[vendegoldal]

Poznanból Szolnokra

2018. május 08.

Nem fogok történelmi túravezetést előadni a Nagy-lengyelországi vajdaság fővárosáról, arra ott vannak az útikönyvek meg turisztikai honlapok. Viszont elmondok néhány olyan élményt, amelyek arról szólnak, miket lenne jó, akár egy lengyel nagyvárosból is hazahozni, Szolnokra.

Amikor elmondtam, hogy pár napra Poznanba utazok, szinte mindenki visszakérdezett: hogy a németországi Potsdamba megyek, ahol a második világháborút lezáró háromhatalmi találkozót rendezték? Csak néhány hang, egy ország és párszáz kilométer a különbség, ugyanis én a Varsótól észak-nyugatra fekvő, Nagy-lengyelországi vajdaság fővárosába, a Warta folyó partjára utaztam. Ami alapvetően egy nagy ipari és egyetemi város, sok mindenben hasonlít a vidéki Magyarországra, ugyanakkor mutatott olyan apróságokat, amiket szívesen hazahoztam volna.

Például a belvárosi utcasarkokon, az utcanév-táblák alá, olvasható magasságba kihelyezett magyarázó táblákat, amelyek legalább a saját nyelvükön elmesélik, hogy kiről vagy miről kapta az adott közterület a nevét. Néhány magyar városban is van már hasonló. Szerintem sokat segítenek abban, hogy történelmi alakok kereszt- vagy sokadik nevei ne vesszenek el (mi Szapáry keresztneve?). Egyértelmű legyen, hogy az azonos vezetéknevűek közül, kire is emlékeztet az adott közterület (melyik Pólya?). Az esetleg kevésbé közismert vagy csak helyi kötődésű névadókat miért is választották (ki volt Balogh Kálmán?). Netán mire utal egy-egy érdekesebb, máshol talán nem is látható elnevezés (miért Sóház?). A helyi identitáshoz sokat hozzátehetnek ezek a nem túl drága táblák.

Vagy az unalmas tűzfalakra festett képek és szövegek. Poznanban kettőt is sikerült megörökítenem. Az egyik a nemzeti múzeumukkal szembeni parkolóra néző, több emeletes ház falára került. És első ránézésre egy autómárka reklámja, másodikra viszont akár egy régi városkép is lehet. Micsoda ötlet! Most képzeljék el, hogy a Baross úton, a Pelikán parkoló mellett, nem a bank, üres tűzfalát kellene néznünk, hanem mondjuk száz évvel ezelőtti képeslapok alapján a régi Szolnokot! Vagy a Szapáryn, az Tisza-part felé eső utolsó, gyönyörű bérház falán nem a szigetelés és a pőre tégla váltakozna, hanem egy régi kép az egykori Molnár utcáról. És biztos, lehetne még számtalan üres falat találni.

Amelyekre akár verseket is fel lehetne festeni, miként látható Poznan történelmi belvárosának a szélén, egy parkra néző tűzfalon. Oda például az 1996-ban Nobel-díjjal kitüntetet Wislawa Szymorska (1923-2012) egyik verse került, amit gondolom, senki sem bán, hiszen a hölgyet a "költészet Mozartjának" nevezték a díj átadásán, ráadásul versei a lengyel popkultúrába is bekerültek. Nálunk emlékévek sorjáznak, csak éppen nyomuk nem marad. Pedig milyen jól mutatna Szolnokon, a buszpályaudvar melletti hatalmas falon egy Örkény idézet, vagy a színház Szigligeti útra néző rakodó kapuján pár sor a névadótól. Apróságok, amik csak pénzbe kerülnek és látszólag semmi értelmük, de hozzátesznek a lelkünkhöz, miközben különleges emlékeket is nyújtanak.

Miként a meglepő virágágyások is. Poznanban például a történelmi főtér és a szecessziós házakkal szegélyezett új főtér között volt egy hosszú, kanyargós jácint ágyás. Az éledező tavaszi napsütésben olyan illatfelhőbe burkolta a környéket, hogy nem lehetett nem megállni. És bánni, hogy a szagos fényképet még nem találták fel, hisz fotókon visszaadhatatlan pluszt jelentett az illat. Nem vagyok kertész, és még csak hozzáértő sem, de nagyon érdekelne, hogy a poznani kertészet mikor ültette ki azokat a jácintokat, illetve mi lesz a sorsuk az elvirágzás után. Ott is üres virágágyások lesznek majd a város legszebb részein?

Egy nagy szívfájdalmam volt csak Poznanban. Reméltem, hogy sorra jönnek majd szembe a szocialista lengyel autóipar egykori "remekei", de csalódnom kellett. Néhány, már láthatóan a rendszerváltás után gyártott Polonézen kívül egyetlen Warszawa 223 bukkant fel Poznan főterén. Igaz, az tökéletes állapotban, kisuvickolva, esküvői járgányként, lépésben hajtott keresztül az emberek között. Futottam is utána, hogy megörökítsem. Mert számomra ezek a régi csodák is hozzátartoznak egy-egy város múltjához. Ha rajtam múlna, néhány szebb példányt szándékosan állítanék le parkolókban, és a hozzánk vetődő turistákat ezek felkeresésére ösztönözve vezetném végig a városon.

Micsoda ötleteket hoz ki az emberből egy utazás? Ezért jó néha elmenni, nézni, tapasztalni, aztán meg itthon elmesélni. Hátha lesz belőlük valami!

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Nem az és nem akkor
A zseniális Fortepan oldal szerint ez a kép 1971-ben készült, és a Pelikán szálló építkezését mutatja. Szolnokiként ránézve egyértelmű, hogy a két információból egyik sem állja meg a helyét. Viszont a javítás közben más érdekességeket is felfedezhetünk ezen a lassan félévszázados fotón.

Az Album további képei
 
hirdetés BlogSzolnok ANNO - Meg nem valósult álmok

AKB

Hova visz?
Hova visz egy olyan aluljáró, amiben úgy tűnik, évek óta nem járt takarító, ami érezhetően inkább mellékhelyiség mintsem közlekedést segítő építmény, amire tényleg igaz, hogy "sz*-nak, bajnak nincs gazdája"? De ettől még Szolnokon van. Elvileg a Tiszaligetbe visz vagy onnan a belvárosi Tisza-hídra. A miénk. De mégis kié? Nem lehetne, hogy neki is fájjon egy kicsit? Mert hová visz egy ilyen elhanyagolt aluljáró? A jövőbe?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szoborrá lett zöld Bobónk
Szolnok immár azon egyetlen vidéki település Magyarországon, ahol két szoborrá lett mozdony is megtekinthető. Az idei Szolnok napján az 1856-ban alapított járműjavító mai főépülete előtt kapott helyet az M44 062 pályaszámú zöld mozdony. Emléket állítva a hazai ipar sikereinek.

A Szoborpark további képei