[vendegoldal]

Újjászületett buszmegálló

2021. május 13.

Tudom, hogy más az a település, ahol komoly turistaforgalom van. Tisztában vagyok azzal is, hogy a Balaton-felvidék sok településének nem a helyiek, hanem a betelepülők, a nyaraló-tulajdonosok adtak lendületet. De azért egy ilyen buszmegálló újjászületése Szolnokon is lehet inspiráló.

Az elmúlt években hányféle építmény vesztette el az eredeti funkcióját, és mivel nem sikerült nekik új feladatot találni, jórészt eltűntek. Emlékeznek még, hogy néhány évvel ezelőtt Szolnok belvárosa is tele volt például újságos bódékkal? A megyeháza melletti, a Néplap székház mögötti eltűnt, a pártház sarkánál lévő helyén nyilvános WC épült. Budapesten van olyan egykori újságos, amiben ma turista-információ működik, de olyan is, amiben kürtőskalácsot sütnek. Vagy, hogy eltűntek a telefonfülkék! A Centrum mellett kettő is volt, a nagy posta előtt szintén. Sok városban "önkéntes könyvtárat" csináltak belőlük, de külföldön már mini múzeumot is rendeztek be ilyen apró építményben. Őszintén mondom, az újságosbódék és a telefonfülke eltűnését még csak-csak értem, de hogy buszmegállók miért vállnak feleslegessé? Talán emlékeznek még néhányan a Vegyiművek előtti nagy megállóépületre, vagy van, akinek olykor feltűnik a Besenyszög felé vezető úton lévő, egykor MEZŐGÉP felirattal díszített építmény. Persze minden hely és helyzet más, de talán nem mindent kellene elbontani, amire éppen nincs szükség.

Legalábbis ez jutott eszembe a Köveskál közepén lévő, valamikor a vírus harmadik hulláma alatt parádésan felújított buszmegállóról. Magával az építménnyel már korábban is szemeztem, mert terméskő oszlopai, hatalmas üvegfelületei és a tetőzet különleges íve a 20. század magyar építészetének egyik vállalható iskolájába sorolja. Sajnos leginkább csak a Dunántúlon találni hasonló kő-vas-üveg megoldásokat, felénk inkább a fém- vagy műanyaglapokból összeállított bódék dívtak. Ha gyerekkorom Balatonjának a középületeit röviden kellene meghatároznom, akkor valószínűleg a köveskáli buszmegállóhoz hasonlót írnék le.

Magát az épületet tulajdonképpen eredeti formájában őrizték meg. Ezt nemcsak a terméskő oszlopok és a tető vonala mutatja, de a belül lévő műkő járólap is, ami nemcsak retro, de maga a szocializmus: konyhák, ebédlők, iskolai folyosók emlékeit ébreszti. Az épületet kifogástalanul rendbe tették, majd viszonylag egyszerűen berendezték. Az épülethez passzoló ülőgarnitúrával, egy jól megrakott könyvespolccal és egy zongorával. Ahogy elnéztem, a könyvespolc "ingyenes könyvtárként" funkcionál, a zongora pedig mindenkit szolgál, ugyanis nem valami roncs, viszonylag szépen szól. Hány videó kering a repülőtereken, nyugat-európai vasútállomásokon zseniálisan zongorázó utasokról. Várom az első köveskáli filmet is.

A Balaton-felvidék egyik legdrágább telekárú településéről van szó. Tehát a jelenleg általános hozzáállás alapján csoda, hogy nem bontották le, és építettek valami nyaralót a helyére. De, ha már ez nem történt meg, akkor az sem kisebb kunszt, hogy nem lett benne valami exkluzív üzlet vagy kifőzde, amire pedig a környéken lenne kereslet. Úgy tűnik, valami őszinte lokálpatriotizmus működik Köveskálon. Ezt a buszmegállót ugyanis nemcsak a közösség számára mentették meg és alakították át, de tisztán is tartják. Sőt! A zongora tetején a virág is friss volt.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Van-e szerelmesebb képeslap?
"Szívemre hallgatok: egy nevet súg nekem... És a név visszhangja: szeretem, szeretem!!" Lehet-e üzenettel ennél szebbé tenni egy képeslapot? Ami 117 évvel a postára adása után önmagában is gyönyörű. Milyen jó lenne tudni, vajon Volf Gizella úrhölgy miként reagált anno Gödöllőn erre a Szolnokról kapott, egyáltalán nem diszkrét üzenetre!

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A Közgé névadójának emléke
Szolnok második legrégebben működő középiskolája 1955 óta viseli a reformkor akadémikus mérnökének a nevét. Szobra hatvan vagy hatvanegy éve áll a lassan hetvenéves épület előtt. Alkotója idén hunyt el. Majdnem egyidős volt az iskolával.

A Szoborpark további képei