[vendegoldal]

Örökség idézés

2020. augusztus 21.

Az 1996-ban indult Örökség Világzenei Fesztivál idén tulajdonképpen elmarad. Csak néhány kisebb koncert és a Tisza moziban látható, az elmúlt negyedszázad legjobb pillanatait bemutató fotókiállítás idézi a programot. A kiállított képekről Pap Béla, a fesztivál szervezője mesélt.

A kölcsönkért nagybőgő

A fesztivál akkor indul igazán fejlődésnek, amikor elkezdtek nemzetközi kapcsolataink lenni. Engem is hívtak külföldi fesztiválokra, én is hívtam máshonnan szervezőket, aminek az lett a következménye, hogy zenekarokat is elkezdtünk ajánlgatni egymásnak. Így került a képbe a szlovén Langa nevű, roma zenét játszó, nagyon jó habitusú együttes.

Nagyjából másfél órával a kezdés előtt lépett oda hozzám az egyik tag, hogy "főnök". Már rosszul kezdődött. Kiderült, hogy ő a nagybőgős, de nem hoztak nagybőgőt, tehát szereznem kellene egyet. Ilyet azóta se hallottam, hogy egy zenekar hangszer nélkül indul fellépni, de mit tehettem. Mindenkit körbetelefonáltunk Szolnokon, akiről azt feltételeztük, hogy kölcsön tud adni egy estére egy nagybőgőt. Ami sikerült, de ezzel még nem volt vége a kalandnak.

A kép azt a pillanatot örökíti meg, amikor az egyébként zseniálisan játszó fiú, egyszer csak felugrott a kölcsön bőgő oldalára, és úgy játszott tovább. A hangszernek semmi baja sem lett, de én azért kellő frászban voltam a koncert végéig.

 

Az óriásbalalajka

Aki látta a Czeremszyna együttest 2010-ben vagy 2015-ben, az biztos, hogy ha másra nem is, de az óriásbalalajkára emlékszik. A zenekar egyébként lengyel, a vezetője, Mirek pedig egy a miénkhez hasonló fesztivál szervezője, innen van az ismeretség. Idén is jöttek volna. Maga a hangszer, ami alapvetően egy basszusbalalajka, egyébként csak Európa nyugati felén kuriózum, hiszen az orosz népzenének fontos kelléke. Persze nem egyszerű szállítani, de érdemes, mert, aki egyszer látja, az tényleg nem felejti el.

 

Egy amerikai Szolnokon

Curtis Eller New York-i zenész, bendzsón játszik, de nem azt a fajta muzsikát, ami legtöbbünknek elsőre beugrik erről a hangszerről. Korábban nem ismertem, viszont az angol menedzserével többször találkoztam, és ő ajánlotta. Megnéztem a videóit, és tudtam, hogy ide illik, úgyhogy 2015-ben meg is hívtam.

Amivel kapcsolatban két dolgot még el kell mondani. Az egyik, hogy egy ilyen fesztivál nem működhetne a nemzetközi kapcsolatok nélkül, hiszen így tudnak velünk a külföldi menedzserek számolni. Curtis fellépése is azért jöhetett össze, mert a menedzsere kereste azokat a lehetőségeket, amelyek az európai turnéjának a logisztikájába passzolnak. Nagyon sokszor előfordul, hogy ha valaki mondjuk Szlovéniából Lengyelországba tart, akkor szívesen megáll nálunk is játszani. Nem a pénz miatt, hanem mert többségük imádja ezt csinálni.

A másik, hogy én is ajánlom a nálunk fellépőket más magyar fesztiváloknak. Curtist például elvittük a budapesti Mesterségek Ünnepére. A mai napig emlegeti, hogy mekkora élmény volt ott játszani.

Bicikli, mint hangszer

Az Örökség Fesztivállal az elejétől arra törekedtünk, hogy ne csak a zene, de lehetőleg minden művészeti ág megjelenjen. A kétezres évek elején a működésünket segítő pályázatok még ösztönözték is az összművészeti jelleget. Ennek is volt köszönhető, hogy talán az elsők között használtuk színházi helyszínként a múzeum udvarát, ahol olyanok léptek fel akkoriban, mint a Pintér Béla Társulat.

Így jött el hozzánk a Hólyag Cirkusz Társulat is 2001-ben, amit Szőke Szabolcs zeneszerző, zenész (Tin Tin Quartet) vezetett, és olyan tagjai voltak, mint például Palya Bea. A Keserű bohócok előadás közben derült ki, hogy a kellékként használt bringa váza úgy van megfúrva, mint egy furulya, amit aztán a közönség nem kis meglepetésére meg is szólaltattak.

 

Ez a világzene

Azért szeretem ezt a tavaly készült képet, mert számomra a legjobban fejezi ki mindazt, amit csinálunk, ami a világzene lényege. A Benin International Musical nevű formáció volt a vendégünk, akik afrikai motívumokkal átszőtt, valódi woodoo népzenét játszanak. A koncertjük másnapján jöttek át a Tiszavirág-hídon, amikor meglátták az augusztus 20-ára próbáló Tisza táncegyüttest. Hát nem kellett sok, hogy egymásra találjanak a benini fiúk és a magyar lányok, amit szerencsére sikerült megörökíteni is.

Inkább a ruha, mint a tánc

A Calcutta Trió vezetője ajánlotta ezt az indiai tánccsoportot a figyelmünkben 2007-ben. Valami multikulturális misszió révén járta a 14-16 fiúból álló pandzsábi formáció a világot. Így utólag bevallhatjuk, hogy az öltözékük messze jobb volt, mint a produkció, mert nem nagyon tudták a fiúk a táncot, sokat nézték egymás lábát. De olykor az ilyesmi is belefér egy fesztiválba.

9 formációban 12 fellépés

Ezen a képen Vajdovich Árpád látható, akiről azt érdemes tudni, hogy a huszonöt éves Örökség Világzenei Fesztivál történetében ő a legtöbbször színpadra lépett zenész. Ha jól számolom, akkor eddig kilenc különböző formációban, tizenegy vagy tizenkét alkalommal volt a vendégünk. És bizony ebben az évben is itt lett volna, ha a vírus nem szab más kereteket a fesztiválnak.

Buli az esőben

Az Örökség Világzenei Fesztiválok történetében eddig háromszor volt eső: 1996-ban, 1998-ban és 2015-ben. A kanadai Lemon Bucket Orchestra az utolsókor lépett fel. Persze ők is csak állampolgárság szerint kanadaiak, mert a vezetőjük például ukrán, a tagok között pedig szerbek is vannak, és bizony jobban őrzik a saját kultúrájukat, mint a szüleik, akik egykor kivándoroltak. Szóval éppen csak elkezdődött a koncertjük, amikor leszakadt az ég. De ők nem hagyták abba, hanem felhívták a fedett színpadra a közönséget is, és mivel csak akusztikus hangszereik voltak, az esőben ott folytatódott a koncert. Fergeteges buli lett a vége.

 

Háttérben a zsinagóga

A fesztivál színpadai az évek során sokat vándoroltak. A nagyszínpad sokáig úgy volt felállítva, hogy a zsinagóga legyen a háttere, és a Tisza felé nézzen. Megvilágítva nagyon hangulatos volt. Egy baj volt ezzel, hogy a Tiszai hajósok tere kiépítése előtt azon a helyen lejtős és egyenetlen volt a talaj, így minden évben külön mutatvány volt oda színpadot építeni. De Fehér István és Dékány Gábor ácsmesterek tíz éven át mindig profi módon megcsinálták. Azaz igazi, ácsolt színpadunk volt a kivilágított zsinagóga előtt.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Hátranézve mit látunk?
A hatvanas évek elején anya és gyermeke kézen fogva sétál. A fiú iskolatáskát cipel, anyja valami szatyrot. Ha nem koradélután készült volna a felvétel, akár azt is mondhatnánk, iskolába mennek. Szolnok ismerői pontosan tudják, hol sétálnak, és mi minden változott arrafelé öt évtized alatt.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Tiszta fej?
"Egy pohár tej, tiszta fej!" Emlékeznek még erre a régi reklámra? Évek teltek el azóta, és feltehetnénk a kérdést, vajon sok pohár tej, mennyire tiszta fej? Már, ha valaki úgy dönt, hogy egy karton iskolatejtől (2dl/doboz) a természet lágy ölén szabadul meg. Hogy került hozzá ennyi iskolatej? És, akkor mit ittak a gyerekek? Ha neki már nem kellett, miért a Zagyva árterében dobta ki? Számtalan kérdés, amiket egy nem tiszta fejű embernek kellene feltenni. Ha tudnánk, ki ő. Jelentkezzen bátra! Biztos, van magyarázat.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A sétány vasmacskája
A Tiszaparti gimnázium sarkánál immár 12 éve áll egy vasmacska vagy, ha úgy jobban hangzik, egy horgony. Előtte kis tábla hirdeti, hogy kinek az adománya. Ennél többet azonban eddig nem találtam a műtárgyról, így csak találgatni tudok a Szigony utcai horgonyról.

A Szoborpark további képei