[vendegoldal]

Kobakok koppanása

2024. december 12.

A kobakom folyamatosan a tárna ácsolt oszlopain koppant, mert minden, a föld alatt töltött perccel nehezebben tudtam felfogni, hogy önszántából miért lett valaki bányász. Több mint negyven éve először, legutóbb három évtizede és most újra a salgótarjáni Bányamúzeumban jártam.

A bánya iránti szeretetet egyetlen kiválóan megírt tabló vagy hiper-szuper digitális eszköz se fogja tudni soha úgy visszaadni, ahogy egy néhai bányász, egy valamikori bányamentő. Lehet, hogy múzeumpedagógiailag nem mindig volt helyes vagy szabályszerű, amit a salgótarjáni Bányamúzeum hiteles tárlatvezetője csinált, amíg a föld alatt voltunk, de hogy hasonló élményt csak volt kollégái tudnának nyújtani, abban egészen biztos vagyok. Miként abban is, hogyha egyszer kihal az a generáció, akik még maguk is dolgoztak frontfejtésen, akik átélték a mélyben robbantást, a bányamúzeumok is sokkal szegényebbek és unalmasabbak lesznek. Éppen ezért, ha még nem jártak a nógrádi megyeszékhely egykori bányaaknájából kialakított, földalatti kiállítóhelyen, ne sokat teketóriázzanak. Nem kell ahhoz kisgyerek sem, hogy beálljanak egy csoportba, leszálljanak a mélybe, és picit belekóstoljanak a világ egyik legnehezebb, és szerintem a legbátrabb embereket kívánó munkájába.

Salgótarján közepén, a garzon toronyházaknál lévő lámpás kereszteződésben - ha Szolnok felől érkeznek - forduljanak balra, Ipolytarnóc felé, majd talán száz méter után ismét, hogy egy kisebb utcán eljussanak az ország egyik legkülönlegesebb múzeumához. De úgy is mondhatom, hogy Salgótarján közepén, a piac közelében könnyen megtalálják az elég jól kitáblázott Bányamúzeumot. Jegyet azonban nem az akna lejáratánál, hanem az utca túloldalán, a bányagépekkel telerakott udvaron álló, nemrégiben felújított fogasdóépületben lehet venni, bár ha éppen indul egy csoport a föld alá, utólag is megtehetik. Nincs kétségem ugyanis afelől, hogy aki ide eljön, az leginkább a föld alá szeretne leszállni. Ugyanakkor semmi esetre se hagyják ki a kassza épületében lévő remek kiállítást. Mert a régi fotók, a kolóniák élete, a munkásosztály élcsapatának kicsit kozmetikázott hétköznapjait bemutató tárlaton bele kell ütközni abba is, hogy az 1956-os salgótarjáni sortűznél a puskák két oldalán akár korábban a mélyben együtt dolgozó bányászok is lehettek.

A sok-sok egykori nógrádi mélyművelésű bánya közül a Salgótarján alá benyúló József lejtős aknát mentették meg az utókornak, ahová természetesen csak kísérővel és kobakkal a fejen lehet lemenni. A kobak, azaz a sisak már átlagos magasságúak számára is "életmentő", hiszen a bányajáratok kialakításánál nem a kényelem volt az elsődleges szempont, így sok helye igencsak alacsonyan vannak a gerendák. És nincs az az avatott műbányász, aki miközben a kicsit vizes, saras talajt is nézi - túracipő ajánlott -, figyel a lendületes "tárnavezetőre", ne fejeljen le folyamatosan régi fagerendákat. Mondhatjuk azt is, hogy egy ilyen, nagyjából háromnegyed órás túra elképzelhetetlen a kobakok folyamatos koppanása nélkül.

De megéri. Egyrészt mert ilyen helyre ma már nem nagyon lehet lejutni Magyarországon, hiszen lassan három évtizede megszűnt nálunk a mélyművelésű szénbányászat, és a legtöbb régi tárlót nemcsak bezárták, de el is árasztották vízzel. Másrészt a salgótarjáni kiállítóhelyet legalább fél évszázada nyitották, őrzik és bővítik, így tulajdonképpen a szénbányászat 20. századi emlékeit őrzi. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak csákány, lapát és bányaló látható a mélyben, hanem olyan gépek is, amelyek a hatvanas-hetvenes években jelentek meg, és elég nagy zajt tudnak csapni a szűk járatokban. Ahol borzongással vegyes tisztelettel tudtam gondolni azokra, akiknek egy-egy ilyen akna nem kiállítás, hanem az élet, a mindennapok volt. Elképesztő körülmények között - iszonyatos melegben, vízben, porban -. olykor hihetetlen testhelyzetben - például oldalt fekve -, minden gyúróstermet megszégyenítő fizikai erőfeszítéssel dolgoztak azon, hogy a többségnek fény és meleg legyen az életében. Ráadásul sokan közülük nemcsak önként, de családi mintát követve lett bányász. Ha máshol nem, hát legalább az ilyen helyeken fejet hajthatunk a még élő bányászok előtt.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Száz éve a nagytemplom előtt
Szolnok legrégebbi tere nagyjából száz évvel ezelőtt, amikor még neve sem volt, és a Kálvária is a templom főbejáratának vonalában állt. Sőt, ez utóbbit lámpa világította meg, igaz, tövében talán koldus kuporgott. Faragó Sándor képeslapján még egy szekér is fordul a rendház ajtajánál.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - Így lett Szolnok 900 éves - 2025. április 28. (hétfő) 18:00

AKB

Veszteségek halmozása
Az egy dolog, hogy 19. század végén épült Szapáry utcai ház évtizedekig pusztulhatott Szolnok közepén. Legalább ennyire vérlázító, hogy immár harmadik hónapja követhető az épület lassú, de biztos összedőlése. Amikor a felelősöket majd megkérdezik (?), hogy mindez miként fordulhatott elő, akkor ugye a kiesett parkolási és területfoglalási díjakat, a kerítés költségeit is kiszámlázzák majd feléjük? Vagy ez a közös veszteségünk, mert hagytuk, hogy mindez a szemünk láttára történhessen.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A legszolnokibb költő emlékezete
A Szabadság tér 2. szám alatti ház falán egy olyan nagyszerű szolnokira emlékeztet a lassan tízéves tábla, aki nemcsak költőként, közéleti személyiségként, de a legnehezebb időkben emberként is példát mutatott. És a kommunizmus egyfajta áldozataként fejezte be életét.

A Szoborpark további képei