[vendegoldal]

Szigeti jutott eszembe

2017. november 08.

Szerintem azért is turistáskodik az ember, hogy tapasztaljon. A csehországi Český Krumlov egy varázslatos kisváros. Ahol Josef Seidel napfényműtermes házában nekem állandóan a szolnoki Szigeti Henrik jutott eszembe. Meg egy olyan fotómúzeum, ahol a város képes múltja jelenne meg.

Történelmi tanulmányaimból leszűrt egyik kedvenc tapasztalatom, hogy a felemelkedést, a fejlődést akaró vagy előrelátóan tervező népek és országok azért küldték világgá fiaikat és polgáraikat, hogy tapasztaljanak, és ami átvehetőt, hasznosíthatót látnak, azt vigyék haza. Széchenyi nem véletlenül utazgatott a XIX. század elején, és a japán nyitás is egyfajta kirajzáson alapult. Persze nem szeretném magam ilyen elődökhöz hasonlítani, de nem tudok úgy világot járni - ami akár egy szomszéd megyeszékhely is lehet, de erről majd máskor -, hogy ne jusson sok mindenről eszembe: jó lenne Magyarországon vagy Szolnokon is valami hasonló.

A Csehország déli részén, az osztrák határhoz közel fekvő, a Moldva "S" kanyarulatába épült Český Krumlov egy varázslatos kisváros. Nem véletlenül a világörökség része negyedszázada, miként azon sincs mit csodálkozni, hogy nyáron mozdulni alig lehet a turistáktól, és ősszel is rengeteg, főleg távol-keleti kiránduló van a városban. A szikla tetejére épült Schwarzenberg-vár, az alatta lévő óváros, a zúgókkal tarkított folyó, a házak közé bújtatott templomok, a szűk utcák tényleg kihagyhatatlanok. Ha Csehországban Prágán kívül csak egy helyre mennek el - ami kár lenne -, ezt válasszák.

Ha pedig arra járnak, akkor sétáljanak ki az óvárosból, a híd után, a nagy iskolaépület mellett forduljanak balra, majd mielőtt kétfelé ágazna az utca, térjenek be Josef Seidel házába. Nem lehet eltéveszteni az utcai portál, a gyönyörű kert, és a napfényműterem fölötti felirat miatt. Már maga a "villa", az előző századforduló szorgalmasan dolgozó és gyarapodó polgárának miliője is megéri az időt. Miként az is, hogy egy történelmi emlékhelyekkel, múzeumokkal teli városban miként lehet plusz látványosságot létrehozni, és egy nagyjából 200 négyzetméteres, több helyiséges tárlatot egyetlen emberrel működtetni. Az igazi attrakció azonban a Seidel család bő évszázadot átívelő mestersége, a fényképészet és ennek emlékei.

A család alapítója a fotografálás hőskorában indította az ipart. Majd a XX. században leszármazottai is folytatták, és lehetett Monarchia, jöhettek a nácik, államosíthattak a kommunisták, a Seidel família szorgalmasan örökítette meg Český Krumlov és a környék családjait, eseményeit, épületeit. Minden bizonnyal nem szándékosan, ám elvitathatatlanul olyan ablakot nyitottak ezzel a múltra, amibe beleborzong a látogató. Ott parádézik előttünk vagy másfél évszázad. Köszönhetően annak, hogy valamikor a kétezres évek elején néhány megszállottnak eszébe jutott a Seidel örökséget megmenteni, rendezni, ápolni és bemutatni. Azt hiszem, a helyiek örömmel élnek a Český Krumlovba özönlő turistákból, ám a Josef Seidel-háznál fontosabb történelmi emlékhely nem létezik számukra.

És igen, sajgott a szívem. Akik olykor idetévednek a blogSzolnokra, talán sejtik is, hogy miért. Nekünk, szolnokiaknak miért nincs egy ilyen kis múzeumunk? Miért nincs Szolnokon egy Szigeti Henrik-ház?

Pedig milyen szép lenne, ha a város egyik legszebb szecessziós házában, az egykori Kádár-cukrászda épületében nemcsak egy normális, békebeli hangulatú kávéház működne, hanem az emeletén, napfényműteremmel együtt, egy helyi fotómúzeum is. Merthogy Szigeti Henrik, aki Seidelhez hasonlóan közel három évtizeden keresztül fotografálta a várost, ebben a házban is dolgozott. De ez a Szigeti Henrikről elnevezett szolnoki fotómúzeum nemcsak az ő munkásságának és képeinek állítana emléket, hanem minden fotósnak, aki az elmúlt másfél évszázadban szolnokiakat, szolnoki eseményeket és épületeket, azaz a múltunkat örökítette meg. Közben pedig megmutathatnánk, hogy mit is jelentett a fotózás, mielőtt mindenki zsebébe betettek egy masinát. Český Krumlovba láttam, hogy ez nem lehetetlen.

Ha pedig arra gondolok, hogy milyen gyűjtemény várja sorsa jobbra fordulását Kardos Tamás padlásán, milyen képek lappanganak egykori szolnoki fotósok otthonaiban, hány szolnokinál lehetnek mindenki számára értékes és érdekes felvételek, akkor jobb pillanataimban még optimista is vagyok. Mert a mi közös múltunkról, közös emlékezetünkről van szó. Amit óvni, gyűjteni és megmutatni kellene. Csak részben a turisták, sokkal inkább magunk miatt. Csinálunk egy közösségi múzeumot?

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Fordított padok
Abból, amit valamikor a hatvanas évek elején megörökített az ismeretlen fotós, ma már csak a múzeum épülete és a mellette álló lakóház található a Kossuth téren. Ami az anzikszhoz felhasznált képeslap készítésekor éppen átépítés közben volt.

Az Album további képei
 
hirdetés A megmozdult világ - 27 szolnoki történet

AKB

Lesütött szemmel
Van, amikor külföldön járva igyekszik titkolni az ember, hogy honnan jött. Mert vannak honfitársaink, akik miatt olykor lesütött szemmel, a fal mellett kell járni. A kép Linz, elképesztően szép ablakairól is híres - tehát turistamágnes - székesegyházának bejáratánál készült. Ami néhány magyarul beszélőt nem a szépsége, hanem egy aljas biznisz miatt vonz. Hát, ha ezt ki is kell írni, akkor ilyen kép is él rólunk Európában. Elnézést!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szomorú lány a Vegyinél
Hamarosan 40 éves lesz a mohásodó fejjel szomorkodó lány a Tiszai Vegyiművek főbejárata közelében lévő, ma már gondozatlan parkban. Az idén elhunyt Simon Ferenc alkotása még akkor született, amikor a beruházók és az nagy cégek költöttek a képzőművészetre.

A Szoborpark további képei