[vendegoldal]

Fent lent

2022. február 15.

Tatabányáról nekem eddig soha sem a turizmus jutott eszembe. Inkább a szénbányák, de az ilyentájt nem sok élményt tartogat. A város fölé magasodó Turul-szobrot szintén csak távolról, az autópályáról nézegettem mostanáig. A Szelim-barlang is csak útközben volt, pedig tényleg kihagyhatatlan.

Miközben mindenki arról beszél, hogy a turizmusnak egész évben működnie kellene - még akár a Balaton környékén is -, évek óta rendszeresen botlok olyan múzeumokba és kiállítóhelyekbe, amelyek kora ősszel lehúzzák a rolót, és majd csak április-május környékén fogadnak újra látogatókat. Persze sok esetben ezt elfelejtik kiírni az intézmény honlapjára, vagy nem mindegyikre írják ki - mert a különböző uniós projekteknek hála, ezek az oldalak is nagyon tudnak szaporodni -, esetleg csak a közösségi felületeiken teszik közzé. Ennek köszönhetőn simán el lehet indulni múzeumba, majd az ajtóról lepattanni. Ahol ismét csak semmi nem jelzi, hogy az adott intézmény téli álmát alussza, mondván a világhálóra, valahová már feltették ezt az információt. Két helyen jártam így Tatabányán.

Először a Bánhida városrészben lévő Bányászati és Ipari Skanzennél, amire pedig úgy készültem, mint egy kisgyerek, mert mint fentebb már említettem: nekem Tatabánya leginkább a szénbányászatról szól. Csak az uniós táblákkal teleaggatott, bezárt vaskapu előtt szembesültem azzal, hogy mivel hajdanában télen bezárhattak a bányák (?), a bányászok meg melegebb helyekre húzódtak (?), nincs nyitva a skanzen. Amiről csak úgy tudtam megbizonyosodni, hogy a neten keresgélve találtam valami helyi múzeumi telefonszámot, ahol leginkább azon csodálkoztak, hogy a kapun nincs kiírva: áprilisig zárva. Röpke fél óra alatt, a tavaszias napsütésben még négy család csodálkozott rá ugyanerre. Ehhez képest már meg sem lepődtem, hogy Tatabánya híres veterán gyűjteménye sincs nyitva, igaz, a megadott címen itt sincs kiírva semmi. Hát nem zártam szívembe az egykori bányászvárost.

Csak abban bíztam, hogy a februári időpont ellenére a város fölé magasodó Turul-szobor környéke nem lesz lezárva. Nem volt. Sőt az autók és a kirándulók száma éppen azt mutatta, hogy ilyenkor is működne az idegenforgalom. Nem tudom, hányan voltak ott olyan hozzám hasonlók, akik sok százszor elmentek már a Turul-madár alatt, de soha sem érintették meg a talapzatát. Pedig tényleg jól néz ki közelről (is), sőt a lábától egészen különleges a kilátás, még akkor is, ha először csak lakótelepeket lát az ember. Számomra azonban nem ez volt az igazi élmény. Hanem a talán pár száz méterre lévő Szelim-barlang, ami nekem eddig szintén kimaradt.

Szóval felmentünk a hegyre, hogy leereszkedjünk egy barlangba, ami azért nagyon komfortosan közelíthető meg, és városi túrázók számára is kényelmesen felfedezhető. Egy szűk résen lehet bejutni a hivatalosan a Gerecse-hegység Kő-hegyének gyomrában lévő, nagyjából félszáz méter hosszúságú barlangba. Aminek a belmagassága elképesztő, egy rendesebb méretű templom is elférne benne. Pillanatok alatt apró lesz ott az ember, meg gyerek a felnőtt, és nem tudja megállni, hogy ne másszon fel oda, ahová csak lehet. Mert megéri. Lenyűgöző a természet apró porszemének lenni, és belegondolni, mi minden lehet a lábunk alatt. A barlang Tatabánya felé nyíló "erkélyei" pedig ugyancsak szuper panorámát biztosítanak.

És, ha már felmentünk Tatabánya fölé, ráadásul szép, kora tavaszi idő volt, célba vettük a Ranzinger Vince-kilátót, ami talán egy kilométerre lehet a Szelim-barlangtól. Ismét csak rá kellett jönnöm, hogy mennyi mindent rosszul vagy máshogy lehet látni távolról. Ennek a kilátónak a teteje ugyanis pont úgy "integet" az M1-es autópályán haladóknak, mint a Turul. Csak éppen távolról eddig azt gondoltam, hogy az ott egy felhagyott szénbánya aknája. Aztán most kiderült, hogy "csak" egy volt aknatorony, amit erre a helyre hoztak évtizedekkel ezelőtt, és kilátó lett Ranzinger Vince tiszteletére és láthatóan nagyon sok túrázó örömére. Persze ez egy ipari emlék, és nem elsősorban kilátó, úgyhogy a szűk lépcsőn olykor "sakkozni" kell, hogy a le- és felfelé tartók elférjenek egymás mellett. De, aki bátor, annak megéri felkapaszkodni a legfelső szintre.

"Milyen jó azért a tatabányaiaknak, hogy van hegyük!". Meg nekünk, idegeneknek is, hisz a hegy és az ott lévő attrakciók kárpótoltak a téli álmot alvó múzeumok miatt.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

A palotasorral szemben
Ha ma megállunk a bíróság épületének főbejáratánál és jobbra nézünk, ugyanígy láthatjuk Szolnok aranykorának épületlenyomatait, ahogy e jó 110 éves fotó készítője megörökítette. Persze időközben került néhány új ház a földszintes épületek helyére, és a forgalom is alaposan felduzzadt.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

De miért pont ott?
Értem én, hogy rollerezni jó, környezettudatos és valakinek hasznos is. De amikor már nem jó, nem környezettudatos és az eszköz gazdájának sem hasznos, akkor a rollerek többsége miért az út közepén végzi? Mintha minden második szolnoki rollerező menet közben, az út közepén gondolná meg magát, és hagyja magára zöld eszközét, mint gazdátlan eb az ürülékét. Én meg kerülgethetem. Vagy hódolhatok a lassan alakuló új szenvedélyemnek: az útban lévő rollerek útból elpakolásának. De ebben nekem mi a jó?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Mikor, mi a Hősök terén?
Nem tudjuk, pontosan mikor állították fel és mikor bontották el. Nagyjából négy és fél évtizeden keresztül állt a Hősök terén, az SZTK előtt a talán "szovjet katonai emlékmű", aminél olykor évente négyszer is koszorúztak. Főleg, mert közel másfél évtizedig ez volt a helyi felszabadulási emlékmű is.

A Szoborpark további képei