[vendegoldal]

Radványi premier Szolnokon

2017. október 05.

Magyarországon eddig nem vetített Radványi Géza film is szerepel a kilencedik Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál kísérőprogramjában. Az egy hét múlva a TISZApART moziban kezdődő mozgóképes eseményre közel 200 vendéget, köztük 60 filmezést tanuló diákot is várnak.

A kilencedik Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválra összesen 11 országból 200 nevezés érkezett. Az Aleksandra Jacków (Lengyelország), Tereza Adámková (Csehország) és Dr. Kóspál Ágnes (Magyarország) alkotta zsűri döntése értelmében huszonhat versenyfilmet tekinthet meg a közönség október 12. és 15. között a szolnoki TISZApART moziban. A 8 magyar, 7 német, 2-2 cseh, lengyel, francia, portugál, illetve 1-1 olasz, kanadai és svéd alkotás mellett nyolc filmet az információs vetítéseken mutatnak be. Az eredményhirdetést október 14-én este tartják a Szolnoki Galériában, így az érdeklődők másnap délelőtt a díjazott filmeket is megnézhetik.

Az 2001 óta minden páratlan évben rendezett, a világon is egyedülálló filmes fesztivált ez alkalommal is komoly kísérőprogramok teszik még érdekesebbé. A nyitónapon Szemadám György méltatja a vetítéseknek helyet adó mozi kávézójában Somogyi Márk Mintatermészet című kiállítását, majd Prof. Dr. Kellermayer Miklós sejtkutató "Az igazság Darwin életművében" címmel tart előadást ott, ahol egyébként a versenyfilmeket vetítik. Az október 12-ei megnyitón mutatják be fesztiválhoz kapcsolódóan hirdetett Gravitáció pályázat legjobb szinopszisaiból készült alkotásokat, illetve adják át a IX. Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál szignálfilm-pályázatának elismeréseit.

A versenyfilmek és az információs vetítések mellett kiemelkedő érdeklődésre számíthat Radványi Géza 1962-ben, Ausztriában készített Az óriáskerék című filmjének magyarországi premierje. Radványi Géza 110 éve született, és idén 70 éves a Valahol Európában című klasszikusa, ami arra ösztönözte a kilencedik Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál szervezőit, hogy ebben az évben, a program részeként róla emlékezzenek meg. Mint Demeter István, a filmfesztivál kitalálója és főszervezője, a szolnoki TISZApART mozi vezetője elmondta, a Das Riesenrad címmel, Maria Schell főszereplésével forgatott Radványi-filmet eddig nemcsak nem vetítették idehaza, de a fordítása sem készült el. Hozzátette, hogy az Osztrák Kulturális Fórumnak köszönhetően megkapták a vetítés jogait, így elkészítették a fordítást és a feliratozást, aminek köszönhetően Radványi alkotását két alkalommal is ingyenes vetítésen láthatja majd fesztivál és Szolnok, valamint a budapesti Művész mozi közönsége.

Az egy hét múlva kezdődő Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválra eddig közel kettőszázan jelezték részvételi szándékukat, közöttük több olyan külföldi alkotó, akiknek a filmje bekerült a versenyprogramba. Immár hagyomány, hogy hat olyan magyar felsőoktatási intézmény diákjai is meghívást kapnak a fesztiválra, ahol filmes képzés folyik. Az előzetes visszajelzések alapján Kaposvárról, Szegedről, Egerből, a Színművészetiről, a MOME-ról és a Metropolitan Egyetemről hatvan diák érkezik a szolnoki fesztiválra, köztük sok, Magyarországon tanuló külföldi hallgató.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Szolnok az ötvenes években
Ez a négyképes szolnoki mozaikképeslap rendkívül rossz minőségben került forgalomba az ötvenes évek elején, pedig a jobb alsó sarkában lévő felvétel a mából nézve igazi kuriózum. A házak teteje árulja el, hogy a fotós hol dolgozhatott. Egy hatvan éve beépített telek üres állapotát őrzi a kép.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Eddig ismeretlen emlékmű
Tévedtem. Néhány 1957-es MTI fotó alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a mai Zounuk ispános szökőkút helyén álló, de 1956 októberében ledöntött "szivart" nagyon gyorsan pótolták. Már csak azt kellene kideríteni, hogy 1957-től pontosan meddig volt a helyén az "újabb" szovjet katonai emlékmű.

A Szoborpark további képei