adja, hogy második emeleti, sarki helyiségeiben egy ideig Szigeti Henrik - "Szolnok képes krónikásának" - fotóműterme működött. Városi legenda, hogy a fennmaradt fényképek tanúsága szerint tényleg gyönyörű épületnek a "fehérház" miatt kellett pusztulnia. A valóság, hogy már az építésekor is tudták, útjában lesz a szolnoki közlekedésnek, ezért csak 30 évre kapott fennmaradási engedélyt, amit majdnem ugyanennyivel toldott meg a történelem.

A Kereskedelmi Bank épületével ellentétben Komor Marcell és Jakab Dezső első szolnoki háza a mai napig áll. A város által 1898-ban eladott, korábban a leányiskolának helyet adó telken ugyanis 1900-ban építették fel a Mezőgazdasági Takarékpénztár alápincézett, kétszintes, sarki épületét, amely ma ott pusztul az Arany János és a Kossuth utcák sarkán. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a magyar építőstílusban, a népi építészet elemeit felhasználó szecessziós épület annak idején nemcsak homlokzatán, hanem bútoraiban is hordozta a kor divatos stílusát. Az épület utcai díszítéséből mára alig maradt - a tetőn a méhkaptárok, a Kossuth utca felőli erkély, az ablakok közötti motívumok romjai -, ugyanakkor a régi képek őrzik egykori szépségét. És fájdíthatják szívünket, hogy a magyar szecesszió két legnagyobb alakjának szolnoki munkája 120 éves korára milyen állapotba került.

Az éppen felújítás alatt álló marosvásárhelyi Kultúrpalota azonban nemcsak építészei révén kötődik Szolnokhoz. Hanem legszebbnek tartott Tükörterme díszítése okán is, amiről azonban helyben is kevés szó esik, hiszen az díszes ólomüveg ablakok, a falakat borító gazdag díszítettség, és a termet két végén lezáró tükrök elviszik a "fényt" a helyiség négy festményéről. Ezek a háromosztatú velencei tükrök fölött találhatóak - akár kettőnek is tekinthetjük őket -, és a székely nép életéből vett jeleneteket ábrázolnak. A bejárati ajtóhoz közelebb lévő tükör fölött, jobb oldalon azonban észre kell vennünk az alkotó aláírását, aki nem más, mint a Szolnokon született és meghalt Pólya Tibor (1886-1937) festőművész. Bizonyítékom nincs rá, de talán nem zárható ki, hogy az egyébként a kor legjobb képző- és iparművészeit alkalmazó Komor-Jakab páros esetleg szolnoki munkáik apropóján vagy alkalmával kerültek kapcsolatba a Művésztelepünk fontos figurájával, és adtak neki, ha nem is túl nagy, de eredményében máig megkerülhetetlen megbízást.

Tehát, ha Marosvásárhelyen járnak, és a Kultúrpalotát is felkeresik, ne felejtsék el, Szolnoknak, a szolnokiaknak több ok miatt is köze, közünk van hozzá.