[vendegoldal]

Szalay szemével

2020. február 06.

Kevesebbet tudnánk a múltunkról, ha a 19. század nem ajándékozza meg az emberiséget a fotózással. Teljesen más emlékek élnének bennünk Magyarország elmúlt évtizedeiről is, ha nem lettek volna olyan fotósok, aki egy pillanatba tudtak zárni történeteket. Mint például Szalay Zoltán.

Ha majd egyszer képesek leszünk számba venni a szocializmus pozitívumait, akkor talán előkelő helyre kerülhet a listán a szinte mindenki számára elérhetővé tett kultúra. Aminek nemcsak megörökítői, de elvitathatatlan részesei voltak azok a fotóriporterek, akik az ötvenes évektől kezdtek alkotni az akkori Magyar Távirati Iroda és a különböző képes lapok szerkesztőségeiben. Szerintem nincs ember, akinek a fejében ne élne egy-egy kép Korniss Pétertől - aki megörökítette például a Jászságot -, Keleti Évától - színészek hada állt a kamerája előtt -, Benkő Imrétől - ikrekről szóló sorozata világhírű -, vagy éppen a szolnoki Nagy Zsolttól és Kardos Tamástól, akik évtizedeken át rögzítették a várost. És tudom, hogy mindenki ismer minimum egy, de inkább egy tucat fotót Szalay Zoltán életművéből is, csak éppen nem tudja, hogy az 1970-es árvíz, a Szabó család vagy éppen az Ingázók ikonikus sorozata az ő szemének köszönhetően maradt ránk.

Szerencsések azok az alkotók és művészek, akiknek életműve nem merül a feledés homályába haláluk után. Amihez nemcsak az kell, hogy valóban nagyot és maradandót hozzanak létre, hanem az utókor is. Szeretettel gondoskodó életműőrzők kellenek, akik nemcsak ismerik az illető munkásságát, de rendezni, feldolgozni, és ami a legfontosabb: publikálni is képesek. Mert így maradhatnak szem előtt és az emlékezetünkben a legnagyobb alkotók. És ebből a szempontból óriási szerencséje van a néhány éve elhunyt Szalay Zoltánnak, hiszen felesége - László Ágnes - szakemberként képes őrizni és elénk tárni azt a rengeteg képet, amit a magyar sajtófotó kiállítás megálmodója és elindítója, bő félévszázados pályáján hátrahagyott.

Ennek a megőrző és bemutató munkának köszönhető például az Azok a hatvanas, hetvenes évek című fotóalbum, amiben Szalay Zoltán képeihez Parti Nagy Lajos írt irodalmi szösszeneteket, pontosabban képmelléírásokat. Amit képtelenség otthagyni a könyvesboltban. Még akkor is, ha a képek többsége más albumokban már megjelent. Ezektől a képektől ugyanis nem lehet szabadulni. Mert ezekben tényleg benne van Kádár-kori Magyarország. Az eltitkolhatatlan nyomornegyeddel, a régi Nemzeti Színház elbarbárolásával, a névtelen munkások nyomorúságos sorsával, a színészlegendákkal, a kor politikai pillanataival és fiataljaival.

Nézem Szalay Zoltán képeit, és felfogni nem tudom, a pillanat töredéke alatt miként volt képes nemcsak komponálni, de azonnal történetet mesélni. Számomra egyértelmű, hogy vannak fényképészek, akik bele tudnak nézni a lyukba és megnyomják a gombot, meg vannak fotóművészek, akik látnak és gondolkodnak is, amikor belenéznek a kezükben varázseszközzé váló masinájukba. Ilyen volt Szalay Zoli is.

Irtózatosan szerencsésnek érzem magam, hogy nemcsak ismerhettem, de dolgozhattam is Zolival. Aki nemcsak fotóművész, de egy nagy pedagógus is volt. Így nemcsak képekben, de azt hiszem rengeteg tanítványban is mérhető az öröksége. Máig sajnálom, hogy soha nem mondtam el neki, milyen nagyra tartom. Ma is. Amikor nem tudom megállni, hogy ne vegyem meg a képeiből megjelenő újabb könyveket. És ne bíztassak mindenkit erre, hisz ha szépet, ha igazat akarnak a múltunkból, haza kell vinniük Zoli képeit.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Hölgy a parkban
De melyik parkban? Mivel ezt a nem túl jó minőségű képeslapot 1959-ben adták postára, és sok kétségünk nem lehet afelől, hogy maximum néhány évvel korábban készült, érthetetlen, miért maradt le róla a park akkori neve.

Az Album további képei
 

AKB

Az ott egy lyuk
A Szentháromság térrel szemben, az egykori kőolajos klub előtt, egy elég forgalmas járda mellett. Több hete tető és figyelmeztetés nélkül. Áldozatra várva. A szerencsében bízva. Hogy mire valók a közterület-felügyelők Szolnokon, régóta nem tudom. Hogy miért nincs gazdája az utcáknak, jó ideje nem értem. Hogy mire való egy önkormányzati képviselő, azt biztos félreértem. Miként a gondatlan veszélyeztetést is. Tehát az ott egy veszélyes lyuk. Én szóltam.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Nepomuki Szent János szobra
A szobor és talapzata is elég rossz állapotban van, holott minden bizonnyal Szolnok második legidősebb ilyen alkotásai. Ráadásul szerintem van néhány fontos - ma is büszkén vállalható - oka, amiért nálunk is szobrot állítottak Nepomuki Szent Jánosnak.

A Szoborpark további képei