[vendegoldal]

Laktanyából bulinegyed

2018. február 06.

Mondhatnám, hogy képzeljük el, milyen lehetne a József Attila úti egykori huszár-, majd oroszlaktanya, ha a rendszerváltás környékén alternatív képzőművészek és koncertszervezők veszik birtokba. De nem kell elképzelni, elég Szlovénia fővárosába, a Metalkova nevű negyedbe ellátogatni.

Ha a szlovéneket vagy Szlovéniát kellene sztereotípiák mentén jellemeznem, akkor azt mondanám: majdnem olyanok, mint az osztrákok. Leginkább gyönyörű hegyek, szépen művelt földek, alpesi hatású települések, jólét és nyugalom jut róla, róluk eszembe. Aki kicsit jobban ismeri őket, az azt mondja: az ottaniak precízek, pontosak, szabálykövetőek és ezért nekünk picit unalmasak. De azért sajnálhatjuk, hogy a legtöbben Olaszország vagy Horvátország felé csak átsuhanunk a szlovén autópályákon, és kihagyjuk ennek a nálunk is kisebb országnak a látnivalóit. Amik többségében persze olyanok, mint amilyeneket a nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű, egykori Monarchia tartományokban láthatunk.

A főváros, Ljubljana - legalábbis a tágan vett belvárosa - egy gyalogszerrel is könnyen bejárható, ékszerdobozszerű városka, rengeteg bringással, türelmes autósokkal, jól kiépített buszos tömegközlekedéssel, elképesztően olcsó taxikkal, közepesen izgalmas múzeumokkal, itt-ott a közös múlt emlékeivel. A házak többsége rendezett: ha régi, szépen felújított, ha új, akkor a nem túl érdekes német-osztrák középületstílust követik. Miként látható ez például a szlovén "múzeumi negyedben", ahol a néprajzi és a modern művészetek múzeuma is megtalálható.

Amit szinte egyetlen fal választ el, egy teljesen másik, a sztereotip Ljubljanába nem illő világtól: a Metalkovatól. A szlovén főváros legizgalmasabb, nagyjából háromhektáros bulinegyedétől. Ahol eddig kétszer volt szerencsém megfordulni, de minden alkalmam csak éjszaka, lényegében esőben és sötétben, leginkább csak a hat-nyolc koncerthelyszínt - kisebb-nagyobb klubot - belülről megtapasztalva. De mindkét alkalommal éreztem, hogy ezt a helyet világosban is látnom kell. Az csak az én pechem, hogy amikor végre napközben is eljutottam a ljubljanai pályaudvar közelében lévő Metalkovába, óriási pelyhekben szakadt a hó, így alig tudtam fényképezni.

De azt így is láthattam, hogy a Metalkova sok tekintetben emlékeztet például a szolnoki József Attila úton lévő egykori huszár- majd oroszlaktanyára. És ez nem véletlen, hiszen mindkét hely ugyanabban a Monarchiában épület, maximum évtizednyi különbséggel. Ráadásul a K. und K. hadsereg felszámolása után is katonai célokat szolgáltak, igaz, míg nálunk 1991-ig az oroszok, Ljubljanában a Jugoszláv Néphadsereg volt az utolsó katonai használója az épületeknek. Aztán nálunk megpróbálták a majdnem a belvárosban lévő laktanyát a környékbe integrálni: irodákká, éteremmé, műhelyekké, raktárakká, itt-ott parkká alakítani. Ljubljanában viszont egy zárvány, egy sziget, egy különleges hely lett a Monarchia egykori laktanyájából. Ami úgy tűnik, senkit sem zavar, sőt, az egyik turista látványossággá vált.

Pedig sokat nem költhettek rá, inkább hagyták, hogy fiatal képzőművészek, zenészek és mindenféle alternatív figurák vegyék birtokba, aztán meg az ő kedvük szerint fejlődjön organikusan. A működtetők a kezük nyomát azóta is otthagyják az épületek falain és a kertben. Aminek köszönhetően egy modern hippivilág született, ahol olyan érzése van a látogatónak, mintha egész évben Sziget lenne. És ehhez hozzájárulnak a kisebb-nagyobb, néha egészen rossz elrendezésű koncerthelyszínek, a romkocsmák, a fogdából kialakított hostel, és persze a programok. Talán nem véletlen, hogy a magyar Tudósok zenekarnak is itt található az egyik legkedveltebb külföldi koncerthelyszíne. Az egész egy nagy, színes, szórakoztató kavalkád, ahol a ma már vagyonokat érő képzőművészeti alkotások és installációk éppúgy megférnek, mint a grafittik vagy finom társadalmi üzenetek. Még szakadó hóesésben is egy szabadtéri kiállítás az egész, ahol órákat lehetne eltölteni csak egy-egy falrészlet előtt is.

Nem mondom, hogy szeretnék ott élni, egyetlen éjszaka is aludni, vagy bármeddig benne dolgozni, ám szórakozni, néha beugrani és idegeneknek mutogatni, azt igen. Vessenek meg érte, de ezerszer jobban tetszik, mint a volt szovjet és magyar laktanyák immár három évtizede tartó hazai pusztulása, vagy a leginkább eredménytelen városba integrálása. Mert a Metalkova nem egy szürke pacni lett Ljubljana térképén, hanem egy színes, világhírű színfolt.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Szolnoki csendőrlaktanya?
A fényes fotópapír, illetve a nagyítás és a sokszorosítás minősége is egyedivé teszi ezt az 1932-ben postára adott szolnoki képeslapot. Aminek csak egyik különlegessége, hogy német nyelven küldték egy soproni címre. A jobb szélén látható ház, a Tisza szálló fekete tornya és a folyón átevező hajós több figyelmet érdemel.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Szolnoki guanó
Még néhány év és megnyitható az első szolnoki guanó bánya, így a város már nemcsak a műtrágya, de a magas foszfor- és nitrogéntartalmú, állati eredetű talajjavítóról is híres lehet. Addig már csak azt kell megoldani, hogy a Szapáry és a Kreutzer köz - egykori Sütő köz - sarkán megnyíló bánya ne fertőzze meg és pusztítsa ki a város lakosságát. Ám ettől nem igazán kell tartani, mert mind a helyi közterületesek, mind a közegészségügyi szervek hasonló módon tesznek madárürülék felhalmozódására a megyeszékhely közepén, mint maguk a szárnyasok. Büszkén jelenthetjük: Szolnokon ma még "sz@rnak, bajnak nincs gazdája", zavartalanul épülhetnek a guanó-hegyek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

49 éves Diáklány
Sokáig azt hittem, hogy Ápolónő vagy Nővérke a címe ennek a szobornak. Minden bizonnyal azért, mert felállításakor és még utána évtizedekig egy olyan iskola előtt állt, amelyik leginkább az egészségügyi képzéséről volt ismert és híres. Lehet, hogy a következő nemzedék valamilyen egyházi névvel illeti majd?

A Szoborpark további képei