[vendegoldal]

Kisutazás Szarvason

2014. április 23.

Kocsival Szolnokról csak háromnegyed óra, de kis túlzással azt is mondhatom, hogy ott egyetlen óra alatt beutazhatjuk az országot. Merthogy a Duna, a Tisza és a Balaton is megtalálható a szarvasi arborétum melletti Mini Magyarországon. ahol a Szigligeti Színház mása is áll.

Természetesen a szarvasi makettváros ma még nem mérhető a klagenfurti Minimondus-hoz, de néhány év múlva akár versenyre is kelhet vele. Legalábbis a magyar látogatók körében. Akik itt nem távoli országok, a többség számára soha fel nem kereshető épületeivel találkozhatnak, hanem olyan makettekkel, amelyeket akár többször is láthattak már nagyban és élőben. És amelyekre így lekicsinyítve mégis rá lehet csodálkozni. Mert mondjuk nem mindenki számára egyértelmű, hogy például a Magyar Állami Operaház hosszában jóval nagyobb, mint széltében. Avagy, hogy az ország legnagyobb vidéki teátruma a kaposvári Csiky Gergely Színház, aminek el sem tudom képzelni, mi van a hátsó traktusában.

A Mini Magyarország ötletgazdái jó érzékkel találtak helyet az elvileg bárhová felépíthető turista látványosságuknak. A szarvasi arborétum ugyanis már magában is egy közismert utazási célpont, ami azonban eddigieknél is jóval több látogatót vonzhat - mint például engem is -, ha ezzel az új, tavaly óta épülő makettparkkal kapcsolják össze. Ugyanakkor a maketteknek is jót tesz, hogy a közvetlen közelükben van még valami látnivaló, hiszen a Mini Magyarország még gyerekekkel is maximum másfél órás program. Jelenleg.

A kitalálók arról sem feledkeztek meg, hogy a látogatók többsége - legalábbis az első években - a környékről fog érkezni. Éppen ezért a megépített makettek jelentős része inkább a Dunától Keletre lévő épületeket mintázza. Így, hogy csak szűkebb pátriánkat említsük, nem csupán a Szolnoki Szigligeti Színházzal találkozhatunk a parkban, de a mezőtúri és a tószegi vasútállomásokkal is. Ahogy az egri vár, a szegedi dóm, a kecskeméti Cifra-palota vagy éppen a debreceni Nagytemplom is sokak számára lehet ismerős személyes élmények alapján.

Mindezekkel együtt szerintem jelenleg a legnagyobb attrakció mégis a fővárosi makettegyüttes. Az Opera, a Hősök tere, a Parlament, a Széchenyi-fürdő illetve a Lánchíd és a Megyeri-híd így egymás közelében egészen különleges élményt nyújt. Még akkor is, ha azért ezek a makettek nem egy aprólékosan, minden részletében kidolgozott másolatok. Ám jól adják vissza az épületek arányait.

A gyerekeket persze sokkal jobban lekötik a makettek között szaladgáló vonatok. Igaz, a legendás Nohabot vagy az Árpád sínbuszt követve úgyis bejárják az ország kicsinyített mását. És megtalálják azokat a gombokat is, amelyeket nyomkodva beindul a szélmalom, dal szűrődik ki az Operából, avagy megjelenik Dobó fekete koporsója az egri vár ormán.

Persze vannak hiányosságok, de ne legyünk telhetetlenek. Ha jól tudom, milliós tétel egy-egy makett elkészítése, azaz idő kell a rendelkezésre álló park teljes beépítésére. És ahogy ez szép lassan megtörténik, gondolom, lesz majd itt büfé, étterem, ajándékbolt, vidámpark, rendes parkoló és még ki tudja, mi minden. Mert, ahogy híre megy a Mini Magyarországnak, látogatóból se lesz hiány.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Hétköznapi hatvanas évek
Ez a hétköznapi, szolnoki felvétel egészen biztos, hogy 1963 után és 1973 előtt készült a Kossuth téren. A fiatalabbak kedvéért tegyük egyértelművé, hogy Szolnok főterének és az abba belefutó Kossuth utca déli házsora látható a felvételen. Úgy, ahogy öt-hat évtizeddel később már nincs meg.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A világ egyetlen Baumhorn-szobra
A világ egyetlen Baumhorn Lipótot ábrázoló szobra Szolnokon áll, holott a magyar zsinagógaépítészet legkiemelkedőbb alakjaként tartják számon, templomai pedig szerte az egykori Monarchia területén megtalálhatóak. Simon Ferencnek köszönhetően 2005 óta figyeli szolnoki alkotását.

A Szoborpark további képei