[vendegoldal]

Szigeti jutott eszembe

2017. november 08.

Szerintem azért is turistáskodik az ember, hogy tapasztaljon. A csehországi Český Krumlov egy varázslatos kisváros. Ahol Josef Seidel napfényműtermes házában nekem állandóan a szolnoki Szigeti Henrik jutott eszembe. Meg egy olyan fotómúzeum, ahol a város képes múltja jelenne meg.

Történelmi tanulmányaimból leszűrt egyik kedvenc tapasztalatom, hogy a felemelkedést, a fejlődést akaró vagy előrelátóan tervező népek és országok azért küldték világgá fiaikat és polgáraikat, hogy tapasztaljanak, és ami átvehetőt, hasznosíthatót látnak, azt vigyék haza. Széchenyi nem véletlenül utazgatott a XIX. század elején, és a japán nyitás is egyfajta kirajzáson alapult. Persze nem szeretném magam ilyen elődökhöz hasonlítani, de nem tudok úgy világot járni - ami akár egy szomszéd megyeszékhely is lehet, de erről majd máskor -, hogy ne jusson sok mindenről eszembe: jó lenne Magyarországon vagy Szolnokon is valami hasonló.

A Csehország déli részén, az osztrák határhoz közel fekvő, a Moldva "S" kanyarulatába épült Český Krumlov egy varázslatos kisváros. Nem véletlenül a világörökség része negyedszázada, miként azon sincs mit csodálkozni, hogy nyáron mozdulni alig lehet a turistáktól, és ősszel is rengeteg, főleg távol-keleti kiránduló van a városban. A szikla tetejére épült Schwarzenberg-vár, az alatta lévő óváros, a zúgókkal tarkított folyó, a házak közé bújtatott templomok, a szűk utcák tényleg kihagyhatatlanok. Ha Csehországban Prágán kívül csak egy helyre mennek el - ami kár lenne -, ezt válasszák.

Ha pedig arra járnak, akkor sétáljanak ki az óvárosból, a híd után, a nagy iskolaépület mellett forduljanak balra, majd mielőtt kétfelé ágazna az utca, térjenek be Josef Seidel házába. Nem lehet eltéveszteni az utcai portál, a gyönyörű kert, és a napfényműterem fölötti felirat miatt. Már maga a "villa", az előző századforduló szorgalmasan dolgozó és gyarapodó polgárának miliője is megéri az időt. Miként az is, hogy egy történelmi emlékhelyekkel, múzeumokkal teli városban miként lehet plusz látványosságot létrehozni, és egy nagyjából 200 négyzetméteres, több helyiséges tárlatot egyetlen emberrel működtetni. Az igazi attrakció azonban a Seidel család bő évszázadot átívelő mestersége, a fényképészet és ennek emlékei.

A család alapítója a fotografálás hőskorában indította az ipart. Majd a XX. században leszármazottai is folytatták, és lehetett Monarchia, jöhettek a nácik, államosíthattak a kommunisták, a Seidel família szorgalmasan örökítette meg Český Krumlov és a környék családjait, eseményeit, épületeit. Minden bizonnyal nem szándékosan, ám elvitathatatlanul olyan ablakot nyitottak ezzel a múltra, amibe beleborzong a látogató. Ott parádézik előttünk vagy másfél évszázad. Köszönhetően annak, hogy valamikor a kétezres évek elején néhány megszállottnak eszébe jutott a Seidel örökséget megmenteni, rendezni, ápolni és bemutatni. Azt hiszem, a helyiek örömmel élnek a Český Krumlovba özönlő turistákból, ám a Josef Seidel-háznál fontosabb történelmi emlékhely nem létezik számukra.

És igen, sajgott a szívem. Akik olykor idetévednek a blogSzolnokra, talán sejtik is, hogy miért. Nekünk, szolnokiaknak miért nincs egy ilyen kis múzeumunk? Miért nincs Szolnokon egy Szigeti Henrik-ház?

Pedig milyen szép lenne, ha a város egyik legszebb szecessziós házában, az egykori Kádár-cukrászda épületében nemcsak egy normális, békebeli hangulatú kávéház működne, hanem az emeletén, napfényműteremmel együtt, egy helyi fotómúzeum is. Merthogy Szigeti Henrik, aki Seidelhez hasonlóan közel három évtizeden keresztül fotografálta a várost, ebben a házban is dolgozott. De ez a Szigeti Henrikről elnevezett szolnoki fotómúzeum nemcsak az ő munkásságának és képeinek állítana emléket, hanem minden fotósnak, aki az elmúlt másfél évszázadban szolnokiakat, szolnoki eseményeket és épületeket, azaz a múltunkat örökítette meg. Közben pedig megmutathatnánk, hogy mit is jelentett a fotózás, mielőtt mindenki zsebébe betettek egy masinát. Český Krumlovba láttam, hogy ez nem lehetetlen.

Ha pedig arra gondolok, hogy milyen gyűjtemény várja sorsa jobbra fordulását Kardos Tamás padlásán, milyen képek lappanganak egykori szolnoki fotósok otthonaiban, hány szolnokinál lehetnek mindenki számára értékes és érdekes felvételek, akkor jobb pillanataimban még optimista is vagyok. Mert a mi közös múltunkról, közös emlékezetünkről van szó. Amit óvni, gyűjteni és megmutatni kellene. Csak részben a turisták, sokkal inkább magunk miatt. Csinálunk egy közösségi múzeumot?

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Mellékutcai bank
Kevés olyan képeslap maradt fenn a múlt század elejéről, amelyik nem Szolnok főbb utcáit és tereit mutatná, hanem valamelyik mellékutcába engedne betekintést. A Magyar utcai kép is csak az ott épült bank miatt készülhetett, és fel is veti a kérdést: miért éppen ott áll ez a palota?

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Mégis hogyan?
Hogyan vigyázhat a gyanútlan gyalogos, aki a járdán sétálva, egyszer csak ezt olvassa egy szolnoki falon? Menjen át a túlsó oldalra. Vegye fel a lassan nélkülözhetetlen munkavédelmi sisakot. Sétáljon inkább az úttest közepén, mert az autók között biztonságosabb. Szaladjon, hátha el tud slisszanni két lehulló vakolatdarab között. Bízzon a jó szerencséjében, hogy még nem most, nem oda, nem rá. Ne menjen ki az utcára. Végül is élni veszélyes. És még el sem kezdtek a tetőn dolgozni.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A sétány vasmacskája
A Tiszaparti gimnázium sarkánál immár 12 éve áll egy vasmacska vagy, ha úgy jobban hangzik, egy horgony. Előtte kis tábla hirdeti, hogy kinek az adománya. Ennél többet azonban eddig nem találtam a műtárgyról, így csak találgatni tudok a Szigony utcai horgonyról.

A Szoborpark további képei