[vendegoldal]

Laktanyából bulinegyed

2018. február 06.

Mondhatnám, hogy képzeljük el, milyen lehetne a József Attila úti egykori huszár-, majd oroszlaktanya, ha a rendszerváltás környékén alternatív képzőművészek és koncertszervezők veszik birtokba. De nem kell elképzelni, elég Szlovénia fővárosába, a Metalkova nevű negyedbe ellátogatni.

Ha a szlovéneket vagy Szlovéniát kellene sztereotípiák mentén jellemeznem, akkor azt mondanám: majdnem olyanok, mint az osztrákok. Leginkább gyönyörű hegyek, szépen művelt földek, alpesi hatású települések, jólét és nyugalom jut róla, róluk eszembe. Aki kicsit jobban ismeri őket, az azt mondja: az ottaniak precízek, pontosak, szabálykövetőek és ezért nekünk picit unalmasak. De azért sajnálhatjuk, hogy a legtöbben Olaszország vagy Horvátország felé csak átsuhanunk a szlovén autópályákon, és kihagyjuk ennek a nálunk is kisebb országnak a látnivalóit. Amik többségében persze olyanok, mint amilyeneket a nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű, egykori Monarchia tartományokban láthatunk.

A főváros, Ljubljana - legalábbis a tágan vett belvárosa - egy gyalogszerrel is könnyen bejárható, ékszerdobozszerű városka, rengeteg bringással, türelmes autósokkal, jól kiépített buszos tömegközlekedéssel, elképesztően olcsó taxikkal, közepesen izgalmas múzeumokkal, itt-ott a közös múlt emlékeivel. A házak többsége rendezett: ha régi, szépen felújított, ha új, akkor a nem túl érdekes német-osztrák középületstílust követik. Miként látható ez például a szlovén "múzeumi negyedben", ahol a néprajzi és a modern művészetek múzeuma is megtalálható.

Amit szinte egyetlen fal választ el, egy teljesen másik, a sztereotip Ljubljanába nem illő világtól: a Metalkovatól. A szlovén főváros legizgalmasabb, nagyjából háromhektáros bulinegyedétől. Ahol eddig kétszer volt szerencsém megfordulni, de minden alkalmam csak éjszaka, lényegében esőben és sötétben, leginkább csak a hat-nyolc koncerthelyszínt - kisebb-nagyobb klubot - belülről megtapasztalva. De mindkét alkalommal éreztem, hogy ezt a helyet világosban is látnom kell. Az csak az én pechem, hogy amikor végre napközben is eljutottam a ljubljanai pályaudvar közelében lévő Metalkovába, óriási pelyhekben szakadt a hó, így alig tudtam fényképezni.

De azt így is láthattam, hogy a Metalkova sok tekintetben emlékeztet például a szolnoki József Attila úton lévő egykori huszár- majd oroszlaktanyára. És ez nem véletlen, hiszen mindkét hely ugyanabban a Monarchiában épület, maximum évtizednyi különbséggel. Ráadásul a K. und K. hadsereg felszámolása után is katonai célokat szolgáltak, igaz, míg nálunk 1991-ig az oroszok, Ljubljanában a Jugoszláv Néphadsereg volt az utolsó katonai használója az épületeknek. Aztán nálunk megpróbálták a majdnem a belvárosban lévő laktanyát a környékbe integrálni: irodákká, éteremmé, műhelyekké, raktárakká, itt-ott parkká alakítani. Ljubljanában viszont egy zárvány, egy sziget, egy különleges hely lett a Monarchia egykori laktanyájából. Ami úgy tűnik, senkit sem zavar, sőt, az egyik turista látványossággá vált.

Pedig sokat nem költhettek rá, inkább hagyták, hogy fiatal képzőművészek, zenészek és mindenféle alternatív figurák vegyék birtokba, aztán meg az ő kedvük szerint fejlődjön organikusan. A működtetők a kezük nyomát azóta is otthagyják az épületek falain és a kertben. Aminek köszönhetően egy modern hippivilág született, ahol olyan érzése van a látogatónak, mintha egész évben Sziget lenne. És ehhez hozzájárulnak a kisebb-nagyobb, néha egészen rossz elrendezésű koncerthelyszínek, a romkocsmák, a fogdából kialakított hostel, és persze a programok. Talán nem véletlen, hogy a magyar Tudósok zenekarnak is itt található az egyik legkedveltebb külföldi koncerthelyszíne. Az egész egy nagy, színes, szórakoztató kavalkád, ahol a ma már vagyonokat érő képzőművészeti alkotások és installációk éppúgy megférnek, mint a grafittik vagy finom társadalmi üzenetek. Még szakadó hóesésben is egy szabadtéri kiállítás az egész, ahol órákat lehetne eltölteni csak egy-egy falrészlet előtt is.

Nem mondom, hogy szeretnék ott élni, egyetlen éjszaka is aludni, vagy bármeddig benne dolgozni, ám szórakozni, néha beugrani és idegeneknek mutogatni, azt igen. Vessenek meg érte, de ezerszer jobban tetszik, mint a volt szovjet és magyar laktanyák immár három évtizede tartó hazai pusztulása, vagy a leginkább eredménytelen városba integrálása. Mert a Metalkova nem egy szürke pacni lett Ljubljana térképén, hanem egy színes, világhírű színfolt.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Hermész a Korzóra kacsint
Faragó Sándor papíráruháza valamikor a múlt század húszas éveiben jelentette meg ezt a hibás feliratú szolnoki képeslapot. Ami a mából nézve azért különösen értékes, mert az egykori Gorove, ma Kossuth utca déli oldala a fotózás évtizedének végéig volt csak ilyen.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Ismételheti magát a történelem
Ezelőtt 74 évvel Szolnok már javában "készülődhetett" XX. századi történelmének legapokaliptikusabb időszakára, két birodalom hatalmas hadseregeinek összecsapására. Mindkét oldalon és a köztük rekedt városban is rengetegen elpusztultak, amire a Hősök terén álló Golgota című kompozíció emlékeztet. Már azt, akinek sikerül erről valamit elsajátítania. Akinek nem, az festékszórót ragad, és rajta hagyja a szellemi ürülékét az emlékművön. Ezúton szeretnék gratulálni a primitív lénynek, remek szüleinek, eredményes munkát végző pedagógusainak. Ezért ismételheti magát a történelem!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Azért az ember az úr
Nehéz eldönteni, hogy Szolnokot, lassan ezer éves történelme során a háborúk, a tűzvészek vagy az árvizek pusztították, illetve veszélyeztették-e többször. Azt azonban akár tényként is kezelhetjük, hogy az utóbbi kétszáz év nagy árvizeinek többségéből az ember került ki győztesen. Engem erre emlékeztet a Történelmi vízmérce.

A Szoborpark további képei