[vendegoldal]

Hiányzó világnap

2020. március 27.

Számomra még soha sem volt ilyen szomorú a színházi világnap. Leeresztett függönyök előtt ünnepelhetünk. Nekem nagyon hiányzik a színház. Éppen ezért megidézem utolsó színházi élményem, azért is, mert eddigi életem legjobb előadása volt. Talán Magyarországon is látható lesz.

Nem kevés könyörgésembe és magyarázkodásomba, aztán meg 25 lejembe került, hogy még március 7-én bejuthassak a - két nemzet művészeinek otthont adó - Marosvásárhelyi Nemzeti Színházba, a Tompa Miklós Társulat előadására. Tavaly az ugyanitt működő román társulattal láttam A Mester és Margarita feldolgozását, ami miatt úgy voltam vele, abba az épületbe bármire beülök, csak engedjenek be. A pénztártól már eleve boldogan távozva nem sejthettem, hogy felülmúlják majd a tavalyi élményemet. Sőt lassan egy hónappal később is ki merem jelenteni: életem eddigi legjobb színházi produkciója volt Ibsen A nép ellensége című darabja a marosvásárhelyiek interpretálásában.

Életemben másodjára lehettem színházi előadásban a világot jelentő deszkákon. Mert miként a tavalyi Bulgakov drámát, Ibsen művét is úgy mutatták be, hogy a közönség egy része a színpadon foglalhatott helyet. Ebben az esetben talán azért, hogy az előadás ne előttünk játszódjon, hanem fizikailag is közöttünk. Mert bár Ibsen - eredeti címén - A hazaáruló című művét 1883-ban mutatták be, Keresztes Attila rendezésében a marosvásárhelyiek olyan mai, kortárs darabot csináltak belőle, aminél a közönség bevonása evidencia kellett legyen. A részvételünk nemcsak azt jelentette, hogy ülünk a színpadon, közülünk állnak fel szereplők, vagy az üres székeket olykor elfoglalják, hanem sokszor be is vontak bennünket az eseményekbe. Például azzal, hogy a drámához kapcsolódó támogató ívet küldtek körbe, vagy szavaznunk kellett, sőt, volt egy húsz perces rész, amikor lényegében leállt a darab, hogy az egyik szereplő - a nyomda tulajdonos Aslaksen - provokálva beszélgessen a nézőkkel.

Most is kiráz a hideg. Az Aslaksent alakító Henn János ugyanis olyan nemcsak színházművészeti, de pszichológusi és politikusi bravúrról is tanúbizonyságot tett abban a "jelenetben", ami alapján nemhogy a magyar színházi évad legjobb férfi mellékszereplőjének járó valamennyi díjat, de a Jászait is azonnal meg kellene kapnia. Nem lehet megfeledkezni arról, hogy a színház Romániában van, egy nemzetiségi feszültségeket 30 éve lebontani próbáló városban, ahol a mi és az ők folyamatosan tetten érhetők, bár pont a kultúrával igyekeznek elmosni ezeket az idióta határokat. Ráadásul az Ibsen által még nem is sejtett demokrácia a XXI. században olyan válságokat él át, amelyekre csak a farkasvakságban szenvedő színházak nem reagálnak. A nép ellenségében pedig van ez az improvizációs rész, amikor előbb a szereplők között robban ki vita a demokrácia értelmezéséről, amit Aslaksen kivisz a város lakói, azaz nézők közé, és arról kezdett velünk beszélgetni: szerintünk demokrácia van-e. És a vásárhelyi közönség nem kukán ült, hanem sorjáztak az olyan megszólalások, amelyek némelyikéről azt hittem, beépített szereplő mondja, ám a végén rákérdeztem, és kiderült, nem. Az emberek őszintén beszéltek a demokrácia deficit érzéseikről, miközben Henn János az eredeti karakterben is benne maradva parádésan kanyarította úgy a diskurzust, hogy bár a felvetett dolog talán megkérdőjelezi a demokráciát, azért mégis demokráciában élünk. Bátor, bravúros, katartikus élményt jelentett.

Egyértelműen ez volt a csúcs, de nem minden. Az előadás nem úgy kezdődött, hogy függöny fel, hanem mire kinyílt a nézőtér ajtaja a Stockmann család négy tagja már kedélyesen ott vacsorázik, és amikor a kisváros lakóivá átlényegülő nézők mind a helyükre ülnek, alaplendülettel indulhat a történet. Majdnem másfél évszázados drámáról van szó, ami nem attól modern, hogy mobiltelefon, internet, laptopok, lehallgatás van benne, hanem hogy ezek érthető, hétköznapi részeivé válnak a történetmesélésnek. És folytatnom kell, mert a szünetben sem engedhettük el a történetet, a nézőtéri büfében ugyanis a maga módján érthető módon viselkedő polgármester környezetvédelmi kampánya fut. Az előadás végén pedig, amikor mindenkinek szavazni kell, hogy a fertőzés veszély miatt pattogó orvos a nép ellensége vagy sem, és a kék és fehér oldalú szavazólapok miatt egyértelműen látszik a közösség/közönség véleménye, egy apró trükkel hazudtolnak meg bennünket.

Legszívesebben az előadás minden pillanatát elmesélném, bár képtelenség lenne visszaadni, hogy a rengeteg ötletben miként lubickolnak a színészek. Nagyon sajnálok mindenkit, akinek nem adatik meg ez a színházi élmény. És csak remélni tudom, hogy az idei Pécsi Országos Színház Találkozó (POSZT) programjába bekerült előadás valóban átjön Magyarországra, és talán nemcsak Pécsett lesz majd látható. Mert kíváncsi lennék, működne-e mondjuk Szolnokon, és mit mondanának a másfajta színházhoz szokott nézők erre ez egészen másfajta színjátszásra. Rám úgy hatott, mint amikor egy nehéz levegőjű szobában végre kinyithatom az ablakot.

Idézzék fel Önök is a legjobb színházi élményüket! És gondoljanak ma kicsit többször a nézők nélkül maradt színházi emberekre. Bízzunk benne, hogy hamarosan, újra találkozhatunk velük és egymással is valamelyik nézőtéren. Mert a színház sokféle, de örök.

http://www.nemzetiszinhaz.ro/eloadasok/uj-bemutatok/spect/a-nep-ellensege/numar-spectacol/2055.html

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Dilettáns képeslap
E képeslap megjelentetéséhez minimum két dilettáns ember kellett a hetvenes évek második felében. A fotós, aki jónak gondolta azt a felvételt, aminek leghangsúlyosabb eleme egy pucér fenék, illetve minden egészalakos figura a nézőnek háttal van. Továbbá a szerkesztő, aki a képet elfogadta, és a hátuljára még a ?Felszabadulási emlékmű? feliratot is kitette.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

A közelmúlt emléke
A közelmúlt politikai és ezzel összefüggő médiaváltozásainak állít - az eredeti szándék ellenére - emléket a Baross és a Boldog Sándor István út kereszteződésében elfelejtett speciális hirdetőoszlop. Hol van már az a Hír TV és azok a műsorvezetők, akiket ez a legalább hét éve készült, azóta meg árván maradt plakát hirdetett? És hol van már e hirdetőoszlop sokak által félt tulajdonosa? Tekinthetjük szemétnek a kint felejtett plakátot, de történelmi emlékhelynek is, ami arra figyelmeztet, hogy öröknek hitt dolgok sem állandóak, és a fordulásokat követhetik visszafordulások.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Czibulás-kút
A Szolnokon élőknek ma még egyértelmű, hogy kiről kapta a nevét a színház hátsó falán lévő kút. Nem vagyok azonban biztos abban, hogy a városba tévedő turisták, vagy azok, akik már nem láthatták őt színpadon, tudják, ki volt Czibulás Péter.

A Szoborpark további képei